Emlékszel még a Juli sulira?

A kilencvenes évek Juli suli című főzőműsorát legalább annyian szerették, mint a Deltát vagy a Szeszélyes évszakokat. Kudlik Júlia lett volna az első magyar Julia Child?

A Juli sulit 1993. július 3-tól 1997. szeptember végéig láthatták a Magyar Televízió nézői - kezdetben hetenként, később kéthetenként. Az MTV 2-es csatornáján vasárnap reggel 8 órától adásba kerülő félórás műsor a háziasszonyoknak készült elsősorban, hiszen felnőtt két-három olyan nemzedék, akik többet látták az óvónénit és a tanítónénit, mint a saját családjukat.

Mondhatni, hogy mégis leginkábbkezdő háziasszonyoknak szólt Kudlik Júlia műsora, amiben a tévé képernyőjén keresztül próbálta megtanítani a főzés, sütés, kézimunka és háztartás minden alapvető csínját-bínját. 1977-ben ugyan már indult egy főzőműsornak nevezhető magyar tévésorozat Főzőcske - TV fazék címmel, amibenMolnár Margit és vendégei - köztük Kudlik Júlia - adtakkorszerű főzési tanácsokat zsírmentes ételek készítéséhez, Kudlik saját műsorával mégis megelőzte korát és Stahl Juditot (és a további hasonló típusú főzőshow-kat), amik csak a Juli suli után következtek a gasztroműsorok történetében.

A műsor sikerét bizonyította, hogy mindenki nézte nemre és korra való tekintet nélkül, és a fél ország azt főzte ebédre, amit reggel látott. A nézők követelték ki, hogy a recepteket közölje a RTV-újság, hogy az adásig bevásárolhassák a hozzávalókat.

Az első évben a háziasszonyi teendőket vették sorba heti bontásban. Megtanították őket főzni, sütni, kötni, varrni. Voltak orvosi témák, hagyományápolás, divat, szépségápolás, lakáskultúra, ünnepre készülődés, kismamarovat, gyerekbetegségek, barkácsolás, virágkötészet, virágápolás, befőzés, tartósítás, korszerű táplálkozás.

A sorozat rajongói képesek voltak odáig menni, hogy az epizódokat felvegyék videokazettára, amikben persze reklám is volt dögivel. A Gasztroblogok, a magyar gasztrobologok gyűjtőhelye is úgy emlékszik vissza a Juli sulira, hogy a szakács időnként AMC-edényben főzött Julival, és gyakran a tubusos hagymakrémet preferálta az igazival szemben, de mégis mindig szerethető, és igenis tanulságos műsor kerekedett ki az egészből.

A Juli suli, úgy, mint az összes többi hasonló műsor akkoriban, indoklás nélkül szűnt meg, ma sem tudni pontosan, miért, pedig igény lenne rá.Később könyv is készült a műsorból, ami két kötetet élt meg, és máig sok konyhában ott figyel a polcon.

Mivel sajnos a műsor egyetlen epizódja sem elérhető már aNemzeti Audiovizális Archívum miatt, ezért Gálvölgyi János felejthetetlen paródiájával emlékezünk a Juli sulira.

Ez is érdekelhet!

Emlékszel még a régi élelmiszerreklámokra? Kattints és nosztalgiázz!

(via julisuli)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

4 természetes talajtakaró a gazok ellen

Ha nem szeretnél vesződni a gaz irtásával, pláne nem vegyszerrel, akkor válaszd a természetes talajtakaró növények egyikét. Szemnek jóleső, zöld, praktikus és olcsó: íme, 4 talajtakaró növény, ami nem engedi felszínre törni a gazokat.