A hájas tésztát két részre vágjuk, mindkettőt vékonyra kinyújtjuk, és forró sütőben (220 ºC, légkeverés), tepsire helyezve, villával kicsit megszurkálva, egymás után megsütjük. Félretesszük, hagyjuk a lapokat kihűlni.
A krémhez egy liter vízben a vaníliás pudingot, a vaníliás cukorral együtt, sűrű krémmé főzzük. A tojásfehérjéket a porcukorral kemény habbá verjük és hozzákeverjük a forró, pudingos krémhez, még pár percig főzzük és kész is.
Kicsit hagyjuk a krémet hűlni, majd az alsó lapra egyenletesen ráhalmozzuk, végül rátesszük a felső lapot. Hideg helyen néhány órát állni hagyjuk.
Szuper! Gratulálok.
Így készítem én is, csak nem főzőm tovább a tojásfehérjével. Kóstoljátok meg langyosan a legfinomabb. Nem kell hűteni! Néhai mestercukrász sógorom a krémet mindig frissen ,tálalás előtt készítette. A képviselőfánkba is ezt a krémet teszem.
Kedves Petra! Csak azt szeretnem megkerdezni, hogy hany grammos egy tasak pudding, mivel itt ahol en elek, 300-500 grammos csomagolasban lehet kapni. Szoval nekem fogalmam sincs hogy mennyi a 3 tasak pudingpor. Igy vagyok a sutoporral es a kulombozo tasakos kiszerelesu recept-hozzavalokkal is. Ha lennel olyan kedves es megirnad nekem, nagyon halas lennek. Elore is koszonom.
Udvozlettel, Veronika
Kedves Veronika!
Itthon általában 40 g-os kiszerelésben kaphatók a pudingok. A sütőpor, amit én használok, pedig 17 g-os. A szárított élesztők 7 g-osak.
Üdv,
Petra
Akinek mond vmit a szegedi Virág Cukrászda...igaz nem most volt, de ott kezdtem el dolgozni cukrászként, sok egyéb mellett az emberek a krémesért tértek be leggyakrabban, nos az akkori, ill a tanult, sőt a Nagymamámtól tanult (ami kitűnő, sőt szenzációs volt, a tésztája hájas tészta volt, de a krém ilyesmi) krémesbe kell tej és tojássárgája is, az én házi, ill cukrászdai krémes receptem ez:
1 cs. leveles tésztát (vajas tészta) vékonyra nyújtunk, 2 lapot sütünk belőle. 1 liter tejből és 2 cs. vaníliás pudingporból pudingot főzünk úgy, hogy hozzákeverünk 5 kanál cukrot, 3 tojássárgáját. A tojásfehérjét 3 kanál cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a pudinghoz, melegen ráöntjük az egyik lapra. Majd ráhelyezzük a másik lapot is.
Sokszor felmerül bennem, h mi lesz a tojások sárgájával? meg...egy igazi főzött krém, nem a pudingtól főzött, hanem a benne lévő tojássárgájától, csak pudinggal lényegesen olcsóbb...
Tény:vízzel még olcsóbb... a megspórolt tojások sárgájáról nem is beszélve...
Szia Scarlett69!
Köszi a receptet! Már szinte teljesen elfogyott a vele készült krémes. Csak annyit változtattam, hogy 3 cs. pudingport tettem az 1 liter tejhez, mert tartottam töle, hogy folyékony lesz a krém. Csuda finom lett!!
Üdv: Supcsi
Én is fagyasztott leveles tésztából készítettem, fincsi lett. El is fogyott. Köszönöm a receptet. - Annyi változtatással, hogy tejet használtam víz helyett... én így szoktam meg. :)
Szia Petra!
Szeretném a segítséged kérni,immáron megint :-)
Van egy pár recept amit szeretnék kitörölni a receptjeim közül, de sajnos nem sikerül.
Ha lesz egy kis időd kérlek írd meg hogyan kell csinálni.
Szép napot: Szilvi
Ma elkeszitettem a kremest. A tesztajat a Skot kremesböl vettem, hajas teszta hianyaban :) A vegen meg felvertem ra egy tejszint es a csokimazzal öntöttem le.
Nagyon finom, köszi a receptet!!!
A vanillia krémbe nem kell keverni egy kis keményítőt,hogy ne folyjon szét?Én is attól félek mint szlovi1-nél történt hogy nem marad meg a lapon és lefolyik,mivel nincs olyan formánk amiben krémest lehetne készíteni...
Még az életben nem készítettem krémest de ezt ki fogom próbálni!
Válaszodat előre is köszi:)
Kedves Szlovi,
Nem kell túlságosan lehűteni, eleve egy sűrűbb krémnek kell lennie (ahogy a 2. pontban is írom), amit ha langyosan rákensz, nem szabadna lefolynia. Ugyanezekkel az arányokkal készítetted a krémet?
Petra
Azt szeretném megkérdezni, hogy a krémet mennyire hűtsem le mielőtt a észtára teszem, mert nekem lefolyt és kanalazhattam szorgosan vissza rá, hogy ott maradjon. Dupla adag krémmel próbálom megcsinálni, ezért nagyon fontos, hogy mennyire hűtsem le a krémet.
Rettentően finom volt! Félve álltam neki, viszont nagyon egyszerű és gyors! Holnap is kell csinálnom. :)
Kedves Petra !
Nekem nagyon bevált a krémes receptje. Jobb,gusztusosabb,mint a cukrászdai.Én feles házitejből készítem, így teltebb az íze. Ettem már "békebeli " házi krémest is,amit puding helyett liszttel, és tojássárgájával készített az egyik családtag. Én azt töménynek, és liszt ízűnek találtam.A krémje pedig minduntalan kifolyt a lapok közül, ezért elég lapos lett, szemben a Te recepteddel.
A tésztájával nem próbálkozok, mióta felfedeztem a városunkban kapható, készre sütött krémes lapot. Nagyon finom, 4 közepes méretű tepsi nagyságú lap /csom. 550 ft.
Sütöttem már leveles tésztából is, de az íze és állaga meg sem közelíti a fentit. Ráadásul, a leveles tészta sem kerül kevesebbe.
Nagyon gyorsan kész van.
Köszönet a receptért.
Nagyon Koszonom a "NOSALTY"-nak hogy kozolte a kellemes meglepetesemet a "HAZI" kremesse.
Azota hogy az irasom megjelent, harom falumbeli foldi osztalytarsam keresett meeg az e-mailemen amit nagyon koszonok a "NOSZALTY"-nak. A harom baratom neve; Rozsa Bandi, Kuba Jozsef es ma jelentkezett: Dudas Laszlo. Ahogy az Angol mongya, (it make My day) ami anyit jelent hogy a "jo napot csinalt" nekem es tenyleg igy is van. A receptek "sajnos" nogyon jok: Ha. Ha. Ha. A kruplis langos is nagyon jol sikerult, meg amikor Del Africaba meglatogattam a Fiamat Marciusba az O feleseget is megtanitottam "langost sutni" es Paradicsomos zoldpaprikat kesziteni tort kruplival mert a Fiam azt szereti. Mindenkinek Jonapot kivanok es sok szerencset ha megprobalod akar melyik recept elkesziteset. Jo ETVAGYAT KIVAN egy Oreg Magyar Amerikabol" Steve Babinszky: (828) 926-8626 babinszky@netzero.net
Pont ma csináltam ilyet , annyi , hogy én víz helyett mindig tejjel csinálom , próbáltam már vízzel is de nekem úgy kicsit "üres" az íze .Amúgy ez a kedvenc krémes receptem !!!!
Nálunk nagy sikere van, már másodjára készül. Én leveles tésztát használok, azt a részt amiből a teteje lesz eleve bevágva sütöm. Nyújtás után még megszórom cukorral, ami sütésközben rákaramellizálódik. A krémet pedig víz helyett tejjel készítem. Anyukám volt hogy hármat is megevett egymás után :)
A "baj" csak az vele hogy sok tojássárga kimarad, amiből így megint csak csinálni kell valamit... most épp csöröge fánkot :)... Bár a múltkor pont fordítva volt, akkor a tiramisuból kimaradt fehérjéhez kellet valamit találnom, így lett mellé krémes.
Drágáim!
Az a krém, amibe felvert tojásfehérje van, az nem igazi. Ropog a hab a krémben.
Higgyétek el, hogy házikrémet kell főzni, anyámtól tanultam, az igen...
Nem nagy ördöngösség ám.
6 tojás sárgája + 6 e.kanál cukor, habosra keverni, 2 van.cukor bele,
aztán fokozatosan kb. fél liter HIDEG TEJJEL FELHÍGÍTANI, FOLYTON KEVERGETNI.
Tűzre tenni, végig kevergetni, amíg besűrűsödik... Ennyi.
Ha nagyon sűrűnek érzitek, hideg tejjel hígítható.
Egy hibát lehet elkövetni, ha egyszerre sok tejet teszel bele,VAGY NEM KEVERGETED, csomósodhat. Akkor is megoldható a végén habverő masinával, ami szétveri a csomókat.
Ennek a remegő, könnyű, tej és vanilia ízű krémnek nincs párja.
Anyám, szegény már régen itt hagyott. Sok helyen próbáltam a krémest cukrászdákban. Nem jó.
Hát nekiálltam, és megcsináltam. Réteslapokat - 2-3-at közte jól beolajozva kisütsz, az az igazi tészta hozzá.
Hű, de megkívántam. Lehet, hogy hétvégén megsütöm?..Biztos..
Isteni finom lett a krémes!!!!!!
Párom egyik kívánsága volt, hogy próbáljak meg olyan krémest csinálni, amit annak idején a nagymamájánál is evett. Megtaláltam itt a receptedet és mivel nagyon jó véleménnyel voltak róla, gondoltam és reméltem, hogy ez lesz az igazi krémes recept! És így is lett!!!! Anyukámmal csináltuk meg együtt a tésztát, a krémet pedig már én egyedül. Én egyébként tejjel csináltam és úgy is nagyon finom.
A párom pedig csak annyit mondott miután megkóstolta, hogy "Na, most véged van! Ezentúl mindig ilyen krémest kell csinálnod" :-))))
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Kedves Lilla,
hájas tésztával az igazi, bátran állj neki a készítésének, nem egy ördöngösség
a hájas tészta készítéséről részletes leírást itt találsz: http://www.nosalty.hu/?q=node/576
a réteslapból készíts inkább rétest:-)
sok sikert!
Petra
Azt szeretném kérdezni, hogy réteslappal nem lehet helyettesíteni? Mert hájastésztát, még soha nem csináltam, bár van itthon háj, de nem merek nekiállni! S a hütőben lévő réteslapot is el kéne használni:) Lilla
Sziasztok
Vegre" szkeptikus" leirta az igazi kremes kremjet.Mindenki a puddingos kremet irja a receptbe, de regen amikor nem volt, akkor csinaltak az igazi finom kremest. Lehet,hogy nem volt a hazi olyan mutatos, de az ize osszehasonlithatatlan.Koszonom a receptet.
Én fagyasztott leveles tésztából szoktam...sztem nincs olyan nagy különbség, mintha hájasból csinálnám! Imádja az egész család és nem kérik a bolti krémest!:D
Kicsi fiam 6 eves es imad sutni fozni. Ez egy olyan recept amit o is meg tud csinalni nagyon kicsi segitseggel. Nagyon orulok hogy megtalaltam ezt a receptet, koszi hogy feltetted :)
Tetszik a recept, egy kis segítséget szeretnék kérni, mielőtt belevágok!
A 3 tasak puding az most mennyi? Nincs nagy rutinom, de ahány gyártmány, annyi féle kiszerelés. Ide kapcsolódik második kérdésem is, hogy olyan pudingot válasszak-e ami ugyan azt írja, hogy tejjel készítendő, de a te recepted szerint vízzel kell készíteni?
Elég amatőr kérdések, előre is köszönöm a segítsédet!
Hát ez a krém nekem abszolút nem ízlett... olyan tojásízű volt. Bár lehet, hogy még több cukrot kellett volna tenni bele. Teljesen elvette a kedvem a krémestől egy időre :( Azért köszi a receptet!
nahat hogy itt mimindent oszefoznak!!??velemenyem szerint a hazi kremesnel egyaltalan nem paszol a vanilia puding , hiszen a nagymamam idejeben nem is halottak felole,tej tojas, liszt , cukor es vanilia cukor es termeszetesen a leveles teszta az alapja , hogy ma ki-ki asajat belatasa es ize szerint kotyvasztja az egesz mas es nem azt mondom hogy nem helyes de legalabb ne kavarjuk osze az eredeti es a kozbben tobbszo atalakitott recepteket
házi krémest érhetjük a 21. századi krémesen. Sztem a mai rohanó világban nincs egy nőnek házi krémet kavargatni, meg tésztát gyúrogatni főleg, ha egy dolgozó, gyereket nevelőről van szó...pl én. Véleményem szerint a recept nagyon jó, főleg a kezdő sütkérezőknek. Köszönjük a receptet!
Szia Petra!
Nagyon régóta szeretném kipróbálni a krémes készítését,de mindig visszatartott hogy hogyan szeletelem fel úgy hogy ne törjön szerteszét a tészta és ne nyomódjon ki a krém sem.esetleg lenne valami jó tipped hogyan érdemes szeletelni?Egyébként nagyon tetszik a recept és legfőképpen azért tetszik,mert a kisfiam tejérzékeny(most derült ki,és még tapasztalatlan vagyok a diéta tippekben) és nagyon jó ötlet a vízben főzött puding.
Köszönöm a receptet!
Anita
Kedves Anita!
Igaz, hogy egy kicsit keson, de nekem is van egy jo tippem arra, hogy hogyan szeleteljed fel a kremest: a legegyszerubb ha konyhai olloval vagdalod el a felso lapokat. En meg ugyan nem keszitettem soha kremest, de az anyukamtol lattam aki sajnos mar 32 eve nincs velunk, es o sutotte a legjobb kremest amit eletemben ettem. Abban igazi hazi fozott krem volt amit tojassal es tejjel fozott. Remelem, ha keson is, de tudtam segiteni.
Szia Anita: Egy nagyon jó tipp. A felső lapot előre össze kell vágni, s azután felrakni a krémre szép sorjában. Ezután a krém kinyomása nélkül szépen fel lehet szeletelni
Kedves Anita!Ne használj pudingot,a fiadnak semmiképp.,Bio boltokban ,nagy áruházakban kapható rizstej,ezzel készíts mindent.Leírom,az általam 30 éve készített házikrém receptjét.A tésztát mostmár én is a Lidl-ben veszem.Az alább leírt adagot én duplán készítem,mivel szeretem ha a krém megfelelő mennyiségű.
6dl tejet10dkg cukorral felforralunk.Közben 5 tojássárgáját 10dkg/lehet ízlés szerinti mennyiségű/ cukorral,kis vaniliás cukorral,7dkg liszttel,kevés hideg tejjel simára keverünk,s azelőbbihez forrás közben lassan belekeverjük.Előtte azonban a már liszttel, hideg tejjel kikevert tosássárgájához a forró tejből 1-2 merőkanállal elegyíteni kell,hogy amikor a forró tejbe belekerül, ne tudjon megtúrosodni a hideg-meleg találkozásakor.Ezt sűrűre főzzük,és még melegen belekeverjük a tojások keményre vert habját. Ha kicsit kihűlt,az egyik tésztalapra kenjük.A másik tésztalapot kisütés után már előre felkockázzuk és erre a krémre egyenként feltesszük,s így ennek mentén csak az alsó lapot kell felvágni,és nem törik össze a krémes. Próbáljátok ki, jó étvágyat hozzá.
Szuper! Gratulálok.
Így készítem én is, csak nem főzőm tovább a tojásfehérjével. Kóstoljátok meg langyosan a legfinomabb. Nem kell hűteni! Néhai mestercukrász sógorom a krémet mindig frissen ,tálalás előtt készítette. A képviselőfánkba is ezt a krémet teszem.
Kedves Petra! Csak azt szeretnem megkerdezni, hogy hany grammos egy tasak pudding, mivel itt ahol en elek, 300-500 grammos csomagolasban lehet kapni. Szoval nekem fogalmam sincs hogy mennyi a 3 tasak pudingpor. Igy vagyok a sutoporral es a kulombozo tasakos kiszerelesu recept-hozzavalokkal is. Ha lennel olyan kedves es megirnad nekem, nagyon halas lennek. Elore is koszonom.
Udvozlettel, Veronika
Kedves Veronika!
Itthon általában 40 g-os kiszerelésben kaphatók a pudingok. A sütőpor, amit én használok, pedig 17 g-os. A szárított élesztők 7 g-osak.
Üdv,
Petra
Nagyon koszi az informaciot, megkonnyitetted a dolgomat a receptek elkeszitesevel.
Udv,
Veronika
Akinek mond vmit a szegedi Virág Cukrászda...igaz nem most volt, de ott kezdtem el dolgozni cukrászként, sok egyéb mellett az emberek a krémesért tértek be leggyakrabban, nos az akkori, ill a tanult, sőt a Nagymamámtól tanult (ami kitűnő, sőt szenzációs volt, a tésztája hájas tészta volt, de a krém ilyesmi) krémesbe kell tej és tojássárgája is, az én házi, ill cukrászdai krémes receptem ez:
1 cs. leveles tésztát (vajas tészta) vékonyra nyújtunk, 2 lapot sütünk belőle. 1 liter tejből és 2 cs. vaníliás pudingporból pudingot főzünk úgy, hogy hozzákeverünk 5 kanál cukrot, 3 tojássárgáját. A tojásfehérjét 3 kanál cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a pudinghoz, melegen ráöntjük az egyik lapra. Majd ráhelyezzük a másik lapot is.
Sokszor felmerül bennem, h mi lesz a tojások sárgájával? meg...egy igazi főzött krém, nem a pudingtól főzött, hanem a benne lévő tojássárgájától, csak pudinggal lényegesen olcsóbb...
Tény:vízzel még olcsóbb... a megspórolt tojások sárgájáról nem is beszélve...
Szia!
Ebből kb hány krémes lesz, 8? Köszi,
Mariann
Szia! Kb. 16-20 db
hú az jó, köszi!
Szia Scarlett69!
Köszi a receptet! Már szinte teljesen elfogyott a vele készült krémes. Csak annyit változtattam, hogy 3 cs. pudingport tettem az 1 liter tejhez, mert tartottam töle, hogy folyékony lesz a krém. Csuda finom lett!!
Üdv: Supcsi
Szia!
Ennek igazán örülök!
Üdv: Scarlett
Én is fagyasztott leveles tésztából készítettem, fincsi lett. El is fogyott. Köszönöm a receptet. - Annyi változtatással, hogy tejet használtam víz helyett... én így szoktam meg. :)
HELP!
Megsütöttem,nagyon klassz lett!
De most itt vigyorognak a tojássárgák, és semmi jó receptem hozzá!
Kérlek segítetek!
Szilvi
Kedves Szilvi,
Remélem, még aktuális a kérdésed. Összeválogattam Neked néhány receptet, amibe csak tojássárgája kell:
http://www.nosalty.hu/recept/heroce, úgyis itt a farsang, vele együtt a fánkszezon
http://www.nosalty.hu/recept/farsangi-fank-2-planetas
http://www.nosalty.hu/recept/makos-kakaos-kalacs-nalunk
http://www.nosalty.hu/recept/gesztenyes-sutik-csokis-bevonattal
http://www.nosalty.hu/recept/hazi-sajtos-pogacsa-9
http://www.nosalty.hu/recept/sos-terkercs
Üdv,
Petra
Szia Petra!
Szeretném a segítséged kérni,immáron megint :-)
Van egy pár recept amit szeretnék kitörölni a receptjeim közül, de sajnos nem sikerül.
Ha lesz egy kis időd kérlek írd meg hogyan kell csinálni.
Szép napot: Szilvi
Köszönöm szépen!
Megoldottam....:-)Természetesen nagyon örülök ezeknek a recepteknek is.
Szilvi
Nem kaptam hájas tésztát,így levelesből készült!De így is isteni finom!Ez volt az első krémesem,örülök,hogy sikerélményem van!
Szia Petra!
Ma elkeszitettem a kremest. A tesztajat a Skot kremesböl vettem, hajas teszta hianyaban :) A vegen meg felvertem ra egy tejszint es a csokimazzal öntöttem le.
Nagyon finom, köszi a receptet!!!
Kedves Zsemlemorzsa,
Ha mindent a leírás szerint csinálsz, nem szabad folyósnak lennie a krémnek. Sűrű a krém, nem folyik le.
Sok sikert!
Petra
Kedves Petra!
A vanillia krémbe nem kell keverni egy kis keményítőt,hogy ne folyjon szét?Én is attól félek mint szlovi1-nél történt hogy nem marad meg a lapon és lefolyik,mivel nincs olyan formánk amiben krémest lehetne készíteni...
Még az életben nem készítettem krémest de ezt ki fogom próbálni!
Válaszodat előre is köszi:)
Kedves Szlovi,
Nem kell túlságosan lehűteni, eleve egy sűrűbb krémnek kell lennie (ahogy a 2. pontban is írom), amit ha langyosan rákensz, nem szabadna lefolynia. Ugyanezekkel az arányokkal készítetted a krémet?
Petra
Kedves Petra!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a krémet mennyire hűtsem le mielőtt a észtára teszem, mert nekem lefolyt és kanalazhattam szorgosan vissza rá, hogy ott maradjon. Dupla adag krémmel próbálom megcsinálni, ezért nagyon fontos, hogy mennyire hűtsem le a krémet.
Rettentően finom volt! Félve álltam neki, viszont nagyon egyszerű és gyors! Holnap is kell csinálnom. :)
Válaszod Előre is köszönöm!
Szlovi
Kedves Petra !
Nekem nagyon bevált a krémes receptje. Jobb,gusztusosabb,mint a cukrászdai.Én feles házitejből készítem, így teltebb az íze. Ettem már "békebeli " házi krémest is,amit puding helyett liszttel, és tojássárgájával készített az egyik családtag. Én azt töménynek, és liszt ízűnek találtam.A krémje pedig minduntalan kifolyt a lapok közül, ezért elég lapos lett, szemben a Te recepteddel.
A tésztájával nem próbálkozok, mióta felfedeztem a városunkban kapható, készre sütött krémes lapot. Nagyon finom, 4 közepes méretű tepsi nagyságú lap /csom. 550 ft.
Sütöttem már leveles tésztából is, de az íze és állaga meg sem közelíti a fentit. Ráadásul, a leveles tészta sem kerül kevesebbe.
Nagyon gyorsan kész van.
Köszönet a receptért.
én eddig ki nem állhattam a krémest! legalábbis a cukrászdait! De ez? IMÁDOM! :) nagyon finom
...na igen!
Szóval hmmmmm!
Vagy esetleg...?????????????
Nagyon Koszonom a "NOSALTY"-nak hogy kozolte a kellemes meglepetesemet a "HAZI" kremesse.
Azota hogy az irasom megjelent, harom falumbeli foldi osztalytarsam keresett meeg az e-mailemen amit nagyon koszonok a "NOSZALTY"-nak. A harom baratom neve; Rozsa Bandi, Kuba Jozsef es ma jelentkezett: Dudas Laszlo. Ahogy az Angol mongya, (it make My day) ami anyit jelent hogy a "jo napot csinalt" nekem es tenyleg igy is van. A receptek "sajnos" nogyon jok: Ha. Ha. Ha. A kruplis langos is nagyon jol sikerult, meg amikor Del Africaba meglatogattam a Fiamat Marciusba az O feleseget is megtanitottam "langost sutni" es Paradicsomos zoldpaprikat kesziteni tort kruplival mert a Fiam azt szereti. Mindenkinek Jonapot kivanok es sok szerencset ha megprobalod akar melyik recept elkesziteset. Jo ETVAGYAT KIVAN egy Oreg Magyar Amerikabol" Steve Babinszky: (828) 926-8626
babinszky@netzero.net
Pont ma csináltam ilyet , annyi , hogy én víz helyett mindig tejjel csinálom , próbáltam már vízzel is de nekem úgy kicsit "üres" az íze .Amúgy ez a kedvenc krémes receptem !!!!
Nálunk nagy sikere van, már másodjára készül. Én leveles tésztát használok, azt a részt amiből a teteje lesz eleve bevágva sütöm. Nyújtás után még megszórom cukorral, ami sütésközben rákaramellizálódik. A krémet pedig víz helyett tejjel készítem. Anyukám volt hogy hármat is megevett egymás után :)
A "baj" csak az vele hogy sok tojássárga kimarad, amiből így megint csak csinálni kell valamit... most épp csöröge fánkot :)... Bár a múltkor pont fordítva volt, akkor a tiramisuból kimaradt fehérjéhez kellet valamit találnom, így lett mellé krémes.
Drágáim!
Az a krém, amibe felvert tojásfehérje van, az nem igazi. Ropog a hab a krémben.
Higgyétek el, hogy házikrémet kell főzni, anyámtól tanultam, az igen...
Nem nagy ördöngösség ám.
6 tojás sárgája + 6 e.kanál cukor, habosra keverni, 2 van.cukor bele,
aztán fokozatosan kb. fél liter HIDEG TEJJEL FELHÍGÍTANI, FOLYTON KEVERGETNI.
Tűzre tenni, végig kevergetni, amíg besűrűsödik... Ennyi.
Ha nagyon sűrűnek érzitek, hideg tejjel hígítható.
Egy hibát lehet elkövetni, ha egyszerre sok tejet teszel bele,VAGY NEM KEVERGETED, csomósodhat. Akkor is megoldható a végén habverő masinával, ami szétveri a csomókat.
Ennek a remegő, könnyű, tej és vanilia ízű krémnek nincs párja.
Anyám, szegény már régen itt hagyott. Sok helyen próbáltam a krémest cukrászdákban. Nem jó.
Hát nekiálltam, és megcsináltam. Réteslapokat - 2-3-at közte jól beolajozva kisütsz, az az igazi tészta hozzá.
Hű, de megkívántam. Lehet, hogy hétvégén megsütöm?..Biztos..
Kedves Petra!
Isteni finom lett a krémes!!!!!!
Párom egyik kívánsága volt, hogy próbáljak meg olyan krémest csinálni, amit annak idején a nagymamájánál is evett. Megtaláltam itt a receptedet és mivel nagyon jó véleménnyel voltak róla, gondoltam és reméltem, hogy ez lesz az igazi krémes recept! És így is lett!!!! Anyukámmal csináltuk meg együtt a tésztát, a krémet pedig már én egyedül. Én egyébként tejjel csináltam és úgy is nagyon finom.
A párom pedig csak annyit mondott miután megkóstolta, hogy "Na, most véged van! Ezentúl mindig ilyen krémest kell csinálnod" :-))))
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Megcsináltam!!! Isteni fincsi :))) köszi a receptet
Elkészítettem, bár bolti fagyasztott leveles tésztával. Így se volt rossz. Azért legközelebb kipróbálom a tejes pudingos változatot is :)
PÜDINGGAL NEM HÁZI ,A SÁRGÁJÁVAL MI LESZ? KM.
Kedves Lilla,
hájas tésztával az igazi, bátran állj neki a készítésének, nem egy ördöngösség
a hájas tészta készítéséről részletes leírást itt találsz:
http://www.nosalty.hu/?q=node/576
a réteslapból készíts inkább rétest:-)
sok sikert!
Petra
Szia Petra!
Azt szeretném kérdezni, hogy réteslappal nem lehet helyettesíteni? Mert hájastésztát, még soha nem csináltam, bár van itthon háj, de nem merek nekiállni! S a hütőben lévő réteslapot is el kéne használni:) Lilla
Sziasztok
Vegre" szkeptikus" leirta az igazi kremes kremjet.Mindenki a puddingos kremet irja a receptbe, de regen amikor nem volt, akkor csinaltak az igazi finom kremest. Lehet,hogy nem volt a hazi olyan mutatos, de az ize osszehasonlithatatlan.Koszonom a receptet.
Én fagyasztott leveles tésztából szoktam...sztem nincs olyan nagy különbség, mintha hájasból csinálnám! Imádja az egész család és nem kérik a bolti krémest!:D
Kicsi fiam 6 eves es imad sutni fozni. Ez egy olyan recept amit o is meg tud csinalni nagyon kicsi segitseggel. Nagyon orulok hogy megtalaltam ezt a receptet, koszi hogy feltetted :)
Szia Cirip,
Dr.Oetker-féle pudingporral készült, és igen, olyannal, amit eredetileg tejjel kellene készíteni.
Jó sütést!
Petra
Szia!
Tetszik a recept, egy kis segítséget szeretnék kérni, mielőtt belevágok!
A 3 tasak puding az most mennyi? Nincs nagy rutinom, de ahány gyártmány, annyi féle kiszerelés. Ide kapcsolódik második kérdésem is, hogy olyan pudingot válasszak-e ami ugyan azt írja, hogy tejjel készítendő, de a te recepted szerint vízzel kell készíteni?
Elég amatőr kérdések, előre is köszönöm a segítsédet!
És majd beszámolok róla, hogy milyen lett :)
Őszinte leszek. Nekem a Family Center Sparban kapható krémes is sokkal jobban ízlik (pedig nem ott készítik a legfinomabbakat).
Hát ez a krém nekem abszolút nem ízlett... olyan tojásízű volt. Bár lehet, hogy még több cukrot kellett volna tenni bele. Teljesen elvette a kedvem a krémestől egy időre :( Azért köszi a receptet!
Meg kellene már csinálom ezt a krémest. Én is imádom.
nahat hogy itt mimindent oszefoznak!!??velemenyem szerint a hazi kremesnel egyaltalan nem paszol a vanilia puding , hiszen a nagymamam idejeben nem is halottak felole,tej tojas, liszt , cukor es vanilia cukor es termeszetesen a leveles teszta az alapja , hogy ma ki-ki asajat belatasa es ize szerint kotyvasztja az egesz mas es nem azt mondom hogy nem helyes de legalabb ne kavarjuk osze az eredeti es a kozbben tobbszo atalakitott recepteket
házi krémest érhetjük a 21. századi krémesen. Sztem a mai rohanó világban nincs egy nőnek házi krémet kavargatni, meg tésztát gyúrogatni főleg, ha egy dolgozó, gyereket nevelőről van szó...pl én. Véleményem szerint a recept nagyon jó, főleg a kezdő sütkérezőknek. Köszönjük a receptet!
Ez mitől házi?
Szerintem az házi, amiben nincs semmiféle gyári tasakos műcucc, mint pl. a pudingpor...
Szia Petra!
Nagyon régóta szeretném kipróbálni a krémes készítését,de mindig visszatartott hogy hogyan szeletelem fel úgy hogy ne törjön szerteszét a tészta és ne nyomódjon ki a krém sem.esetleg lenne valami jó tipped hogyan érdemes szeletelni?Egyébként nagyon tetszik a recept és legfőképpen azért tetszik,mert a kisfiam tejérzékeny(most derült ki,és még tapasztalatlan vagyok a diéta tippekben) és nagyon jó ötlet a vízben főzött puding.
Köszönöm a receptet!
Anita
Kedves Anita!
Igaz, hogy egy kicsit keson, de nekem is van egy jo tippem arra, hogy hogyan szeleteljed fel a kremest: a legegyszerubb ha konyhai olloval vagdalod el a felso lapokat. En meg ugyan nem keszitettem soha kremest, de az anyukamtol lattam aki sajnos mar 32 eve nincs velunk, es o sutotte a legjobb kremest amit eletemben ettem. Abban igazi hazi fozott krem volt amit tojassal es tejjel fozott. Remelem, ha keson is, de tudtam segiteni.
udv, Veronika Csuka
Szia Anita: Egy nagyon jó tipp. A felső lapot előre össze kell vágni, s azután felrakni a krémre szép sorjában. Ezután a krém kinyomása nélkül szépen fel lehet szeletelni
Kedves Anita!Ne használj pudingot,a fiadnak semmiképp.,Bio boltokban ,nagy áruházakban kapható rizstej,ezzel készíts mindent.Leírom,az általam 30 éve készített házikrém receptjét.A tésztát mostmár én is a Lidl-ben veszem.Az alább leírt adagot én duplán készítem,mivel szeretem ha a krém megfelelő mennyiségű.
6dl tejet10dkg cukorral felforralunk.Közben 5 tojássárgáját 10dkg/lehet ízlés szerinti mennyiségű/ cukorral,kis vaniliás cukorral,7dkg liszttel,kevés hideg tejjel simára keverünk,s azelőbbihez forrás közben lassan belekeverjük.Előtte azonban a már liszttel, hideg tejjel kikevert tosássárgájához a forró tejből 1-2 merőkanállal elegyíteni kell,hogy amikor a forró tejbe belekerül, ne tudjon megtúrosodni a hideg-meleg találkozásakor.Ezt sűrűre főzzük,és még melegen belekeverjük a tojások keményre vert habját. Ha kicsit kihűlt,az egyik tésztalapra kenjük.A másik tésztalapot kisütés után már előre felkockázzuk és erre a krémre egyenként feltesszük,s így ennek mentén csak az alsó lapot kell felvágni,és nem törik össze a krémes. Próbáljátok ki, jó étvágyat hozzá.
Ez az!
Minimális külömbséggel ugyanez.
Nem hét deka liszt, hanem nyolc.... stb.