Az alapanyagokat megmossuk, megtisztítjuk. A spárgát a rügy alatt 3-4 cm-től vékonyan meghámozzuk, az alsó, esetleg fás részét levágjuk, majd kb. 2 cm nagyságúra feldaraboljuk. A hagymát karikára, a fokhagymát apróra, a sonkát csíkokra vágjuk.
A tésztát bő, forrásban lévő vízben, az utasítás szerint megfőzzük. Ügyeljünk rá, hogy ne főjjön szét.
Amíg a tészta fő, elkészítjük a szószt: olívaolajon megfuttatjuk a hagymát, majd rövid ideig a fokhagymát is. Ezután mehet hozzá a sonka, amit kicsit megpirítunk. Hozzáadunk kb. 2 dl vizet, a darabolt spárgát, a juhtúrót, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt, kis lángon, 8-10 percig pároljuk. Ha szükséges, a vizet pótoljuk, hozzáadjuk a tejszínt, egyet forrakunk rajta, majd a tűzet elzárva alatta, hozzákeverjük az aprított petrezselymet.
A főtt tésztával jól elkeverjük és rögtön tálaljuk.
Szia Csilla! Tegnap mi is belaktunk az idei első spárgás tésztánkkal. Most 3-4 szál szárzellert is tettem bele, de csak addig főztem, amíg éppen, hogy nem volt ropogós. Finom lett. Érdemes kipróbálni! :)
szia, Kandi, éppen telehassal írok, mert nekem is nagyon jól sikerült a recepted:) mivel vegetariánus vagyok, a sonka helyett növényi hús utánzatot tettem bele, és tejföllel öntöttem fel a végén. Tettem bele egy kis szószsürítöt. Idén is divat a spárga ;)
Örülök, hogy ízlett, azóta már elkészült a spárgakrémleves idei változata is.
De hát mikor egyen spárgát az ember gyermeke, ha nem akkor, amikor szezonja van!!! :)
Ma készítettem el vacsorára, nagyon finom lett, a párom 2x szedett! :) Köszönöm a remek receptet!
Örülök, hogy ilyen nagy sikere van a receptnek. :)
Most kell spárgát enni, most van itt a szezonja!!!
Ma csináltam először, és hát... nagy sikere volt! szárított sonkát tettem bele, isteni lett!köszönöm!
Isteni ez a recept, már nagyon sokszor elkészítettem és egyszerűen nem lehet megunni!!! :) Most készül idén az első..nyammmm!!
Ma krémleves lesz spárgából , és ez a csoda.Igaz, zöld színűből mind a kettő, de most ezt kaptam.Remélem jó lesz.Éva
Szia Csilla! Tegnap mi is belaktunk az idei első spárgás tésztánkkal. Most 3-4 szál szárzellert is tettem bele, de csak addig főztem, amíg éppen, hogy nem volt ropogós. Finom lett. Érdemes kipróbálni! :)
szia, Kandi, éppen telehassal írok, mert nekem is nagyon jól sikerült a recepted:) mivel vegetariánus vagyok, a sonka helyett növényi hús utánzatot tettem bele, és tejföllel öntöttem fel a végén. Tettem bele egy kis szószsürítöt. Idén is divat a spárga ;)
Az elmúl hét napban ezt a receptet nézték meg a legtöbben, gratulálunk!
Örülök, hogy ízlett, azóta már elkészült a spárgakrémleves idei változata is.
De hát mikor egyen spárgát az ember gyermeke, ha nem akkor, amikor szezonja van!!! :)
Köszönöm a receptet. Nagyon finom étel.
Mivel nem volt itthon tejszín, olaj és tejszín helyett vajat és tejet használtam.