Egy-két nappal az elkészítés előtt bepácoljuk a csülköt: sózzuk, majd az olajban elkevert borssal, köménnyel és egészen finomra vágott fokhagymával megkenegetjük. Egy tálban, lefóliázva a hűtőbe tesszük.
Sütés előtt egy órával egy kisebb tálba/ tepsire helyezzük a csülköt és ráöntjük a sört, annyit, hogy teljesen ellepje. (Ezért indokolt a minél kisebb tál használata, hogy könnyebben ellepje a sör.) Így hagyjuk állni egy óra hosszat.
180 fokra előmelegítjük a sütőt.
A csülköt áttesszük egy nagyobb sütőedénybe, rálocsoljuk a sört, lefedjük és így sütjük kb. két órán át. Közben meg-megnézzük.
Ezután levesszük a tetejét és fedő nélkül megpirítjuk kb. 1 óra alatt. Időnként ellenőrizzük, mennyire pirul, nehogy odaégjen.
Ma ez volt az ebéd,nagyon finom!
Egy csontos és egy kicsontozott hátsó csülökből készítettem,feldaraboltam és még tegnap este bepácoltam fűszeres olajba. Arany ászokat uszítottam rá,kb.7 decilitert a másfeles palackból, a maradék a párom pocakjában landolt-két legyet egy csapásra:-) Kb.3,5 órát sütöttem alufóliával lefedve,közben egyszer megfordít,utolsó 1 órában lilahagyma,póréhagyma,sárgarépa,császárszalonna ráültet,majd a legvégén fólia levesz és 25 perc pirítás a tetejének a szín kedvéért...hát isteni! Köretként hagymás krumplival és friss,majonézes-ezerszigetes vegyessalátával.
Nagyon köszönöm a receptötletet,többször elkészítem még:-)
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon! http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata

Én úgy készítem ezt a fajta ételt, hogy a csülköt felteszem főzi lábasban. Félig megfőzöm hagymával, szegfűborssal, fekete borssal, babérlevéllel és sóval. Azután kiveszem és megtűzdelem fokhagymával, megszórom grill fűszerkeverékkel. Be a tepsibe, alá öntök 2 dl sört, kis vizet és 180 fokon megsütöm, időnként locsolgatom a lével. Ha pirulni kezd megkenem mézzel és szép pirosra, készre sütöm.
(Lehet kicsontozott csülökből is készíteni).
Tálalás mustárral, tormával, friss kenyérrel. Koccintsunk hozzá sörrel !
Én is elkészítettem tegnap ezt a receptet,csak csülök helyett bőrös combból, nagyon-nagyon finom lett. Elötte 2 napig állt a pácba és nagyon jól átvette az ízeket.:D Természetesen párolt lilakáposztával fogyasztottuk. Köszönjük a receptet. Üdv.R.
Huuu, tenyleg nagyon fincsi! Probaljatok ki. Idot azert szanjatok ra (ha nem lekevereses a sutotok), nekem is 4-4,5 oran at sult. De megerte! Kb. a 3/4-enel vagtam ra voroshagyma-karikakat, igy a visszamaradt szaftot is be tudtuk falni. :) Koszi, Guszti!
Ma ez volt az ebéd,nagyon finom!
Egy csontos és egy kicsontozott hátsó csülökből készítettem,feldaraboltam és még tegnap este bepácoltam fűszeres olajba. Arany ászokat uszítottam rá,kb.7 decilitert a másfeles palackból, a maradék a párom pocakjában landolt-két legyet egy csapásra:-) Kb.3,5 órát sütöttem alufóliával lefedve,közben egyszer megfordít,utolsó 1 órában lilahagyma,póréhagyma,sárgarépa,császárszalonna ráültet,majd a legvégén fólia levesz és 25 perc pirítás a tetejének a szín kedvéért...hát isteni! Köretként hagymás krumplival és friss,majonézes-ezerszigetes vegyessalátával.
Nagyon köszönöm a receptötletet,többször elkészítem még:-)
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Már másodjára készítettem el...nagyon finom! :) Köszönöm a receptet!
Nagyon nagy siker volt!!!!!!!! :) Köszönöm!!!!! :)
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
A sör nagyon érződik az ízén?
egyáltalán nem!
Újévi ebédként elkészítettem,nagyon ízlett,isteni étel!
Boldog új évet kívánok!
Már kérdezték, de nem válaszoltál! Füstölt csülökből is meg lehet csinálni???
Tegnap elkészítettem, ma el is fogyott.
Nagyon jó lett, legközelebb is így csinálom.
Köszönöm a receptet.
Üdv: János
Kedves Szakácsunk!
Gratulálunk, Tiéd lett A nap receptje: http://www.nosalty.hu/cimlap
Várjuk a többi csodás receptet is!
NoSalty.hu
Biztos kifogom próbálni. Köszi a receptet.
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Egyszerűen fantasztikus! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Köszönet érte!
Üdv.: Magdi
nem, nem kell félni, nem keményedik meg a hús
Szia!
Nem keményedik meg a sótól a pácolás közben a hús?
Megcsináltam.
Nagyon jól sikerült.
Köszönet érte.
Én úgy készítem ezt a fajta ételt, hogy a csülköt felteszem főzi lábasban. Félig megfőzöm hagymával, szegfűborssal, fekete borssal, babérlevéllel és sóval. Azután kiveszem és megtűzdelem fokhagymával, megszórom grill fűszerkeverékkel. Be a tepsibe, alá öntök 2 dl sört, kis vizet és 180 fokon megsütöm, időnként locsolgatom a lével. Ha pirulni kezd megkenem mézzel és szép pirosra, készre sütöm.
(Lehet kicsontozott csülökből is készíteni).
Tálalás mustárral, tormával, friss kenyérrel. Koccintsunk hozzá sörrel !
Nagyon JÓÓÓÓÓ!
A bors és a kömény mennyiségét nem írtad, sajnos a megérzéseim nem szoktak bejönni :), kérlek írd le.
Szerinted egy éjszaka nem elegendő?Köszi
A bors és a kömény mennyiségét nem írtad, sajnos a megérzéseim nem szoktak bejönni :), kérlek írd le.
Szerinted egy éjszaka nem elegendő?Köszi
Én is elkészítettem tegnap ezt a receptet,csak csülök helyett bőrös combból, nagyon-nagyon finom lett. Elötte 2 napig állt a pácba és nagyon jól átvette az ízeket.:D Természetesen párolt lilakáposztával fogyasztottuk. Köszönjük a receptet. Üdv.R.
Nagyon jó! Mióta megtaláltam ezt a receptet csak ezt csinálom. A kiscsaládom is nagyon szereti
Ez szerintem is csodás!!!!!!!!!!
Huuu, tenyleg nagyon fincsi! Probaljatok ki. Idot azert szanjatok ra (ha nem lekevereses a sutotok), nekem is 4-4,5 oran at sult. De megerte! Kb. a 3/4-enel vagtam ra voroshagyma-karikakat, igy a visszamaradt szaftot is be tudtuk falni. :) Koszi, Guszti!
Füstölt csülökkel is meg lehet csinálni?
Imádom acsülkőt,mindenféle módon!!
Én már kipróbáltam nagyon finom.Ajánlom mindenkinek.
Mert nagyon finom is! Jó étvágyat hozzá!
Ez nagyon jól hangzik, ki fogom próbálni.