sült bárány padlizsánnal és balzsamecetes céklával, báránycsülök zöldségágyon céklasalátával
elkészítés
A húst lehártyázzuk, sózzuk, borsozzuk, pihentetjük.
A zöldségeket tisztítjuk, daraboljuk. Az olíva- és a napraforgó olaj keverékén lepirítjuk. A felénél hozzáadjuk a vörös-, illetve fokhagymát.
A padlizsánt szeleteljük, lesózzuk, 1/2 óra állás után lemossuk, majd bő olajban kicsit elősütjük.
A paradicsomot hajszálvékonyra szeleteljük.
A céklát megmossuk, és a sütőben héjában megsütjük 1-1,5 óra alatt (a csülök mellett külön tepsiben), ha kész hámozzuk, kockázzuk.
A burgonyát a héjában megfőzzük, hámozzuk, majd kb. 5 mm vastagra szeletejük.
A pirított zöldségeket az alatta lévő olajjal együtt tepsibe tesszük, rátesszük a rozmaringot, arra pedig a báránycsülköt. Fóliával betakarjuk, kevés vízzel felengedjük.
180 fokon pároljuk kb. 1 és 1/2 órát, majd kitakarjuk, és a hőt kissé visszavéve, készre sütjük.
Közben egy nagyobb kiszúróba rétegezzük a paradicsomot, a burgonyát és a padlizsánt.
Rétegenként kicsit sózzuk, borsozzuk, a csülök mellett egy külön tepsiben 30-40 perc alatt összesütjük.
Ha már minden majdnem kész, akkor egy kevés olívaolajon a cukrot karamellizáljuk, rajta a kockázott céklát megpirítjuk, balzsamecettel meglocsoljuk, és azt elpárologtatva róla, visszakaramellizáljuk.
Ugyan,ilyesfajta kételyek nem állhatnak "rügyet fakasztó kapcsolatunk" elébe:-)
Nekem is vehetnél új tányérokat, a minap jöttem rá,undorítóak a tányérjaim...
Épp az ingatlanvásárlás szakaszába léptünk,ha valaha elkészül az új konyhám,bizony újítom a tányérjaimat is,addig gyűjtök rávalót:)vagy kérek tőled kölcsön?
Zska.
Te Zsuzsika!
Ne bosszants!
Ne akard, hogy bimbódzó kapcsolatunk közé álljon, az általad táplált kétely.
Már ami a tányérvásárlást illeti:)
Vagy annak okát.
Nem vagyok hazudós.
Sőőőőőt lopós sem.
Kultúrsertés lennék, vagy mifene.
Z.
Wáááá,ismét csak a képre néztem rá,és rögtön tudtam,te vagy az!!!,nagyon király vagyok,nem?:D
Miért hiszem azt, hogy minden általad elkészített csodamű nekem túl nagy kihívás?pedig nem vagyok betojva a konyhában,de mindig olyan alapanyagokkal dolgozol,ami különleges számomra, vagyis nem mindennapi...
Le kell vetkőznöm ezt a hülyeségemet azt hiszem!
Minden hangszeren játszottál?Akkor beleittál mindenbe ami otthon volt?pezsgő,pálesz,bor?vagy azt hogy kell érteni?:-):-):-):.):-)
Üdv.:Zsuzsika
...basszus!
Pont Miattad vettem másik tányérokat és tálaltam másképp.
Ez azért durva!
Már a múltkor is "megszóltál" a kiismerhetőségem miatt:)))
Az itallal majdnem belenyúltál.
De a sört kihagytad:)))
Z.
Ui: Király az nem, de esetleg királylány az igen.
Az alapanyagok?
Ugyan.
Lazíts és főzz!
...nem mindegy, hogy mit?
bocsi, egy észrevétel: 4 főre 1 db báránycsülök meglehetősen karcsú... nem elírás az az 1db?
...csak most olvasom.
Igazad lehet:))))
De lehet, hogy nem én írtam el hanem...
:-)
Ugyan,ilyesfajta kételyek nem állhatnak "rügyet fakasztó kapcsolatunk" elébe:-)
Nekem is vehetnél új tányérokat, a minap jöttem rá,undorítóak a tányérjaim...
Épp az ingatlanvásárlás szakaszába léptünk,ha valaha elkészül az új konyhám,bizony újítom a tányérjaimat is,addig gyűjtök rávalót:)vagy kérek tőled kölcsön?
Zska.
...tányért?
Bármikor!
Hehe,pogiszaggató,úgy már igen!Köszike:)
a királylány:)
ne etessél,nem is vettél új tányérokat:)
Te Zsuzsika!
Ne bosszants!
Ne akard, hogy bimbódzó kapcsolatunk közé álljon, az általad táplált kétely.
Már ami a tányérvásárlást illeti:)
Vagy annak okát.
Nem vagyok hazudós.
Sőőőőőt lopós sem.
Kultúrsertés lennék, vagy mifene.
Z.
Ezt nem értem,vagy nálunk másképp hívják?:"Közben egy nagyobb kiszúróba rétegezzük a paradicsomot," vagy nagyon fáradt vagyok?
Zska
...kiszúró, pogácsaszaggató, izé, bigyó, valami, miegymás.
Nem mindegy?
Egyről beszélünk.
Z.
Wáááá,ismét csak a képre néztem rá,és rögtön tudtam,te vagy az!!!,nagyon király vagyok,nem?:D
Miért hiszem azt, hogy minden általad elkészített csodamű nekem túl nagy kihívás?pedig nem vagyok betojva a konyhában,de mindig olyan alapanyagokkal dolgozol,ami különleges számomra, vagyis nem mindennapi...
Le kell vetkőznöm ezt a hülyeségemet azt hiszem!
Minden hangszeren játszottál?Akkor beleittál mindenbe ami otthon volt?pezsgő,pálesz,bor?vagy azt hogy kell érteni?:-):-):-):.):-)
Üdv.:Zsuzsika
...basszus!
Pont Miattad vettem másik tányérokat és tálaltam másképp.
Ez azért durva!
Már a múltkor is "megszóltál" a kiismerhetőségem miatt:)))
Az itallal majdnem belenyúltál.
De a sört kihagytad:)))
Z.
Ui: Király az nem, de esetleg királylány az igen.
Az alapanyagok?
Ugyan.
Lazíts és főzz!
...nem mindegy, hogy mit?
Hmmm, nagyon finom lehet!:)) Figyelem már a húsvétra való recepteket, ez is esélyes lehet!:) A legjobbakat: Mrs Smith