Két lábon járó csirke
Első emlékem a csirkesütőről a budapesti Mesterségek Ünnepéről való. Ott a keramikus a következő szöveg kíséretében hirdette a portékáját: "A csirkét mindenekelőtt ajánlatos likvidálni, mert az élő állat viszonylag nehezen viseli, ha fenékkel előre ráhúzzák egy vastag izére, ráadásul 80 C feletti hőmérsékletnél nyugtalanná válik. Mielőtt a sütést elkezdenénk, a megtisztított jószágot kívül-belül sózzuk meg, a tál középső részébe pedig töltsünk sört, amelybe ízlés szerint tegyünk fűszereket: erős paprikát, tárkonyt, hagymát, egész borsot, fokhagymát stb., majd a tállal együtt tegyük a hideg sütőbe, de ne felejtsük el aztán bekapcsolni. Amikor kezd levet ereszteni, tegyük köré az előkészített köretet (krumpli, zöldségek), és aztán hagyjuk magára, hisz sülés közben a csirke kifejezetten utálja a társaságot. Szűk másfél óra elteltével, amikor szégyenében már jól megpirult, tehetjük is az asztalra." Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy eme leírás mély nyomokat hagyott bennem. Így évekkel később, Erdélyben, idén végre beszereztem egy ilyen sütőalkalmatosságot, bár az enyém belül nem üreges, így nem tudok sört tenni bele, de ennek ellenére állíthatom, hogy így sem szárad ki.
