Római saláta

Római saláta

Leírás

A római-, vagy kötözősaláta a fészkesvirágzatúak rendjébe, azon belül a fészkesek családjába tartozik. Egyéves növény. Levelei zöldessárga színűek, lapát vagy hosszúkás tojásdad alakúak. Hajtása nyúltabb, mint a fejes salátáé. Kevésbé hőigényes zöldségnövény, 14-20 fok között fejlődik a legjobban. A fényben szegény téli hónapokban is sikerrel lehet termeszteni. Hazánkban kevésbé elterjedt fajta. Leveleit a teljes kifejlődéskor a csúcshoz közel szorosan, de ügyelve arra, hogy a zsineg ne vágjon a levelekbe, összekötözik (innen ered egyik elnevezése is), így halványítják. Egyes fajtái, halványítás nélkül is jó minőségűek. A római saláta íze kissé kesernyés és erősebb zamatokat hordoz, mint a fejes saláta. Elsősorban a belső, zsengébb leveleket használják fel frissen saláták készítéséhez, de párolva köretként is fogyasztják. A leforrázott levelek íze a spárgáéhoz hasonlít. A római saláta a fő összetevője az amerikai konyha klasszikus salátájának, a Ceasar salátának, melyet Cesare Cardini, egy olasz-mexikói származású hotel-, és étterem tulajdonos, valamint konyhamester "talált fel".

Mikor vegyem

Egész évben kapható.

hogyan tároljam

Hűtőben, jól zárható nylonzacskóban akár két hétig is eláll.

100g Római saláta

fehérjetartalom

1.23 g

zsírtartalom

0.211 g

szénhidráttartalom

3.29 g

víztartalom

94.61 g

gramm római saláta?

Top ásványi anyagok

Kalcium

33 mg

Foszfor

30 mg

Magnézium

14 mg

Nátrium

8 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.074 g

Kolin

9.9 mg

Béta-karotin

5226 µg

C vitamin

4 mg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

1.23 g

Zsír

telített zsírsav

0.039 g

egyszeresen telített zsírsav

0.012 g

többszörösen telített zsírsav

0.16 g

ásványi anyagok

Kalcium

33 mg

Vas

0.97 mg

Magnézium

14 mg

Foszfor

30 mg

Nátrium

8 mg

Cink

0.23 mg

Réz

0.048 mg

Mangán

0.155 mg

Szelén

0.4 µg

szénhidrát

rost

2.1 g

cukor

1.19 g

víz

94.61 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.072 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.067 mg

Niacin - B3 vitamin

0.313 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.142 mg

Folát

136 µg

Kolin

9.9 mg

Béta-karotin

5226 µg

Lutein+zeaxantin

2312 µg

E vitamin

0.13 mg

K vitamin

102.5 µg

A vitamin

436 µg

C vitamin

4 mg

B6 vitamin

0.074 g

Címlapról ajánljuk

A pesto 7 forradalmi felhasználási módja

Bizony a pesto nemcsak tésztákhoz illik remekül, hanem számos más ételt is különlegessé tehet. Az alábbiakban megmutatjuk, miként használhatod fel ezt az ízletes szószt például szendvicsekben, levesekben, hamburgerekben és sós péksütikben.

Nosalty

További cikkek