Hogy mióta főzök? Nem tanított igazán senki, szóval nehéz lenne megmondani a pontos idejét. Egyszer csak észrevettem, hogy megszólít a piacon a csábos paradicsom, felém integet a kicsattanóan zöld petrezselyem, és édes illatával hívogat a sárgadinnye. (Különösképpen nem érdekelte, hogy nem szeretem.)
Szóval, egyik napról a másikra álltam neki főzni. Aztán jött az egyetemi Vacsora Klub (Nem összekeverendő a Vacsora Csatával!), ahol már hatod magamra főztem majdnem minden harmadik héten. A főzési szokásaimat azóta sem adtam fel. Ha tehetem, mindig hívok valakit, akivel el lehet költeni egy csöndes, kellemes vagy egy beszélgetős, borgőzős vacsorát.
Szeretek főzni, szeretek a főzésről írni, és mindenek felett szeretek másoknak főzni. Azt a pillanatot ugyanis nem lehet felülmúlni, mikor a meghívottak hirtelen elcsöndesednek az első falat után. Valószínűleg tapasztaltátok már ezt ti is.