Elkészítjük a diós piskótát, majd vízszintesen félbevágjuk.
Vízgőz felett a 4 tojást és a 4 ek cukrot krémesre keverjük, majd hűlni hagyjuk.
A 15 dkg diót és a 15 dkg cukrot egy tálban összekeverjük, és elkezdjük karamellizálni állandó kevergetés mellett, így a dió is pörkölődik. Majd ha ez kész, akkor vizes vágódeszkára terítjük, és hűlni hagyjuk, meg fog dermedni.
A puha margarint habosra keverjük, apránként hozzáadjuk a kihűlt tojásos krémet.
Ha megdermedt a grillázs, akkor azt darabokra tördeljük, és mozsárban áttörjük (nem kell nagyon apróra!), majd átszitáljuk. Ami átmegy a szitán, azt a krémbe belekeverjük, ami benne marad, azzal borítjuk majd be a piskótatekercset.
A két piskótalapot a krémmel bekenjük (úgy osztjuk el a krémet, hogy a külsejére is maradjon), majd elkezdjük feltekerni. (Én a két lapból egy nagy rúdba szoktam tekerni, de lehet kettőbe is.) Ezután a külsejét is bekenjük krémmel, és arra rászórjuk a nagyobb, darabos diót.
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon! http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Szia! Nagyon jónak tűnik ez a recept. El is akarom készíteni. Csak nem értem a piskóta receptet. Igaz ne vagyok olyan gyakorlott még a sütögetésben. Hogy csináljak 8 tojásból diós piskótát a megadott recept alapján?
Szia!
Azért nem írtam le a receptjét, mert nagyon sokan másként készítik el a piskótát.
De most leírom neked!
8 tojássárgáját keverj habosra 8 csapott evőkanál kristálycukorral. Majd adj hozzá 2 evőkanál étolajat, 16 evőkanál langyosvízet, 8 evőkanál darált diót, 8 evőkanál lisztet, a lisztben keverj el 1 csomag sütőport, ezt keverd jól össze.
A 8 tojásfehérjét egy csipet sóval pedig kemény habbá keverd. A habot forgasd a diós masszához. Sütőpapírral bélelt tepsiben egyenletesen elosztjuk.
Tűpróbáig sütjük. 180 fokon 15-20 percig.
Sok sikert!
Szép napot!
Üdv.: Adri
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon! http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Szuper lett!
Mind elfogyott. Négy tojás sárgáját tettem a krémbe. Legközelebb egész tojásokkal is meg fogom próbálni.
Köszi a receptet. Nagyon- nagyon jó!
Lehet, hogy nagyon buta kérdés, de biztosan egész tojást kell gőz fölött kevergetni?
Holnap vendégek jönnek, a torta félig kész, de csak tojás sárgáját kevertem. Holnap megírom, hogy milyen lett.
Én éppen tegnap sütöttem karamellkrémes tortát.Fogalmam se volt hogy hova öntsem az égetett cukrot hogy fel tudjam használni díszítésre.Kivajaztam a teflon serpenyőmet,és abba csorgattam át.Így egy kör alakú rácsozatot kaptam amit szinte egyben ki tudtam emelni miután kihűlt.
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Köszönöm szépen! :)
Kellemes Ünnepeket Kívánok!
Szia! Nagyon jónak tűnik ez a recept. El is akarom készíteni. Csak nem értem a piskóta receptet. Igaz ne vagyok olyan gyakorlott még a sütögetésben. Hogy csináljak 8 tojásból diós piskótát a megadott recept alapján?
Szia!
Azért nem írtam le a receptjét, mert nagyon sokan másként készítik el a piskótát.
De most leírom neked!
8 tojássárgáját keverj habosra 8 csapott evőkanál kristálycukorral. Majd adj hozzá 2 evőkanál étolajat, 16 evőkanál langyosvízet, 8 evőkanál darált diót, 8 evőkanál lisztet, a lisztben keverj el 1 csomag sütőport, ezt keverd jól össze.
A 8 tojásfehérjét egy csipet sóval pedig kemény habbá keverd. A habot forgasd a diós masszához. Sütőpapírral bélelt tepsiben egyenletesen elosztjuk.
Tűpróbáig sütjük. 180 fokon 15-20 percig.
Sok sikert!
Szép napot!
Üdv.: Adri
Szia! Köszönöm, hogy leírtad nekem. Így már könnyebb lesz a dolgom. :)
Sok sikert hozzá! Remélem nagyon finom lesz!
Üdv.: Adri
Nagyon finom lett, csak a krém lett egy kicsit kevés.
Köszi a receptet!
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Nagyon szépen köszönöm! :)
A xilit úgy tudom nem karamellizálódik, ezért nem tudsz belőle grillázst készíteni, sajnos.
Próbált már valaki xilitből csinálni grillázst? Fontos lenne tudnom gyermekem diabetese miatt, de a próbához tulságosan drága. Köszönöm. :)
Ez lesz a szülinapi tortám :)
Köszönöm a receptet!
Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok!
Üdv.: Adri
Szuper lett!
Mind elfogyott. Négy tojás sárgáját tettem a krémbe. Legközelebb egész tojásokkal is meg fogom próbálni.
Köszi a receptet. Nagyon- nagyon jó!
Nagyon örülök, hogy jól sikerült! :)
Lehet, hogy nagyon buta kérdés, de biztosan egész tojást kell gőz fölött kevergetni?
Holnap vendégek jönnek, a torta félig kész, de csak tojás sárgáját kevertem. Holnap megírom, hogy milyen lett.
Szia!
Én egész tojásokat keverek bele, de csak ha tojássárgáját keversz bele, akkor érthetően többet kell számolni! Remélem jól fog sikerülni! :)
Üdv.: Adri
Kedves A-édrienn!
iWiW klubunkban ajánlottuk a receptedet! :)
http://iwiw.hu/klub/nosalty
Legyél Te a Klubunk tagja!
NoSalty.hu csapata
Kedves NoSalty.hu csapata!
Nagyon szépen köszönöm!
Már tag vagyok! :)
Szép hétvégét mindenkinek! :)
Üdv.: Adri
Javasolom a diot feldarabolni mielott a karamelbe (grillazsba) forgatjuk mert jobban atjarja a karamel ize. Kulomben NAGYON FONOM lett a torta.
Én mindíg egy alufóliára öntöm, de mindíg teszek a grillázsba egy pici vajat vagy margarint is.
Én éppen tegnap sütöttem karamellkrémes tortát.Fogalmam se volt hogy hova öntsem az égetett cukrot hogy fel tudjam használni díszítésre.Kivajaztam a teflon serpenyőmet,és abba csorgattam át.Így egy kör alakú rácsozatot kaptam amit szinte egyben ki tudtam emelni miután kihűlt.
Köszönöm a teflonos ötletet. Ezt már el tudom képzelni, tetszik.
Én fa vágódeszkára borítottam ki! Az nagyon fontos, hogy vízes legyen, mert így nem ragad rá a karamell!!!
Sok sikert! :)
Fantázia mozgatóan finomnak tűnik. Kérdés: milyen vizes vágódeszkát használsz ami kibírja forró karamellt?
nagyon tetszik!!!:)