A NoSalty hét szakácsa rovatban hetente egy-egy szakácstársatokat ismerhetitek meg részletesen egy-egy konyhai történet, kaland tükrében. Fogadjátok szeretettel e heti főszakácsunkat Tuviát!
A legtöbb emlékem nagyon korai gyermekkoromból ízekhez és színekhez kötődik. Rengeteg babakori képemen táplálkozom jóízűen: hol egy rántott hússal (ún. fogós combbal) a kezemben pózolok, hol egy kondér leves előtt ülök nagy elégedetten. Nem meglepő hát, hogy felnőttként is nagyon fontosnak tartom az ételeket és a főzést. Életem első húsz éve azért egészen rácáfol az előbbi állításra, ugyanis az én anyukám annyira jó szakács és olyan odaadóan gondoskodott nap nap után a családról, hogy nem voltam igazán soha ráutalva a főzésre. Az igazat megvallva nem is voltam túlzottan érdeklődő. Tipikus tizenéves voltam, akit jobban érdekelt a rock zene és saját maga, mint a bevásárlás, krumpli pucolás vagy az olajszag szellőztetése. Azt persze mindig tudtam, hogy mit szeretnék enni, és anyától bármit „rendelhettünk”, de ennél közelebb nem kerültem a konyhához. Mindig úgy tartottam, hogy a főzés kemény meló, de akkoriban nem gondoltam volna, hogy valaha érdekelni, netán szórakoztatni is fog majd.
A nagy fordulat természetesen azzal kezdődött, hogy elkerültem egyetemre (Szegedre): 19 évesen 300 kilométerre a családomtól. Gyűltek a barátok, az én albérleteimben mindig nagyon sokan fordultak meg, és néha meg kellett őket etetni. Az otthonról hozott rengeteg ételt gyorsan fölfaltuk. Főzni kellett hát! Először melegszendvicseket gyártottunk éjjel-nappal. Aztán jöttek a rántották és a rizottók mindenféle zöldséggel. Gyűltek a fűszerek, és egyre több edényem is lett. Emlékszem az első habarásomra. Beugrott nagy nehezen, hogy anya lisztet és vizet (!) szokott összekeverni. Egy lábasba raktam hát vagy 8 kanál lisztet és összekevertem vízzel. Szerencsére nem tettem bele az ételbe, hanem azonnal hívtam anyukámat, hogy javítsuk ki a dolgot, mert az a bizarr valami mindennek volt nevezhető, csak habarásnak nem.
Kend azt is! -Szószok a tányéron >>
Lassan azért gyűjtögettem a tuti recepteket. Egyre bátrabb lettem. A barátaim hatására pedig én is elhagytam a húsevést, és ez motiválta leginkább a kitartó gyakorlásomat a főzés terén. A vegetáriánus életmód megtanított sok konyhai trükkre, és szívesen kísérleteztem levesekkel, főzelékekkel, reform ételekkel még a mai napig is. Ma már ugyan heti egyszer eszünk húst, de a zöldségeket és a gabonákat mindennél jobban szeretem. Igyekszem egyszerűen főzni. Egyszerre kevés, de minőségi alapanyagból. Így gyakran kijárok a helyi biopiacra. Nem használok leveskockát, ízfokozókat tartalmazó dolgokat. Kísérletezem a különféle növényi zsírokkal, szeretem a hidegen sajtolt olajokat.
5 kedvenc sós palacsintából >>
Rengeteg könyvet, magazint áttanulmányoztam az évek során. Szeretek ötleteket meríteni másoktól, és szeretek a fűszerekkel varázsolgatni, a magam ízlésére formálni a recepteket. Van egy nagy dobozom, kb. 30 csomag fűszer lehet benne. Amikor ez a doboz előkerül, akkor érzem magamban a kreatív energiákat a legjobban. Ma már nem sajnálom az időt a főzésre. Szerencsére alkalmam van szinte minden nap főzni. Ha sok a munkám, összedobok valami egyszerűt. Imádom a főtt jázmin rizst, a zöldséges bulgurt, az egyszerű, lisztmentes (reform) főzelékeket. Én egy-egy ilyen fogással is beérem ebéd gyanánt. Szerencsére a férjem is, aki minden kísérletezésemet nagy lelkesedéssel fogadja. Főleg, ha sütemény a végeredmény. Ő még akkor is megeszi a művemet, ha úgy kell lekaparni a sütőpapírról a tésztát.
Van egy dolog viszont, amellyel kapcsolatban kevésbé egyezik a véleményünk, és ez az ételfotózás. Mindent lefotózok! Még akkor is, ha sosem osztom meg senkivel. Erre a NoSalty miatt szoktam rá. Amikor külföldön járunk, addig tilos megmozdítani a felszolgált ételt – bárhogy is korogjon a gyomor-, amíg nem csinálok róla egy jól eltalált fotót. Néha többet, a párom nagy örömére. Sokszor azon kapom magam az étteremben, hogy igyekszem analizálni azt, amit eszem. Vagy amint hazaérünk, megkeresem a neten a receptet. A főzés egy olyan örömforrás számomra, amely az elmúlt hét év során teljesen átalakította az életemet. Néha hobbi, néha varázslat, és van, hogy kemény munka.
