1981 szeptemberében lettem szakácstanuló az akkor nyíló Fórum Hotelben. Mindenki kérdezi, hogy miért lettem szakács. El kell mondanom: véletlenül.
Nagyon rossz gyerek voltam, ma azt mondanák hiperaktív, pedig szimplán csak rossz. Negyedikes gimnazista koromban a főiskolára való jelentkezés előtt szólt az osztályfőnököm: Budaykám, ugye maga nem jelentkezik főiskolára továbbtanulni, mert a gimnázium nem javasolja. Miután technikai érzékem a nullával volt egyenlő és szakmát kellett tanulnom, anyukám pedig a Hungar Hotelsnél dolgozott, így evidens volt, hogy szakács tanuló leszek. Hála Istennek, hogy így alakult a sorsom...
A hely, ahol főzök
Pillanatnyilag nagyon sokféle munkát végzek, mert tanácsadó cégem van. Legtöbbet új éttermemben, a Melbában tartózkodom, ott találkozhatnak legtöbbet a főztömmel és velem. Ezen kívül két négycsillagos hotelnek, egy másik étteremnek, egy tésztagyárnak és egy közétkeztető cégnek vagyok a tanácsadója. Mégis legszívesebben azoknak a meghívásoknak teszek eleget, amikor sok emberrel találkozhatok és főzhetek Nekik, akár céges rendezvényeken, elegáns fogadásokon, főzőbemutatókon, főzőversenyeken, vagy egyszerű falunapokon. Legbüszkébb, sok egyéb címem mellett arra vagyok, hogy Séf Úrnak szólítanak és Főiskolai Tanár vagyok.
A forrólevegős sütőben elkészíthető halas fogásokat nemcsak azért szeretjük, mert gyorsan elkészülnek, hanem azért is, mert egyszerűen ellenállhatatlanul finom lesz az ízük. Nem hiszed? Akkor készítsd el otthon ezeket a finomságokat!
Valljuk be, a poloskákat senki nem szereti, éppen ezért érdemes bevetni ellenük minden trükköt. Otthon Tippünkben eláruljuk, milyen illóolajjal küzdhetünk ellenük.