Brokkoli

Brokkoli

Leírás

A karfiol és a káposzta rokona, mélyzöld színű zöldség (a lila változata kivételével), melynek nem csak a rózsái, hanem a szára is ehető. Itáliából származik, már a rómaiak korában is népszerűséget élvezett. A franciák Medici Katalin révén ismerték meg a brokkolit. Európán kívül még az Egyesült Államokban fogyasztják szívesen, ahová az olasz bevándorlókkal került. Magas A-és C-vitamin tartalma miatt nagyon egészséges, a rákmegelőző diétában is fontos szerepet kap. Vigyázzunk, ne főzzük túl, néhány perc alatt megpárolható/ süthető/ főzhető. Fogyasztásának fő szezonja az őszi és téli hónapokban van. Vásárláskor frissességét leginkább üde, vízzel telt levelei garantálják. Az apró virágok bimbósan a legfinomabbak, tehát a sárgászöld virágok megjelenése a brokkoli fején nem éppen a kiváló minőség jele. Nyáron a mélyhűtve kapható áruból készíthetjük el brokkolis ételeinket. Fogyasztása sok szempontból megegyezik a karfioléval vagy a kelbimbóval, a szár esetében pedig a spárgával. A leszedett zöldség a növényről leválasztva is kivirágzik, így bár hűtőben eláll 1-2 napig, sokat veszít jó minőségéből. Ha nem tudjuk azonnal elkészíteni, 3-4 perces előfőzést (blansírozás) követően fagyasszuk le. Felhasználás előtt gondosan, több vízben megmossuk. Célszerű huzamosabb ideig áztatni, hogy az apró rovarok vagy férgek távozzanak belőle. Egyszerűen párolhatjuk vajon, kevés sóval köretnek. Készülhet belőle zöldségleves vagy tejszínes krémleves, sűrű mártás. Számtalan előétel-féleség készülhet belőle, de töltelékek és mártások alkotójaként is felhasználható. Zsenge leveliből főzelék készíthető. Sajtmártással vagy kirántva főételnek is megteszi. Főzéskor ügyelni kell, hogy a szárnak több időre van szüksége a megpuhuláshoz, a bimbók viszont pillanatok alatt szétfőnek. Ezért a bimbós részeket csak a forrás után kezdődő 8-10 percnyi főzés után tegyük a főzővízbe, és ne hagyjuk benne 4-6 percnél tovább. A főzővízbe tett só mellett kevés citromlé különlegesen finom ízt ad a zöldségnek. A párolt brokkoli nagyon finom különböző főtt tésztás ételek elkészítéséhez, és jól illik hozzá a pirított zsemlemorzsa. Végül egy finom recept: brokkolikrém pirítós kenyérre vagy töltelékbe. A krémet a brokkoli zsenge szárából készítjük. Sós-citromos vízben puhára főzzük, majd levét leöntjük. Kevés pirított vajban megforgatjuk, majd áttörjük. Hozzáadjuk néhány főtt tojás sárgáját, némi vajat és a fűszereket; szerecsendiót, törött fehérborsot. Kevés zúzott fokhagymával és petrezselyemmel is ízesíthetjük. Úgy tűnik, nyers hajtásaiban még több rákellenes anyag található, ezért újabban nyersen, salátának, salátaösszetevőnek is fogyasztják. (Forrás: Házipatika)

Mikor vegyem

Egész éven át kapható.

hogyan tároljam

Hűtőszekrény zöldséges rekeszében körülbelül egy hétig eláll.

100g Brokkoli

fehérjetartalom

2.82 g

zsírtartalom

0.257 g

szénhidráttartalom

6.64 g

víztartalom

89.3 g

gramm brokkoli?

Top ásványi anyagok

Foszfor

66 mg

Kalcium

47 mg

Nátrium

33 mg

Magnézium

21 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.175 g

C vitamin

89.2 mg

Kolin

18.7 mg

Lutein+zeaxantin

1403 µg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

2.82 g

Zsír

telített zsírsav

0.114 g

egyszeresen telített zsírsav

0.031 g

többszörösen telített zsírsav

0.112 g

ásványi anyagok

Kalcium

47 mg

Vas

0.73 mg

Magnézium

21 mg

Foszfor

66 mg

Nátrium

33 mg

Cink

0.41 mg

Réz

0.049 mg

Mangán

0.21 mg

Szelén

2.5 µg

szénhidrát

rost

2.6 g

cukor

1.7 g

víz

89.3 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.071 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.117 mg

Niacin - B3 vitamin

0.639 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.573 mg

Folát

63 µg

Kolin

18.7 mg

Alfa-karotin

25 µg

Béta-karotin

361 µg

Béta-kriptoxantin

1 µg

Lutein+zeaxantin

1403 µg

E vitamin

0.78 mg

K vitamin

101.6 µg

A vitamin

31 µg

C vitamin

89.2 mg

B6 vitamin

0.175 g

Címlapról ajánljuk

Így tedd el a retket, hogy egész évben csinos pink...

Bizony, olyan sokoldalú a hónapos retek, hogy még savanyítani is lehet! A zöldséget az íze mellett jellegzetes rózsaszín színéért kedveljük, ami az ecet hatására élénkebben tűnik elő, mint valaha. A savanyúság így semmiben sem hagy minket cserben, hiszen roppanós zamata és friss megjelenése tökéletes kombináció, amivel bármilyen csalamádét legyőzhet.

Kristyán Fanni

4 lépés a kerti műanyag szék kifehérítéséhez

Az egyre inkább nyárias időjárás lassan kötelezővé teszi, hogy kikerüljenek a kerti kellékek a kertbe. Úgy, mint az ikonikus műanyag szék, ami a teraszra téve tökéletes pihenőhelyet jelent a D-vitamin begyűjtésére. Ha már nem mai darab, akkor sem kell kiselejtezni, mutatjuk lépésről-lépésre Otthon Tippünkben, hogyan tudod kifehéríteni!

Balogh Lilla

További cikkek

6 pékség, ahova a kovászos kenyérért messziről visszajárnak a vendégek

Manapság nem akkora szenzáció a kovászos kenyér, viszont az (igazi) pékek a nagybetűs kovászos pékárukat ma már inkább vadkovászosnak nevezik. Ennek oka, hogy a nagyüzemi termelők is meglovagolták a kovászdivatot, és csak úgy ontják a kovászosnak nevezett termékeket, amelyek sokkal inkább élesztősek, és ami nagyobb baj, gyorskelesztettek, és csak egy kis minimális kovász lapul meg bennük mutatóban. A kategória elnevezésének szankcionálása már úton van a hírek szerint, addig is nyissuk jól ki a szemünket, hogy valódi kovászossal van-e dolgunk.