Bezár a legendás pesti Jégbüfé!

A budapesti Párisi Udvar közkedvelt cukrászdája felújítás áldozata lett, így hat évtized működés után bezár.

Az Origo szerint csak most szombatig működik Budapest egyik legendás helye, a hatvanhárom éve működő Jégbüfé a Ferenciek terén.

A Jégbüfé 1952-ben nyitott állófogyasztású, nagy tömegeket kiszolgáló, szeszmentes cukrászda. Mivel az üzlet fagylaltot, jégkrémet, parfét és hideg termékeket értékesített, ezért kapta a Jégbüfé nevet. Az üzlet létrehozója és névadója Flaschner Sándor, Papp Endre és Bori István - aki a Jégbüfé első vezetője is volt. A gasztronómiának hatalmas fejlődést hozott az 1958-as Brüsszeli világkiállítás, hiszen 1945 óta először léphettek a magyar szakemberek nyugatra és mutathatták be szakmai tudásukat. Erre az alkalomra született meg a Somlói galuska és ekkor készítették el a Brüsszelben nagy sikert aratott és nálunk a mai napig is kapható Budapest tortát. A Jégbüfé Budapest legfrekventáltabb helyén található, fél évszázaddal ezelőtt még leginkább ifjúsági találkozóhely volt.

Az évek során megtartották a hagyományos sütemények jó részét, mivel vendégeik nagy része igényli ezt. Legalább annyian keresik az újabb, divatosabb, korszerűbb, könnyebb, kevésbé édes, kevésbé zsíros süteményeket. Hogy az üzlet eddig talpon maradt az annak is köszönhető, hogy sikeresen tudta ötvözni a régit az újjal. Emellett a Jégbüfé híres saját készítésű fagylaltjáról is, ami miatt a 60-as években Csepelről, Kispestről vagy Erzsébetről is bejöttek az emberek.

A pesti üzlet bezárásának oka, hogy a Párisi Udvar palotát tavaly megvásárló cég hamarosan megkezdi az épület felújítását: a fejlesztők vendéglátóhelyeket, rendezvényhelyszínt és ötcsillagos apartmanhotelt álmodtak a helyszínre.

Információik szerint a Jégbüfé tulajdonosa szeretne a környéken maradni, de olyan drágák a bérleti díjak, hogy egyelőre nem talált másik helyszínt. Az utolsó napon akciókkal várja a vásárlókat, hogy kiárusítsa a megmaradt készletet. Ezután is elérhetőek lesznek a termékek, csak nem a Ferenciek terén, hanem a Fény utcai üzletben.

(via Origo/Jégbüfé)

Hozzászólások

mémère

:(

Címlapról ajánljuk

További cikkek