Savanyú káposzta

Savanyú káposzta

Leírás

Erjesztéssel tartósított fehér káposzta, főként Közép-és Kelet Európában kedveltek a belőle készült ételek (pl. töltött káposzta, korhelyleves). Bőséges C-vitamin forrás, ajánlatos nemcsak főtt, hanem nyers formában történő fogyasztása is. Ajánlják a káposzta étrendbe való beiktatását akkor is, amikor nem abból készül a főétel. A káposztafélék fogyasztásakor felszabaduló glukózinolát ugyanis képes semlegesíteni a húsok sütésekor keletkező káros, rákkeltő vegyületeket, így akár egy egyszerű káposztasaláta is egészségvédő hatású lehet. A savanyú káposzta különleges előnye, hogy az erjedés során olyan savtermelő, jótékony baktériumok szaporodnak el, amelyek kedvező hatással vannak a bélflórára, megakadályozva más, káros mikrobák megtelepedését. Ráadásul a savanyítás megőrzi a káposzta C-vitamin tartalmát is, így a hordós káposzta télen is olcsó vitaminforrás. Az pedig még értékesebbé teszi, hogy az igazi savanyú káposzta ízesítéséhez hagyományosan felhasznált fűszerek (mustármag, kapor, babérlevél, bors, köménymag, torma, stb.) maguk is egyben gyógynövények is, és légúti és emésztőszervi jótékony hatásuk hozzáadódik a káposzta értékeihez. (Forrás: Házipatika)

Mikor vegyem

Leginkább télen.

hogyan tároljam

Hűtőben.

100g Savanyú káposzta

fehérjetartalom

0.91 g

zsírtartalom

0.114 g

szénhidráttartalom

4.28 g

víztartalom

92.52 g

gramm savanyú káposzta?

Top ásványi anyagok

Nátrium

661 mg

Kalcium

30 mg

Foszfor

20 mg

Magnézium

13 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.13 g

C vitamin

14.7 mg

Kolin

10.4 mg

Lutein+zeaxantin

295 µg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

0.91 g

Zsír

telített zsírsav

0.034 g

egyszeresen telített zsírsav

0.013 g

többszörösen telített zsírsav

0.067 g

ásványi anyagok

Kalcium

30 mg

Vas

1.47 mg

Magnézium

13 mg

Foszfor

20 mg

Nátrium

661 mg

Cink

0.19 mg

Réz

0.096 mg

Mangán

0.151 mg

Szelén

0.6 µg

szénhidrát

rost

2.9 g

cukor

1.78 g

víz

92.52 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.021 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.022 mg

Niacin - B3 vitamin

0.143 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.093 mg

Folát

24 µg

Kolin

10.4 mg

Alfa-karotin

5 µg

Béta-karotin

8 µg

Lutein+zeaxantin

295 µg

E vitamin

0.14 mg

K vitamin

13 µg

A vitamin

1 µg

C vitamin

14.7 mg

B6 vitamin

0.13 g

Címlapról ajánljuk

Így tedd el a retket, hogy egész évben csinos pink...

Bizony, olyan sokoldalú a hónapos retek, hogy még savanyítani is lehet! A zöldséget az íze mellett jellegzetes rózsaszín színéért kedveljük, ami az ecet hatására élénkebben tűnik elő, mint valaha. A savanyúság így semmiben sem hagy minket cserben, hiszen roppanós zamata és friss megjelenése tökéletes kombináció, amivel bármilyen csalamádét legyőzhet.

Kristyán Fanni

4 lépés a kerti műanyag szék kifehérítéséhez

Az egyre inkább nyárias időjárás lassan kötelezővé teszi, hogy kikerüljenek a kerti kellékek a kertbe. Úgy, mint az ikonikus műanyag szék, ami a teraszra téve tökéletes pihenőhelyet jelent a D-vitamin begyűjtésére. Ha már nem mai darab, akkor sem kell kiselejtezni, mutatjuk lépésről-lépésre Otthon Tippünkben, hogyan tudod kifehéríteni!

Balogh Lilla

További cikkek

6 pékség, ahova a kovászos kenyérért messziről visszajárnak a vendégek

Manapság nem akkora szenzáció a kovászos kenyér, viszont az (igazi) pékek a nagybetűs kovászos pékárukat ma már inkább vadkovászosnak nevezik. Ennek oka, hogy a nagyüzemi termelők is meglovagolták a kovászdivatot, és csak úgy ontják a kovászosnak nevezett termékeket, amelyek sokkal inkább élesztősek, és ami nagyobb baj, gyorskelesztettek, és csak egy kis minimális kovász lapul meg bennük mutatóban. A kategória elnevezésének szankcionálása már úton van a hírek szerint, addig is nyissuk jól ki a szemünket, hogy valódi kovászossal van-e dolgunk.