Mióta főzök
Nem tudnám pontosan megmondani, mióta főzök, azt viszont tudom, hogy már egészen kicsi gyerekként is szerettem a konyhában láb alatt lenni. Hol az anyukám konyhájában, hol a szomszédban, a nagymamámnál.
Kertes házban, falun nőttem fel, ahol a főzéshez hozzátartozott a csirkekopasztás, a disznóvágás, a befőzés is. A kertben termeltük a zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket, télen-nyáron ezek adták az alapanyagot a főzéshez. Észrevétlenül nőttem bele ebbe, először segítgettem, aztán az évek során beletanulgattam. Tizenévesen már egyedül gyakorolhattam távol az otthontól, az albérletben, diákfejjel állandóan éhes az ember. :-) Ma már a családomra, és egyben a családommal sütök-főzök.
Ars poetica a konyhában
Számomra a konyha az otthon melege is egyben, ahol nagyon jó együtt lenni, együtt főzni, együtt enni.
A hely, ami gyerekkorom hangulatát idézi: a tűz pattogása és melege, a fazékban forr a víz, száll a gőz, finom illatok szállnak a levegőben, anyukám dúdol. Kóstolunk, nevetünk, észrevétlenül ottragadunk.
Ma is ezt jelenti számomra a sütés-főzés. Főzni annak, akit szeretek, megsütni a kedvenc süteményeket, vagy éppen az együtt készítünk valamit öröme. Együtt lenni, finom ételt enni, az olyan, mintha az élet a tenyerén hordozna minket.
