5 sorozat, ha inkább csak néznéd a sütés-főzést az ünnepek alatt

Ha nem vagy a konyha ördöge, ellenben szeretnéd vizuálisan szórakoztatni magad kívánatosabbnál kívánatosabb ételekkel, összegyűjtöttünk neked pár izgalmas sorozatot.

Nyakunkon az ünnepi időszak, ezzel együtt pedig a lázas készülődés, idén mi legyen az új, kísérletezős menüsor vagy miként tegyünk egy kis csavart a megszokott klasszikus kedvencekbe. Az ajándékokat is be kell szerezni vagy már csak a csomagolás van hátra, ráadásul még a munkával együtt kell ügyeskednünk, ahol még az utolsó leadási határidők és végső nagy hajtás is hátra van. Ez már önmagában elég sok teendő, így joggal merül fel a kérdés, hol jön a képbe egy kis pihenés. A lényeg, hogy a lehető legkomfortosabban érezzük magunkat, és a nem túl barátságos 2020 végén igyekezzünk egy kicsit az élvezetekre is hajtani.

Ez idén lehet azzal jár, hogy nem sütünk semmit, és csak a kanapén henyélünk, vagy a frissen rendelt csemegés kosarunkból falatozunk, ha még nagyobb szerencsénk van, volt valaki olyan kedves, és meglepett minket egy kis halászlével vagy bejglivel. Bárhogy is legyen, kikapcsolódni muszáj, ehhez már megmutattuk kedvenc karácsonyi filmjeinket, most pedig olyan gasztronómiai kötődésű sorozatokat hoztunk, amikkel elkalandozhattok az ízek birodalmába, és még jól is szórakoztok. Használhatjátok inspirációnak akár 2021-re is, hátha akkor több kedvetek támad a konyhában sürögni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: Kanálka

Egy testvérpár áll a Kanálka mögött, akik az egészséges életmód jegyében varázsolnak az asztalokra különféle krémeket, zöldségszirmokat és chutney-kat, a vásárlók legnagyobb örömére.

Macsuga Viktória

#HÁZICSEMEGE: Hecsedli biosüti

Minőségi, vitaminban és ásványi anyagokban gazdag alapanyagok mennyei finomságokba rejtve, amikkel lenyűgözheted a szeretteidet, az ünnepekkor is. Ismerjétek meg a kis családi vállalkozást, a Hecsedli biosütit.

Macsuga Viktória
Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?