Auringonkukka szakács

Tudni kell rólam, hogy soha életemben nem csináltam meg olyan dolgokat, amikre a szüleim rátukmáltak. Szerettem magam rájönni a dolgokra és már kicsi korom óta mindenröl önálló véleményt alkotok. Ha valamiben segíteni kellett otthon, inkább kibújtam a felelösség alól. Ez a fözéssel valahogy másképp volt, mindig is vonzott az a világ, hogy a "nyersanyagokból" egyszercsak egy fenséges étel varázsolódik az asztalra... Valószínüleg azért érdekel ennyire a fözés, mert én a hagyományos családmodellben nöttem fel (apa, anya, gyerekek), ahol az apa a családfenntartó és fö pénzkeresö, anya pedig a ház örzöje és a háztartás vezetöje. Szóval nap mint nap láttam apukám elégedett arcát, amikor az asztalhoz ült és anyukám mosolyát, amikor hallgatta a dicsérö szavakat és azt gondoltam én is boldoggá szeretném tenni elsösorban a családomat a föztömmel, mert annyi boldog és elégedett arcot még nem láttam soha, mint mikor az asztalnál egy jó ételt elfogyasztunk egymás társaságában.
Igaz 13 évesen anyukám csak krumplihámozást bízott rám, aminek nem nagyon örültem, mert én már egyböl a fözés fö részét szerettem volna irányítani, nem holmi konyhai kisegítömunkát, de ha jól megnézzük akkor jó volt ez így, mert gyakorlatilag innen lehet számolni fözési karrierem kezdeti szakaszát, amely lépésröl lépésre fejlödött és a mai napig is felfedezö és kísérleti fázisban vagyok.
Az elsö igazi önálló föztöm pedig a húsleves volt, amit azóta is nagy szenvedéllyel fözök és sokszor eszembejutnak a hozzá füzött kedves gyerekkori emlékek is.