79 robotporszívót teszteltek, kiderült van-e összefüggés az ár és az eredmény között

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédő szervezetekkel közösen 79 hazai boltokban, webshopokban kapható robotporszívót tesztelt laboratóriumban.

Egy porszívó, ami kitakarítja helyetted a lakást – úgy hangzik, mint egy valóra vált álom. Mielőtt azonban kihajítjuk régi porszívónkat, érdemes alaposan körülnézni először a lakásunkban, utána pedig a Tudatos Vásárlók tesztjében, nehogy az álom egy drága rémálommá váljon. 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédő szervezetekkel közösen 79 hazai boltokban, webshopokban kapható robotporszívót tesztelt laboratóriumban. Vizsgálták többek között, hogy milyen hatékonyan porszívózzák fel a morzsát, a port vagy a szöszöket, szálakat keménypadlóról és szőnyegről, milyen jól navigálnak a lakásban és milyen az energiafogyasztásuk. A tesztben 26 márka különböző készülékeit, modelljét is vizsgálták, köztük több jól ismert márkát is, mint a Vileda, a DirtDevil, az Ecovacs, az iRobot, a Rowenta, a Samsung, vagy a Xiaomi.

Nem mindegy, milyen a padlód!

Akik érdeklődnek a robotporszívók iránt, valószínűleg sokszor belefutottak már, hogy a kemény padlón felveszik a versenyt hagyományos társaikkal, azonban szőnyegen elmarad tőlük a teljesítményük. 

Egy átlagos robotporszívó, vezetékes társaihoz hasonlóan, járólapról, parkettáról akár az összes port, szennyeződést eltávolítja. Egyes modellek még vizes ruhával is fel tudnak törölni. Szőnyegen viszont sajnos nem teljesítenek ilyen jól. Míg a jobb vezetékes porszívók szőnyegből is eltávolítják a pornak akár 80-90%-át, a legjobb robotporszívók is csak közel a felével birkóznak meg. 

A robotporszívók egyre ügyesebben manővereznek!

A robotporszívók, a megjelenésük óta eltelt nagyjából 20 évben legtöbbet a navigációban fejlődtek. A kínálatban találunk már olyan termékeket, melyek telefonos alkalmazás segítségével képesek térképet rajzolni és a takarítást megtervezni, tiltott zónákat kikerülni, kritikusnak nyilvánított területeket alaposabban megtisztítani.

A Tudatos Vásárlók tesztjében épp ezért vizsgálták, hogyan tájékozódnak a készülékek valós élethelyzetben, időben érzékelik-e a bútorokat, ki tudják-e kerülni a drótokat, a függönyt vagy beakadnak-e a kanapé alá.

Ennek ellenére a legújabb modellek sem képesek lépcsőn közlekedni, küszöböket átugrani, a szobák sarkait is alaposan kitakarítani, illetve vastagabb szőnyegeket portalanítani. Így lehetséges, hogy a tesztben szereplő termékek egyike sem kapott 60%-nál jobb pontszámot.

A drágább jobb?

A tesztelt robotporszívók ára 42 ezer és 500 ezer Ft között mozog, viszont az a meglepő eredmény született, hogy egyáltalán nincs összefüggés az ár és a teljesítmény között, ugyanis a legjobban és a leggyengébben teljesítő készülékek között is van drágább és olcsóbb is. 

A lista élén végzett termékek viszonylag jól navigálnak egy helységben, érzékelik a bútorokat, függönyt, drótokat és nem akadnak bele a tereptárgyakba, továbbá a többihez képest jobban eltávolítják a morzsát és szálakat, szöszöket a keménypadlóról és a szőnyegből. 

A porszívással viszont ezek is hadilábon állnak. Cserébe az akkumulátoruk üzemideje minimum 1-1,5 óra, vagyis egy kisebb lakást ki tudnak takarítani egy töltéssel. A teszt győztese kiemelkedik a mezőnyből majdnem 4 órás üzemidejével. Az élmezőny árai elég változók, 45 ezer forinttól 325 ezerig terjed a skála. Találhatunk tehát 100.000 Ft alatt is olyan robotporszívót, amit kitűnően kiismeri magát otthonunkban, sőt hatékonyságát tekintve sem marad el a drágább készülékektől.

Tanulságos eredmény, hogy egyazon márka kínálatában böngészve sem feltétlenül érdemes az árra hagyatkozni. Az iRobot termékei közül 22 került a tesztbe, melyek közül az 5 legdrágább robotporszívóból csak egyetlen éri el tejesítményben a kategória legjobbjait. A márka modelljei tisztítási hatékonyságukban ugyan nem különböznek nagyon, energiafogyasztásuk, navigációs képességük és zajkibocsátásuk meglepheti a felkészületlen vásárlókat.  

Robotporszívó-barát a lakásod?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete azt javasolja, mielőtt ilyen beruházásba vágnánk, nézzünk végig a lakáson olyan szemmel is, hogy az mennyire könnyű terep egy robotporszívónak. Ha zegzugos a lakás, sok a szőnyeg, vannak magas küszöbök, sok olyan tárgy van a földön, amit nem tudunk, vagy nem akarunk minden porszívózás előtt elpakolni, lehet, hogy érdemes másfajta segítségben gondolkodni. Vagy legalábbis abban a tudatban vegyük meg a készüléket, hogy a robotporszívó nem fog teljes mértékben tehermentesíteni minket, alkalmanként szükség lehet némi kézi porszívózásra, sepregetésre is.

A teszt előfizetéssel megtekinthető itt!

Ezeket olvastad már?

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek