Nem tudnám pontosan megmondani, mióta főzök, azt viszont tudom, hogy már egészen kicsi gyerekként is szerettem a konyhában láb alatt lenni. Hol az anyukám konyhájában, hol a szomszédban, a nagymamámnál.
Kertes házban, falun nőttem fel, ahol a főzéshez hozzátartozott a csirkekopasztás, a disznóvágás, a befőzés is. A kertben termeltük a zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket, télen-nyáron ezek adták az alapanyagot a főzéshez. Észrevétlenül nőttem bele ebbe, először segítgettem, aztán az évek során beletanulgattam. Tizenévesen már egyedül gyakorolhattam távol az otthontól, az albérletben, diákfejjel állandóan éhes az ember. :-) Ma már a családomra, és egyben a családommal sütök-főzök.
Ars poetica a konyhában
Számomra a konyha az otthon melege is egyben, ahol nagyon jó együtt lenni, együtt főzni, együtt enni.
A hely, ami gyerekkorom hangulatát idézi: a tűz pattogása és melege, a fazékban forr a víz, száll a gőz, finom illatok szállnak a levegőben, anyukám dúdol. Kóstolunk, nevetünk, észrevétlenül ottragadunk.
Ma is ezt jelenti számomra a sütés-főzés. Főzni annak, akit szeretek, megsütni a kedvenc süteményeket, vagy éppen az együtt készítünk valamit öröme. Együtt lenni, finom ételt enni, az olyan, mintha az élet a tenyerén hordozna minket.
A bélrendszer a szakértők szerint az "új agy", így érdemes rá kiemelten figyelni, hiszen az immunrendszerünk mellett gyakorlatilag mindenre hatással van, nem csak emésztésünkre.
Olajban sült, igazi, házias rántott sertésszeletet eszegetni ebédre olyan élmény, ami egyszerre idézi fel a gyerekkorunkat, az iskolaéveket, a nagyi ebédlőjét vagy anya-apa vasárnapi menüjét. Imádjuk, és kész.