A thai konyha egy szószban

Egy recept, amelyet minden, a keleti konyháért kicsit is lelkesedő embernek ki kell próbálnia!

Thai gasztronómia workshop

Be kell vallanom: van egy receptem és egy élménybeszámolóm, amit eddig szándékosan nem osztottam meg veletek. Ennek oka, hogy februárban még távol voltunk a pisztráng-, de főleg a grillszezontól, és ezt a receptet erősen ajánlott szabad tűzön, faszénen elkészíteni, és kötelező hozzá a thai szósz is. Tulajdonképpen ez a kulcsa az egésznek!

A Sofitel Hotel aljában található Paris Budapest Étteremben tartott workshop alkalmával az autentikus thai konyha sokszínűségével illetve modernitásával ismertettek meg bennünket. Divatos konyha ez, csak az a gond, hogy itthon inkább az európai ízekre szabott, sőt magyarosított, erőspistával felütött furcsaságokra ragasztják a thai nemzeti címkét.

A friss pisztrángnak nem szaga, hanem illata van!

Thaiföldön az étkezést igen komolyan veszik és művelik is, mert azt vallják, hogy nem csak a testünket, de a lelkünket is táplálja. Ezzel a tézissel egyébként mélységesen egyet tudok érteni, habár én főleg az édességek fogyasztása közben szoktam eljutni erre a következtetésre. A konyhájukat az öt alapíz, pontosabban ennek fantasztikus egyensúlya határozza meg. Sós, édes, keserű, savanyú és csípős – mindenből egy kevés (vagy éppen több), és összeáll a tökéletes harmónia. Az ételekben viszonylag kevés, de annál hangsúlyosabb fűszereket használnak. A koriander, a thai bazsalikom, a citromfű, a lime, a kaffir lime levél, a chili, a gyömbér, a galangal egytől egyig kiváló karaktert és jellegzetes világot kölcsönöznek a fogásoknak. Sózás helyett gyakran csak halszószt használnak, a krémes ételek – curry-k, levesek, édességek – elengedhetetlen és egyben fő alkotóeleme pedig a kókusztej.

Oké, lehet ők kicsit szebben tálaltak, mint én

A workshop alkalmával Jamnong Nirungsan és Kent Arnon Masanglong mesterszakácsok két ételt, első körben egy kókuszos levest készített sült kacsával, ezt követően pedig grillezett pisztrángot thai szósszal és sárga fűszeres rizzsel.

Jamnong Nirungsan és Kent Arnon Masanglong

A két mesterszakács, számos gasztronómiai elismerés tulajdonosa. Jamnong Nirungsan A Thai Séfszövetség elnöke, fő tanácsadója a Thai Kulináris Akadémiának, illetve bírája a WACS (World Association of Chefs Societies Accredited Judge) szervezetnek. A thai „Iron Chef” tévéműsor tanácsadója és fő bírája. A számos szakmai elismeréssel kitüntetett, 29 év tapasztalattal rendelkező Kent Arnon Masanglong pedig már több világszínvonalú szállodában és étteremben volt főszakács. A bangkoki Chef Festival Thailand 2013, illetve a Spirit of Chef in Thailand 2013 legjobb séfjei között szerepelt.

Grillezett pisztráng thai szósszal recept

A gasztronómiához és az ételhez fűződő viszonyunkat a minket ért élmények és tapasztalatok határozzák meg. Nem véletlen, hogy a legtöbb séf egy-egy interjú során az édesanyja vagy nagymamája főztjét említi meg, mint az egyik legfontosabb mozgatórugó, amely a pályára segítette. Vagy ott van a Proust-i madlen effektus, amikor egy bizonyos íz hatására valamilyen emléket hozunk vissza. Velem már az is előfordult, hogy egy fogás ízét még hónapokkal később is képes voltam felidézni, és már-már érezni a számban, annyira mély nyomott hagyott bennem az a vacsora. A pisztránghoz kínált zöldfűszeres szósz is valami ilyesmivé vált az én életemben. Amikor elmesélték, hogyan készült, egyáltalán nem találtam érdekesnek, de még csak különösebben ízletesnek sem. A prekoncepcióimnak viszont totálisan ellentmondott a kóstolás után a nyelvemen táncoló, és az ízlelőbimbóimat mintegy téli álmából felébresztő nedű. A titok az, hogy ne sajnáljunk belőle semmit, különösen a zöld fűszereket ne! Brutális mennyiség kell bele, de ettől lesz elképesztő! Ha a pisztrángot nem is készítitek el, ezt a szószt legalább egyszer mindenkinek muszáj kipróbálnia. Tényleg!

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek