Fél liter tejben elkeverjük a vaníliás és a kristálycukrot, fölforraljuk. A maradék hideg tejben elkeverjük a krémport, hozzáöntjük a forrásban levő tejhez és sűrűre főzzük. Néha megkeverve kihűtjük és apránként hozzáadjuk a túrót, végül a zselatint.
A piskótatallérokat kettessével összeragasztjuk lekvárral.
A tálat kibéleljük fóliával, teszünk bele krémet, majd egy sor piskótát, aztán megint krém és piskóta, addig míg el nem fogy a krém. A tetejére piskótát teszünk, mert ez lesz majd a torta alja. A tetejét is lefóliázzuk és másnapig hűtőbe tesszük.
Másnap eltávolitjuk a felső fóliát és óvatosan kiborítjuk a tálból egy nagyobb tálca közepére, majd eltávolítjuk a másik fóliát is.
Felszeleteljük a meghámozott kivit és beborítjuk vele a tortát. A meghámozott banánból fogpiszkáló segítségével lábakat és farkat csinálunk, majd az almából, narancsból és cseresznyéből elkészítjük a teknős fejét. Ezekhez is használhatunk fogpiszkálót, hogy minden a helyén maradjon.
Érdeklődni szeretnék arról, hogy a tálba helyezett utolsó piskóta réteg (ami leírásod szerint a torta alja) mennyire lesz kemény fogyasztáskor? Vagy megpuhul annyira, hogy ne ropogjon a fogunk alatt? Válaszod előre is köszönöm! Üdv: Dóra
Épp készül a remekmű! Holnap fogom összeállítani Apukám 55. születésnapja alkalmából. Nagyon kíváncsi leszek. Tettem bele egy pici zöld ételfestéket is. :D
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon! http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Én is elkészítettem a szülinapomra ezt a tortát,nagyon nagy sikere volt!Mutatós,egyszerű elkészíteni és nem utolsó sorban nagyon finom! :-) Örülök,hogy ráakadtam erre a receptre,köszönöm!
Szia Szilvi!!!
De jó hogy ezt a képet feltetted!
A lánykám 1,5 éves és a béka volt az első szava.Azóta is nagy béka fun a kiscsaj,nem tudom elmondani,hány béka plüss,műanyag,ruhamatrica és egyéb békás bigyóink vannak de azt hiszem ez a torta nagyon tetszeni fog neki.Hamarosan jön is a szülinapja és úgy döntöttem ezt megcsinálom neki.
Köszi az ötletet!!!!
Üdv tinci

hajaj. Elkészült a nagy mű.Maga a krém isteni volt, viszont nekem nem lett igazán szilárd. Nem folyt szét, de amikor felakartuk vágni inkább kanállal mint villával tudtuk enni, igaz én instant zselatinnal készítettem ( amit forró vízzel kell kikavarni 1-2 percig ), lehet, hogy az volt a baj. Nem tudom. Kinézetre igazán jó volt, az anyukám teljesen el volt halva tőle. Legközelebb sütök piskótalapokat és azzal készítem, de az tuti, hogy megcsinálom megegyszer. Köszönöm
Hát sajnálom, hogy nem lett tökéletes, de ne keseredj el! Legközelebb tegyél bele több zselatint az sose árt neki....sajnos már én is jártam így túrótortával, de azóta dupla adag zselatint teszek bele :)
11 órakor raktam be a hűtőbe,most van majdnem 16 óra megnéztem reménykedve hátha ma már jó lenne. De nem , nincs még megdermedve, normális ez? Aggódom, ez lenne a kicsi lánykám tortája.
csatlakozom az előttem érdeklődőhöz, mekkorra tálba kezdjük el tenni a túrós krémet. Fontos lenne a válasz, mert a kicsilányom 2. szülinapjára ezt néztem ki,amit jövő héten hétvégén tartunk.
A tál aljának az átmérője k.b. 16cm, de persze ez fölfelé szélesedik....ott 24cm az átmérője, a magassága pedig 10cm. De tettem már magasabb tálba is, úgy púposabb lett a háta. Persze a tálak ezzel a mennyiséggel nincsenek tele.

Én ezt a tortát a teknősbékaőrült barátnőm 30-ik szülinapjára készítettem el. A meglepetésbulin mindenki meg akarta kezdeni,kóstolni, de a szülinapos már tortából kínált meg minket, ezt pedig hazavitte és egyedül mind megette. Tökéletes, ötletes, én ugyan nem kóstoltam, de ő azt is csak dícsérte. Köszönöm szépen a receptet, hogy barátnémnak felejthetetlen meglepetést tudtam vele szerezni :)
Szia! Beleszerelmesedtem ebbe a tortába és pont kapóra jött mert épp másnap szülinapoztunk :)
Megcsináltam és bevált...mindenkinek nagyon tetszett! Örülök hogy megtaláltam ezt a receptet! Köszi az ötletet :) További hasonló ötletek vannak még?:) Pl valamilyen teherautó forma?:D
szia Kata! Megláttam és másnap meg is csináltam a kislányomnak az 1. születésnapi tortájának. Mondjuk én a saját, bevált vaniíia pudingos-túrós tortát csináltam neki és ebből csináltam teknősbékát. Nagyon ötletes és mégis egyszerű. Tettem zselatint is a tetejére, úgy "páncélosabbnak" tűnik, és megfogja a kiwiket is jobban, nem csúsznak le. Illetve aszaltszilvából csináltam neki orrot. :))) Köszönöm az ötletet!
Kedves Szilvia!
Elkészítettem a hétvégén egy kettő éves kislánynak a születésnapjára ezt a fantasztikus tortát. Nem gondoltam volna, hogy az ott levő gyerekek ekkora lelkesedéssel állják körbe, sikongattak és egymás túlkiabálva, mondták, - nézd, van sapkája, nézd, mosolyog, nézd ez egy teknősbéka,...........! Én sokat főzök, nagyon sokat sütök, de ennyire még nem voltam benne biztos, hogy érdemes újra és újra odaállni, a sütő, a tűzhely mellé és alkotni mindig valami újat! Nagyon köszönöm Neked ezt a receptet! Igaz feladtad a jövőre nézve a leckét, mert ezt a következő alkalommal túl kell majd szárnyalnom!
Kata
Cia.Hát ez nagyon jó,eltudnád nekem küldeni a képet? ez az email cimem: claudi86@citromail.hu köszi:) Amúgy milyen túroból készitetted?még egyszer köszike.
Köszönöm az elismerő szavakat, bár be kell vallanom, hogy az eredeti ötlet nem az enyém. Én láttam egy újságban és az eredeti receptet kicsit átalakitva elkészitettem. Hogy a banán meddig birja, azt nem tudom, mert az enyémnek nem volt ideje megbarnulni :) olyan gyorsan elfogyott.
Kedves Szilvia!
Érdeklődni szeretnék arról, hogy a tálba helyezett utolsó piskóta réteg (ami leírásod szerint a torta alja) mennyire lesz kemény fogyasztáskor? Vagy megpuhul annyira, hogy ne ropogjon a fogunk alatt? Válaszod előre is köszönöm! Üdv: Dóra
Igen, megpuhul...:)
Egy éves babának elkészíthető ez a torta ?
Elnézést, hogy csak most válaszolok...szerintem igen...de gondolom azóta már elkészült :)
Épp készül a remekmű! Holnap fogom összeállítani Apukám 55. születésnapja alkalmából. Nagyon kíváncsi leszek. Tettem bele egy pici zöld ételfestéket is. :D
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Én is elkészítettem a szülinapomra ezt a tortát,nagyon nagy sikere volt!Mutatós,egyszerű elkészíteni és nem utolsó sorban nagyon finom! :-) Örülök,hogy ráakadtam erre a receptre,köszönöm!
Én is elkészítettem a keresztfiam 2 éves szülinapjára és nagyon nagy sikert arattam vele . köszönöm a receptet és az ötletet.
Szia Szilvi! Most csináltam meg a fiam 28. szüli napjára. Nagyon jó nézz ki. Köszönöm az ötletet
Szilvia drága, folpack vagy alufólia amivel bélelsz. Puszi.
Én folpackot használok, de az alufólia is jó....
megszeretném kérdezni mi az a piskota tallér soha nem vettem még hol szerezhetö be milyen comagba van?köszi
Gömbölyű babapiskóta...minden élelmiszerüzletben kapható...
Oké, köszi. Még egy kérdés, láttam kicsi és nagy zselatin fixet, melyiket vegyem?
Szerintem a nagyot...
Szia! A piskóta tallérokat szorosan kell tenni, állítva v fektetve? Köszi a választ.
Teljesen mindegy, ezek csak jót mutatnak a tortában, ha felszeleteled, de semmi más funkciójuk nincs....úgyhogy rábízom a fantáziádra :)
Szia Szilvi!!!
De jó hogy ezt a képet feltetted!
A lánykám 1,5 éves és a béka volt az első szava.Azóta is nagy béka fun a kiscsaj,nem tudom elmondani,hány béka plüss,műanyag,ruhamatrica és egyéb békás bigyóink vannak de azt hiszem ez a torta nagyon tetszeni fog neki.Hamarosan jön is a szülinapja és úgy döntöttem ezt megcsinálom neki.
Köszi az ötletet!!!!
Üdv tinci
Sok sikert! :)
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
hajaj. Elkészült a nagy mű.Maga a krém isteni volt, viszont nekem nem lett igazán szilárd. Nem folyt szét, de amikor felakartuk vágni inkább kanállal mint villával tudtuk enni, igaz én instant zselatinnal készítettem ( amit forró vízzel kell kikavarni 1-2 percig ), lehet, hogy az volt a baj. Nem tudom. Kinézetre igazán jó volt, az anyukám teljesen el volt halva tőle. Legközelebb sütök piskótalapokat és azzal készítem, de az tuti, hogy megcsinálom megegyszer. Köszönöm
Szia, legközelebb a kislányfejes pudungból próbád, mert az keményebb lesz.
Hát sajnálom, hogy nem lett tökéletes, de ne keseredj el! Legközelebb tegyél bele több zselatint az sose árt neki....sajnos már én is jártam így túrótortával, de azóta dupla adag zselatint teszek bele :)
11 órakor raktam be a hűtőbe,most van majdnem 16 óra megnéztem reménykedve hátha ma már jó lenne. De nem , nincs még megdermedve, normális ez? Aggódom, ez lenne a kicsi lánykám tortája.
csatlakozom az előttem érdeklődőhöz, mekkorra tálba kezdjük el tenni a túrós krémet. Fontos lenne a válasz, mert a kicsilányom 2. szülinapjára ezt néztem ki,amit jövő héten hétvégén tartunk.
A tál aljának az átmérője k.b. 16cm, de persze ez fölfelé szélesedik....ott 24cm az átmérője, a magassága pedig 10cm. De tettem már magasabb tálba is, úgy púposabb lett a háta. Persze a tálak ezzel a mennyiséggel nincsenek tele.
Ja, és sok sikert az elkészítéséhez :)
Kedves Szilvi!
Hát ez a torta iszonyat ötletes! Majd ha már nagyobb lesz a kislányom, biztos megcsinálom neki.Hihetetlenül aranyos ez a teknős.
üdv: Viki
szia
azt szeretném kérdezni h kb. mekkora tál kell hozzá?
milyen nagy lesz a teknős teste?
köszi
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Úgy látom a torta minden korosztálynak örömet szerez... :)
Én ezt a tortát a teknősbékaőrült barátnőm 30-ik szülinapjára készítettem el. A meglepetésbulin mindenki meg akarta kezdeni,kóstolni, de a szülinapos már tortából kínált meg minket, ezt pedig hazavitte és egyedül mind megette. Tökéletes, ötletes, én ugyan nem kóstoltam, de ő azt is csak dícsérte. Köszönöm szépen a receptet, hogy barátnémnak felejthetetlen meglepetést tudtam vele szerezni :)
Szia! Beleszerelmesedtem ebbe a tortába és pont kapóra jött mert épp másnap szülinapoztunk :)
Megcsináltam és bevált...mindenkinek nagyon tetszett! Örülök hogy megtaláltam ezt a receptet! Köszi az ötletet :) További hasonló ötletek vannak még?:) Pl valamilyen teherautó forma?:D
szia Kata! Megláttam és másnap meg is csináltam a kislányomnak az 1. születésnapi tortájának. Mondjuk én a saját, bevált vaniíia pudingos-túrós tortát csináltam neki és ebből csináltam teknősbékát. Nagyon ötletes és mégis egyszerű. Tettem zselatint is a tetejére, úgy "páncélosabbnak" tűnik, és megfogja a kiwiket is jobban, nem csúsznak le. Illetve aszaltszilvából csináltam neki orrot. :))) Köszönöm az ötletet!
Hát ez hihetetlenül jól néz ki, nagyon ötletes:D
Kedves Szilvia!
Elkészítettem a hétvégén egy kettő éves kislánynak a születésnapjára ezt a fantasztikus tortát. Nem gondoltam volna, hogy az ott levő gyerekek ekkora lelkesedéssel állják körbe, sikongattak és egymás túlkiabálva, mondták, - nézd, van sapkája, nézd, mosolyog, nézd ez egy teknősbéka,...........! Én sokat főzök, nagyon sokat sütök, de ennyire még nem voltam benne biztos, hogy érdemes újra és újra odaállni, a sütő, a tűzhely mellé és alkotni mindig valami újat! Nagyon köszönöm Neked ezt a receptet! Igaz feladtad a jövőre nézve a leckét, mert ezt a következő alkalommal túl kell majd szárnyalnom!
Kata
Kedves Kata! Szívből örülök a sikerednek és kívánom, hogy még nagyon sok finom receptet tudj elkészíteni és hogy ebben örömödet leld! :)
Cia.Hát ez nagyon jó,eltudnád nekem küldeni a képet? ez az email cimem: claudi86@citromail.hu köszi:) Amúgy milyen túroból készitetted?még egyszer köszike.
Ez állati, gyors és tetszetős, alig várom, hogy decemberben elkészítsem a kisfiam 2. szülinapjára!
Gratulálok!Nagyon klassz ez a torta!Egészen biztos hogy megfogom sütni az unokáimnak a szülinapjukra!
Ilyen ötletes,mutatós sütés nélküli tortát még nem láttam ezen az oldalon.Abszolút nyerő!
Szuperrrrrrrr !! Amúgy is imádom a teknőcöket.. Ez egy kedves Torta :) Gyorsan el is menetm... :)R
Köszönöm az elismerő szavakat, bár be kell vallanom, hogy az eredeti ötlet nem az enyém. Én láttam egy újságban és az eredeti receptet kicsit átalakitva elkészitettem. Hogy a banán meddig birja, azt nem tudom, mert az enyémnek nem volt ideje megbarnulni :) olyan gyorsan elfogyott.
Hát ez nem semmi,hanem egy teknős!Nagyon ügyes vagy. A banán meddig bírja???Vagy citromlével lelocsolva???ÉVA-Anyóca
Nagyon ügyes és kreatív vagy!
Gratulálok. :-)
Természetesen rögtön el is mentettem.
Várom a folytatást!
Na már tudom, milyen tortát fogok sütni az unokaöcséimnek :D Nagyon jól néz ki :)))
Hát ez állati, de szó szerint:() Gratulálok, nagyon kreatív vagy!
lájk! :D
csak megjelent! nagyon izgi megoldás ez a lekváros psikótatallérragasztás!!!
De tündéri! :D
ez nagyon édes! remek ötlet!
üdv,
toma