Vöröshagyma

Vöröshagyma

Leírás

Egyike a legősibb termesztett növényeinknek, szinte az egész világon termesztik és fogyasztják az Ázsiából származó fűszernövényt. Különösen nyersen nagyon tápláló, sok benne az ásványi só. Paracelsus azt mondta róla: "A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika". B1-, B2- vitamint, flavonoidokat, ­nikotinsavat, vasat, jódot, káliumot, kalciumot, foszfort, szelént és cinket is találunk benne. Emellett igen energiaszegény. Századok óta alkalmazzák gyógyászati célokra a vöröshagymát külsőleg és belsőleg is. A népi gyógyászatban használták hurutos- és légúti megbetegedések, emésztőrendszeri bántalmak, magas vérnyomás kezelésére. Ma a vöröshagyma hatóanyagainak kivonatait elsősorban érelmeszesedés megelőzésére, a szívroham rizikójának csökkentésére ajánlják. Nyersen fogyasztva kedvezően hat a koleszterinszintre. Kutatások igazolták a baktériumölő, immunerősítő hatását is. Ha el szeretnénk kerülni a hagymavágással oly gyakran együtt járó könnyezést, akkor áztassuk be a hagymát hideg vízzbe, mielőtt felvágjuk. Vagy egyszerűen a szánkon át lélegezzünk, amikor vágjuk a hagymát. Ugyanis a könnyezést az okozza, ha ezek a vegyületek a könnycsatornába kerülnek. Ez viszont az orral van összeköttetésben. Így, ha a szánkon át lélegzünk, lényegesen hosszabb ideig tudunk hagymát vágni. Szembe kerülésétől óvakodjunk! Elsősorban levesek, főzelékek, húsételek ízesítésére használják, de önálló ételeket is készítenek belőle és salátákhoz, hidegkonyhai ételekhez, savanyúságokhoz is számos módon hozzáteszik. Tavasszal a legkorábbi vitaminforrásaink egyike lehet a zöldhagyma, az újhagyma szára. Franciás, pikáns étel a hagymaleves vagy a rántott hagyma - ezeknek egyáltalán nincs erős szaguk, úgyhogy bátran fogyaszthatók. Az igazi, "magyaros" pörköltnek, paprikásnak, lecsónak a dús szaftját a sok dinsztelt hagyma adja meg. Lisztben forgatva, olajban sütve a "hagymaforgács" finom ropogtatnivaló. Nyákoldó tulajdonsága miatt asztmaellenes hatású. Köhögés ellen a száraz takaróleveleiből teát készítenek. Külsőleg a hagyma levele gátolja a darázscsípések által okozott gyulladásos reakció kialakulását. Forrás: Házipatika

Mikor vegyem

Egész évben kapható.

hogyan tároljam

Száraz, hűvös helyen több hónapon át megőrzi frissességét. (Hűtőszekrényben semmiképpen ne tároljuk, mert megpuhul.)

100g Vöröshagyma

fehérjetartalom

1.1 g

zsírtartalom

0.072 g

szénhidráttartalom

9.34 g

víztartalom

89.11 g

gramm vöröshagyma?

Top ásványi anyagok

Foszfor

29 mg

Kalcium

23 mg

Magnézium

10 mg

Nátrium

4 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.12 g

C vitamin

7.4 mg

Kolin

6.1 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.123 mg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

1.1 g

Zsír

telített zsírsav

0.042 g

egyszeresen telített zsírsav

0.013 g

többszörösen telített zsírsav

0.017 g

ásványi anyagok

Kalcium

23 mg

Vas

0.21 mg

Magnézium

10 mg

Foszfor

29 mg

Nátrium

4 mg

Cink

0.17 mg

Réz

0.039 mg

Mangán

0.129 mg

Szelén

0.5 µg

szénhidrát

rost

1.7 g

cukor

4.24 g

víz

89.11 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.046 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.027 mg

Niacin - B3 vitamin

0.116 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.123 mg

Folát

19 µg

Kolin

6.1 mg

Béta-karotin

1 µg

Lutein+zeaxantin

4 µg

E vitamin

0.02 mg

K vitamin

0.4 µg

C vitamin

7.4 mg

B6 vitamin

0.12 g

Címlapról ajánljuk

Így tedd el a retket, hogy egész évben csinos pink...

Bizony, olyan sokoldalú a hónapos retek, hogy még savanyítani is lehet! A zöldséget az íze mellett jellegzetes rózsaszín színéért kedveljük, ami az ecet hatására élénkebben tűnik elő, mint valaha. A savanyúság így semmiben sem hagy minket cserben, hiszen roppanós zamata és friss megjelenése tökéletes kombináció, amivel bármilyen csalamádét legyőzhet.

Kristyán Fanni

4 lépés a kerti műanyag szék kifehérítéséhez

Az egyre inkább nyárias időjárás lassan kötelezővé teszi, hogy kikerüljenek a kerti kellékek a kertbe. Úgy, mint az ikonikus műanyag szék, ami a teraszra téve tökéletes pihenőhelyet jelent a D-vitamin begyűjtésére. Ha már nem mai darab, akkor sem kell kiselejtezni, mutatjuk lépésről-lépésre Otthon Tippünkben, hogyan tudod kifehéríteni!

Balogh Lilla

További cikkek

6 pékség, ahova a kovászos kenyérért messziről visszajárnak a vendégek

Manapság nem akkora szenzáció a kovászos kenyér, viszont az (igazi) pékek a nagybetűs kovászos pékárukat ma már inkább vadkovászosnak nevezik. Ennek oka, hogy a nagyüzemi termelők is meglovagolták a kovászdivatot, és csak úgy ontják a kovászosnak nevezett termékeket, amelyek sokkal inkább élesztősek, és ami nagyobb baj, gyorskelesztettek, és csak egy kis minimális kovász lapul meg bennük mutatóban. A kategória elnevezésének szankcionálása már úton van a hírek szerint, addig is nyissuk jól ki a szemünket, hogy valódi kovászossal van-e dolgunk.