részletes keresés

Káposztás lángos recept

Káposztás lángos
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 4 főre
  • 1/2 kg liszt
  • 1 tojás
  • 2,5 dkg friss ( vagy egy tasak szárított) élesztő
  • 1,5 dl tej
  • 1 kiskanál cukor
  • 1 pohár kefír
  • 8 evőkanál pirított káposzta
story

A káposztás lángosról nekem mindig az az emlék  ugrik be, amikor anyukám frissen sült, meleg lángosából annyit ettem ebédre, hogy egész délután hatalmas köveket éreztem a gyomromban. Érdekes módon, más, rosszullétet okozó étellel ellentétben, ezt nem sikerült megutálnom. Azóta is kedvenceim egyike, bár  a mértéket már tudom tartani.
Kefíres lángostésztából elkészítve még egyszerűbb is a hagyományos burgonyás lángosnál, és ennek a tésztának megvan az az előnye is, hogy hűtőben néhány napig remekül eláll, ezért mindig frissen lehet kisütni az éppen elfogyasztandó adagot. Így a mértéket is könnyebb tartani :).

ajánlat

Tipp: ennyi káposztával nem érdemes vesződni, a káposztapirítás amúgy is macerás, és nem túl illatos tevékenység. Ezért én mindig "nagyüzemben" készítem, és megfelelő adagokban a fagyasztóba rakom felhasználásig.

elkészítés
  1. Az élesztőt a langyos tejben a cukorral megfuttatjuk.
  2. Ha megkelt, a többi hozzávalóval  összegyúrjuk, jól kidagasztjuk.
  3. Két óráig hűtőben pihentetjük.
  4. Ezután a tésztát 8 cipóra osztjuk.
  5. A cipókat vékonyra, hosszúkás alakúra nyújtjuk.
  6. A kinyújtott tésztadarab egyik felére egy evőkanál pirított káposztát teszünk.
  7. Összehajtjuk, a szélét összenyomkodjuk, még egyszer kisodorjuk.
  8. Óvatosan, hogy el ne szakadjon, lángos alakúra húzgáljuk.
  9. Forró olajban, lassú tűznél sütjük: az egyik oldalát fedő alatt, fordítás után fedő nélkül, szép aranyszínűre.
kapcsolódó cikkek
...

Káposztás lángos hozzászólások (11)

2011.11.14 00:02

Az én Anyukám a tésztába keveri a káposztát. Úgy is nagyon finom.

2011.08.03 16:06

Ma elkészítettem ezt a lángost és nagyon finom lett,én is forró olajban sütöttem fedő nélkül és jó puha lett, a közepén meg ahol vékonyabb volt a tészta ropogós,pont úgy ahogy szeretjük! köszönet a receptért,máskor is megfogom sütni!

2011.02.20 22:01

Én a kefires lángost virslivel szoktam tölteni. 1/2 kg lisztet teszek egy tálba egy evőkanál sót csipet cukrok teszek bele. Beleütök egy tojást, majd arra morzsolom az 1 csomag élesztőt. Ráöntök 2 kicsi pohár kefirt 1 pohár tejfölt/kicsi/ és egy tíz percig pihentetem,hogy az élesztő egy kicsit feljöjjön.Ha ezzel készen vagyok összeállítom a tésztát.Ha szükséges tehetünk még egy kicsi kefirt hozzá,de ne legyen puha a tésztánk. Hüttöbe rakom akár 3 napig is eláll. Mindig csak annyit veszek ki belőle amennyi elfogy.Kocka alakúra nyújtom a tésztát és akkora kockákra vágom,hogy egy virsli elférjen benne majd feltekerem Ezt viszont lassú tűznél kell sütni,hogy a közepe is átsüljön. Ha megsült tálcára szedem a tetejét tejöllel majd reszelt sajttal megszórom végül ketchuppal díszítem. Próbáljátok ki nagyon finom.Jó étvágyat hozzá.,

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

2010.09.10 14:58

Nagymamám savanyú káposztásat is készített feltétlenül meg kell kóstolnotok úgy is ;-)

2010.02.10 22:49

ja, és lassú tűzön nem jó sütni! a lángossütés egyik alapszabálya, h. forró olajban kell sütni

2010.02.10 22:48

Csodálatos recept, köszönöm! Mennyei lángost készítettem belőle, igaz, egy percet sem pihentettem hűtőben, egy óra alatt megkelt! :)

2010.01.07 17:21

Próbáljátok meg egy evőkanál egész kömény hozzáadásával! EZ A LÁNGOSOK KIRÁLYA! Nehéz gépet és autót vezethetsz utánna de társaságba ne menj egy pár óráig: szeles!

2009.08.08 15:43

sziasztok!
én a káposztát burgonyalángosba szoktam tölteni, mégpedig úgy , hogy kinyújtom a lángostésztát és beletöltöm a pirított káposztát , majd feltekerem , mint a palacsintát és olajozott tepsibe helyezem őket sorban. a tetejét bő olajjal megkenem és a sütőben megsütöm. ( már kiprobáltam teljes kiörlésű liszttel is, és nagyon finom!) próbáljátok ki!

2009.07.20 20:00

igazán nem akarok kötekedni, de miért kell két órát hűtőben pihentetni? én 30 percet pihentettem szobahőmérsékleten, és szép nagy lett.
1 evőkanál káposzta nagyon kevésnek tűnik egy cipóhoz, szerintem jóval több kell bele.
az az egy amit lassú tűzön sütöttem (ahogy a recept írja), olyan kemény lett mint a kő, a többi, amit nagy lángon, rövid ideig az pedig finom puha.

2008.11.20 17:20

Akkor irány a konyha! :))

2008.11.19 18:03

Most nagyon megéheztem:)