SZABADTŰZ: Ínyenc falatok az erdőben? Bebizonyítom, hogy nem lehetetlen

Noha mindjárt véget ér a nyár, szerintem ilyenkor a legjobb járni az erdőt, mert zseniálisak a körülmények. A cikkből kiderül, hogy legyünk odakinn is ínyencek. (X)

Nem csak a naptár, hanem a hőmérő is arról tanúskodik, lassan itt az ősz, ennek örömére ki is szabadultunk gyorsan hétvégén az erdőbe kirándulni, és a végén főztünk is. Szerencsére - mivel már nincs negyven fok - nem kellett megaszalódni a fák alatt vagy szinte elpárologni a tisztásokon. Pár hete a Börzsönyben egyedül kínlódtam ilyen körülmények között, és bár azért annak is megvolt a szépsége, hálás voltam a mostanában jellemző, hűvösebb időért. Most hétvégén a fák zöld levelei még a helyükön voltak, a nap is kellemesen átsütött közöttük, a madarak csicseregtek, szóval minden ideális volt egy jó kiránduláshoz, majd főzéshez.

Fontos, hogy az erdei főzőcske nem érhet véget a kaja belapátolásával!

  • Bármennyire is el vagyunk telve a finom falatokkal, mi mindig összeszedjük a szemetet magunk után.
  • Ha szeretnél te is hétről hétre szép környezetben kirándulni, és esélyt adni erre másnak is, pakolj el te is magad után!
  • Sőt, akár tegyél be egy plusz szemeteszsákot a pakkodba, és ha találsz itt-ott szemetet az ösvény mellett, ne legyél rest, kapd fel azt is - mi is így szoktunk tenni!
  • Ha téged is zavar az erdőben eldobált szemét, csatlakozz a TeSzedd! mozgalomhoz, akik kesztyűt és zsákot is biztosítanak számodra, ha felcsapnál az erdőt védelmező szuperhősnek.

Mi az a TeSzedd!?

Ha Tamáshoz hasonlóan te is a hazai erdők, mezők szerelmese vagy, csatlakozz Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalmához, a Te Szedd!-hez. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezik meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen tisztítsuk meg szűkebb-tágabb környezetünket. Ha tetszik a kezdeményezés, gyere és regisztrálj! Ezt az e-mail címeddel vagy a Facebook profiloddal tudod megtenni.

Tabulé és fokhagymás-szójás csirkemell

Ha már ilyen tökéletesen alakult ez a hétvége, akkor végre kipróbáltam egy különlegesnek mondható receptet. Mert valljuk be, ha az ember a szabadban főz, akkor próbál egyszerű, kevés alapanyagból álló ételeket főzni, az ínyenckedés sokszor eszébe sem jut.

De miért ne lehetne a szabadban is túllépni a hétköznapi recepteken?

Sikerült egy egyszerre ínyenc és mégis pofonegyszerű fogást választanom a hétvégi erdei főzőcskéhez. Tabulét készítettem, hogy a nyár színeit visszahozzuk kicsit az életünkbe. A zöldfűszeres, paradicsomos bulgurt fokhagymával és szójával megbolondított, pácolt csirkemellel dobtam fel.

A pácolás, a kétféle zöldfűszer miatt bonyolultnak tűnhet ez az étel, de igazából fél óra alatt kész minden.

RECEPTÉRT KLIKK IDE!

Miután belapátoljuk a kaját, vagy hősiesen folytatjuk a túránkat, vagy kifekszünk a rétre ejtőzni. Akiknek fekete lyuk van a gyomruk helyén, és még mindig éhesek, azok még kibonthatnak egy szalámis szendvicset, vagy ha éppen Visegrád környékén járnak, pisztrángozni is beugorhatnak. Ez azért kirívó eset, én azt mondom!

Nézzétek meg a videót, és amíg ilyen szép, napsütés idővel kényeztet minket az időjárás, menjetek, járjátok a természetet, óvjátok és figyeljetek oda rá!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Gyorstalpaló öntöttvas serpenyődhöz - vásárlás és ápolás. Figyelem, tapasztalatból írt sorok következnek!

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

5 kockás abroszos óbudai vendéglő, ahol a Krúdy-nosztalgia ma is...

A Krúdy-év emlékezetes volt. 2013-ban reflektorfénybe került Óbuda vendéglátása, az ihletadó pedig az író születésének 135. és halálának 80. évfordulója volt. Ekkor még több legendás hely működött a Krúdy-negyedben: egy évre rá zárt be a Lajos utcai Régi Sipos Halászkert, aztán a Mókus Söröző, majd a Fő téri Új Sipos is. A kultikus vendéglői negyed fénye mára kissé elhalványult, pedig most is van hová mennünk, ha egy kis vendéglői nosztalgiára vágyunk. 5 jó helyet ajánlunk Óbuda szívében!

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?