Már megint maradék húsleves? 3 tipp!

Jönnek a végtelen húsleves napok az ősszel, mit tegyünk, hogy meg ne unjuk?

Volt mostanában néhány olyan nap, amikor szakadt az eső, szürkeség volt, úgy éreztem, a gyereket kerülgeti a megfázás, és egyáltalán, itt az ideje egy kis házi húslevesnek. A mi konyhánkban gyakori vendégek az ázsiai ízek, ezért a mélyhűtőben elraktározott húslevesemről gyakorlatilag miden átmenet nélkül dőlt el, hogy ázsiaivá alakul. Ez a jelenség sem új keletű felénk: imádom a klasszikus húslevest, de néha unalmas, és másra vágyom. Ebben hű társakra leltem, a családom levesimádó csapat, és a két és féléves is van annyira vagány – vagy inkább kíváncsi – , hogy bármit hajlandó megkóstolni, bár persze nem mindig ízlik minden. Így aztán a húsleves átalakítóshow-ba megy, és mindig más-más arcát mutatja meg.

Ha a hangulat olaszos, akkor a leves rizsalakú tésztát kap, konzerv darabolt paradicsomot (mindig van a spájzban), friss bazsalikomot, kevés oregánót és reszelt parmezánt. Ha kicsit pikánsabb ízeket szeretnék, akkor jön az ázsiai verzió chilivel, gyömbérrel, halszósszal, korianderrel és citrommal. Ha inkább görögös a napi hangulat, akkor jöhet egy kis kapor, spenótlevél, citromlé, némi morzsolt feta és egy kevés főtt rizs betétként.

Sokszor már szinte külön kihívás, hogy mit változtassak a levesen. Volt, hogy mexikói leves lett belőle, kevés lime lével, chilivel, római köménnyel és tortilla chipsszel, de ennél sokkal nagyobb változáson is átesett, és az talán az egyik legsikeresebb csirkehúslevesem volt. Az amerikai konyha ismeri a bizarrul hangzó, ámde annál laktatóbb és ízletesebb csirkekrémlevest. Ehhez tényleg nem sok minden extrára van szükség, csak egy kis kukoricakeményítőre, némi tejszínre és a húslevesre. Behabarjuk a levest, esetleg egy löttyintésnyit adunk hozzá a hűtőben árválkodó fehérborból, felforraljuk, és ha akarjuk, még turmixolhatunk is rajta egyet. Petrezselyem a tálaláshoz, és kész az őszi leves, utána már csak egy jó almáspite hiányzik.

A húslevest azonban nem csak megváltoztatni lehet, hanem használni is, egész más ételekhez, alapléként. A maradék zöldséget és a húst egy kis tormával vagy almaszósszal megesszük, a levet pedig rizottóhoz használjuk, vagy sültek alá párolóléként. Annyi meg annyi recept kíván alaplevet, hogy másodpercek alatt találunk felhasználási lehetőséget.Nem kell szégyenkeznünk, bizony van olyan, hogy megmarad az étel. Viszont annál nagyobb érdem, ha okosan, ügyesen, más ízeket hozzáadva egy teljesen új fogást készítünk a régiből.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?