Ez egy nagyon tipikus spanyol tapas. A tapasbárokban számos változatával találkoztam, volt ami tojásosabb, volt ami hagymásabb. Nagyon egyszerű és hidegen is fogyasztható.
A megtisztított krumplit hosszanti irányban vágjuk négybe, majd a negyedeket vékonyan szeleteljük fel. Ha apróbbra szeretnénk almareszelőn is lereszelhetjük.
Egy nagy serpenyőben, felhevített olajon a krumpliszeleteket süssük meg, amikor már ¾-ig megpuhult, adjuk hozzá a hagymát. Időnként kevergessük meg. Amikor a hagyma is megfonnyadt sózzuk, borsozzuk. A masszát tegyük egy tálba, és a felvert tojással keverjük össze. A tojást is sózzuk meg. A tojás mennyiségét ízlés szerint variálhatjuk. Én közepesen tojásosan készítettem (5 db).
A tojásos masszát helyezzük vissza a serpenyőbe és süssük szép pirosra az alját. Úgy süssük, mint egy omlettet, amit sütés közben csak rázogatunk. Amikor az alja megsült, fedjük le egy nagy tállal vagy fedővel és borítsuk fejjel lefelé arra. Így könnyen megfordítható az omlett, majd csúsztassuk vissza a serpenyőbe, és a másik oldalát is süssük meg.
Nekünk is nagy kedvencünk a tortilla, szinte minden héten csinálunk, elöételnek vagy egy könnyü vacsorának.De én már nem a serpenyöben sütöm a krumplit elö hanem a mikróba teszem (egy közepes tortillához 3 közepes krumli 5 tojás)kicsi olaj rá 8 pec, utána megkeverem és még 5 perc, kicsit hagyom,(ha kemény még a krumpli vissza néhány percre) leöntöm róla a felesleges olajat, és mehet is a tojásba.Érdemes kipróbálni sokkal kaloriaszegényebb, gyorsabb, aki kipróbálta mindig így késziti.
Ma kipróbáltuk, két személyhez (vagy egy nagyon éheshez :D) igazítva a megadott mennyiségeket. A krumplit gyalultuk hozzá, nagyon finom lett, biztos elkészítjük még máskor is. Köszi a receptet! :)
Kedves nosaltyfan, szerintem visszafoghatnál egy kicsit a hangnemből, és inkább örülhetnél, hogy 4 "17 éves suhanc", hogy a te szavaiddal éljek ahelyett, hogy gyorséttermekbe járna inkább a gasztronómia csodálatos tudományát gyakorolják, ha nem is nagy sikerrel, de legalább próbálkoznak a mai világra ez úgysem jellemző már sajnos. Sok sikert gyerkőcök, csak így tovább, legközelebb már biztos sikerülni fog meg is sütni az ételt nem pedig nyersen elfogyasztani!
Sziasztok! Nem hittük volna, hogy sikerül, (ugyanis négy 17éves gyermek vagyunk), de, bár megsütni valóban nem ment, nyersen is kiváló! Köszönjük a pazar receptet, ezentúl minden baráti összejövetelen rituálészerűen elkészítjük ezt az ételt. A nyers tojás egyébként jótékony hatással van a vérkeringésre, kissé felpörget, így megalapozza a tökéletes hangulatot. És ez kell nekünk, ugyanis szigorúan elzárkózunk mindenfajta másegyéb tudatmódosítótól. Mégegyszer köszönjük NO SALTY! Hála: Ádi, Má-T, Mini, Nóri
Tegnap mi is kipróbáltuk. A krumplit lereszeltük, de szinte teljesen a recept szerint csináltuk. Érdekes módon szürke lett az egész mire kész lett és egykét helyen megbarnult (ez a legfinomabb része is) de egész jó :)
A youtube-n fent van az elkészítése lépésről lépésre. Könnyűnek tűnik, és nagyon guszta, a hétvégén ki fogom próbálni, mert nagyon megtetszett!! Ott készítik úgy is, hogy beleteszik a masszát a serpenyőbe, a közepébe tesznek camembert sajtot, befedik a masszával, úgy sütik meg. Felvágáskor nagyon gusztusos!
Barcelonában sehol sincs sajt benne. Amikor a Mammutban még létezett a Spanyol sarok nevű étkező, ők padlizsánnal, marinált paprikával dúsították, de volt sonkás/zöldborsós változat is. A tortilla mellé pirítós kenyeret és olivaolajos paradicsomszószt (frissen kinyomott) szoktak tálalni. (Én a szószba egy kis fokhagymát is szoktam keverni.)
A párom is szokott hasonlót csinálni és én imádommmmmmm! Annyi a különbség, hogy ő kisüti az apróra vágott krumplit bő olajban, mint a sültkrumplit és a tojásba tesz sok-sok aprított snidlinget! Aki teheti próbálja meg, szerintem isteni!
nagyon finom, mi köretnek ettük barbecque-s sült tarjához.
Nekünk is nagy kedvencünk a tortilla, szinte minden héten csinálunk, elöételnek vagy egy könnyü vacsorának.De én már nem a serpenyöben sütöm a krumplit elö hanem a mikróba teszem (egy közepes tortillához 3 közepes krumli 5 tojás)kicsi olaj rá 8 pec, utána megkeverem és még 5 perc, kicsit hagyom,(ha kemény még a krumpli vissza néhány percre) leöntöm róla a felesleges olajat, és mehet is a tojásba.Érdemes kipróbálni sokkal kaloriaszegényebb, gyorsabb, aki kipróbálta mindig így késziti.
Imádom ezt az ételt, és igeeeeen, először Spanyolországban ettem! :))
Reszeltem, nekem nem jött be ( lehet nem jól csináltam?!) tényleg krumplis rántotta lett leginkább. :(
Ez tipikus spanyol étel, csak magyarosra fordítva krumplis rántotta... Úristen, hogy mekkora IQ-jú emberek vannak itt.... :((
Ez jó, csak nem spanyol. Egyszerű krumplis rántotta... http://www.nosalty.hu/recept/krumplis-rantotta-kolbasszal.
Ma kipróbáltuk, két személyhez (vagy egy nagyon éheshez :D) igazítva a megadott mennyiségeket. A krumplit gyalultuk hozzá, nagyon finom lett, biztos elkészítjük még máskor is. Köszi a receptet! :)
Megkérnénk a résztvevőket, hogy az ehhez hasonló magasröptű csevegéseket máshol folytassátok.
A Szerk.
moderálva
moderálva
moderálva
moderálva
moderálva
moderálva
Kedves nosaltyfan, szerintem visszafoghatnál egy kicsit a hangnemből, és inkább örülhetnél, hogy 4 "17 éves suhanc", hogy a te szavaiddal éljek ahelyett, hogy gyorséttermekbe járna inkább a gasztronómia csodálatos tudományát gyakorolják, ha nem is nagy sikerrel, de legalább próbálkoznak a mai világra ez úgysem jellemző már sajnos. Sok sikert gyerkőcök, csak így tovább, legközelebb már biztos sikerülni fog meg is sütni az ételt nem pedig nyersen elfogyasztani!
b.jani voltam.
moderálva
moderálva
Kikérjük magunknak ezt a hangnemet!
moderálva
Sziasztok! Nem hittük volna, hogy sikerül, (ugyanis négy 17éves gyermek vagyunk), de, bár megsütni valóban nem ment, nyersen is kiváló! Köszönjük a pazar receptet, ezentúl minden baráti összejövetelen rituálészerűen elkészítjük ezt az ételt. A nyers tojás egyébként jótékony hatással van a vérkeringésre, kissé felpörget, így megalapozza a tökéletes hangulatot. És ez kell nekünk, ugyanis szigorúan elzárkózunk mindenfajta másegyéb tudatmódosítótól. Mégegyszer köszönjük NO SALTY! Hála: Ádi, Má-T, Mini, Nóri
Tegnap mi is kipróbáltuk. A krumplit lereszeltük, de szinte teljesen a recept szerint csináltuk. Érdekes módon szürke lett az egész mire kész lett és egykét helyen megbarnult (ez a legfinomabb része is) de egész jó :)
... Magyarosan?! Szalonna,kolbász kockák zsírjukra sütve?Majd a recept szerint tovább ......
Esetleg savanyú káposzta? /kenyér nélkül!/ Hmmmmmmmm!
Nagyon finom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Imádom! :-)
A youtube-n fent van az elkészítése lépésről lépésre. Könnyűnek tűnik, és nagyon guszta, a hétvégén ki fogom próbálni, mert nagyon megtetszett!! Ott készítik úgy is, hogy beleteszik a masszát a serpenyőbe, a közepébe tesznek camembert sajtot, befedik a masszával, úgy sütik meg. Felvágáskor nagyon gusztusos!
Barcelonában sehol sincs sajt benne. Amikor a Mammutban még létezett a Spanyol sarok nevű étkező, ők padlizsánnal, marinált paprikával dúsították, de volt sonkás/zöldborsós változat is. A tortilla mellé pirítós kenyeret és olivaolajos paradicsomszószt (frissen kinyomott) szoktak tálalni. (Én a szószba egy kis fokhagymát is szoktam keverni.)
A párom is szokott hasonlót csinálni és én imádommmmmmm! Annyi a különbség, hogy ő kisüti az apróra vágott krumplit bő olajban, mint a sültkrumplit és a tojásba tesz sok-sok aprított snidlinget! Aki teheti próbálja meg, szerintem isteni!
Szia!
Én azt szeretném megkérdezni, hogy ehhez mit szoktak enni? Kenyeret, zöldséget? Vagy magában?
Köszi
Szia, általában magában eszik, de ha több tojásból készíted, akkor a kenyér illik hozzá. Beacska
Hát ezt kipróbálom.. nagyon fincsinek gondolom :)
Sziasztok! Tegnap ez volt a vacsi,nagyon finom a krpumplit lereszeltem és a Hot-Pan-ban sütöttem
meg!
ha krumplit lereszelem, hozzákeverem a tojást, hagymát, és a fűszereket a masszát megsüthetem sütőben is? köszönöm
Én kipróbáltam és működött:) tortaformába pakoltam az egészet és megsütöttem sütőben. 200 fokon kell neki egy olyan 40-50 perc.
szia,
Hát én így még nem csináltam. Szerintem egy próbát megér. Kérlek írd meg, hogy milyen lett. köszi Bea