"Sok dologgal tudok egyszerre foglalkozni, mert imádom, amit csinálok” – interjú Iklódi Dóra gasztrobloggerrel

Dóri gasztroblogger munkásságát indulása óta figyelemmel kísérem. A kezdetektől tudatosan építkezik, szöveges és képes tartalmaival is kitűnik a hazai gasztrobloggerek közül.

Blogot ír, recepteket fejleszt, instázik, magazinokban publikál, workshopokat tart, nemrég jelent meg az első könyve. Mindeközben férjével az Ételműhely gasztrostúdiót vezeti, és hamarosan megszületik kislányuk is. Iklódi Dóriigazi wonder women (innen a név is, Wander Food Wonder), muszáj volt megtudnom a titkát, hogyan tud ennyi mindent egyszerre kézben tartani.

Dóri a kezdetektől tudatosan építkezik, szöveges és képes tartalmaival is kitűnik a hazai gasztrobloggerek közül. Személyesen is elbűvölő személyiség: szerény, céltudatos és rengeteg mindent csinál egyszerre, méghozzá kimagasló színvonalon.

Iklódi Dóri

„Közgazdász végzettségem van, marketing szakirányon végeztem. A szabadúszás előtt reklámügynökségnél dolgoztam. Közösségi médiával foglalkoztam, az ügynökség minden gasztro FMCG-ügyfelét én kezeltem, az itt szerzett tapasztalatokat később a saját márkám építésében is hasznosítani tudtam” – mesélt Dóri pályafutása kezdeteiről, majd folytatta:„Mindig az volt a célom, hogy vállalkozó legyek, az alkalmazotti lét számomra sokáig ismeretlen volt, mert a szüleim is vállalkozók, születésemtől fogva ezt láttam, ebbe nőttem bele. Ők teljesen más területen dolgoznak, mint mi, mégis nagyon sokat tanultam tőlük. Amint eldöntöttem, hogy a saját lábamra állok és vállalkozó leszek, a lehetőségek is sorra megtaláltak.”

Férje,Hack Barnabás,a Costes Downtown chef de partie-ja. A görögországi Tessalonikiben egy szakácsversenyen találkoztak, ahol Barnabás a szakács-, Dóri pedig a kommunikációs csapatot erősítette.

„Szinte az első pillanattól kezdve éreztük, hogy jól működünk együtt, nem kellett megjátszani magunkat, egymás mellett tudunk igazán szárnyalni” – idézte fel az első találkozást Dóri.

A több száz jól sikerült blog- és Instagram-posztot nemrég egy inzulinrezisztenciával élőknek és egészséges életmód iránt érdeklődőknek szánt könyvvel koronázták meg.

Dóri és Barnabás

„A Cukormentes örömök fogadtatása az első perctől fogva nagyon pozitív. Jó érzés, hogy naponta kapok képeket elkészült ételekről, amelyek a receptjeim alapján születtek. Az emberek azt írják meg, amit közvetíteni szerettem volna feléjük, emiatt úgy érzem, sikerrel jártam.”

A gasztroblogger beszélt arról is, hogy sokszor nehéz eleget tenni a mindennapi tartalomgyártás kényszerének és megfelelni a különböző algoritmusoknak, de véleményvezérként a legfontosabb feladat mégis a hitelesség megőrzése:

„A hitelesség nagy felelősség, mert számít, hogy mit mondasz, és melyik márka felé köteleződsz el. Ez hosszú távon is hatással lesz a megítélésedre. Minden cég influencerekkel akar dolgozni, nehéz kitűnni, és folyamatosan meg kell újulni: új recepteket fejleszteni, programokban gondolkodni, workshopokat szervezni. A gasztrót az utóbbi években nagyon felkapták, szoros a verseny, de ez minket a férjemmel csak ösztönöz.”

És vajon mi Dóri titka, ami lehetővé teszi, hogy mindenben sikereket érjen el, amihez csak hozzáfog, ráadásul ezt általában több projekttel egyszerre tegye? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk:

Zajlik a munka

„Imádom, amit csinálok, nem munkaként fogom fel. Minden nap azzal foglalkozom, amit nagyon szeretek. El sem tudom képzelni, hogy csak egy dolgot csináljak. Ez a szuperképességem: egyszerre sokféle dologgal tudok foglalkozni. Könnyebb ez így, hogy Barni is szakmabeli, és közös az érdeklődésünk és az értékrendünk, mert húzzuk egymást.”

A házaspár október végén nyitotta meg az Ételműhelyt, amelynek ötlete saját igényeikre épül: szerettek volna egy olyan helyet, ahol kényelmesen lehet főzni és fotózni. Külön és együtt is tartottak korábban is workshopokat és fotózásokat, mindig problémát – és persze komoly költségeket – jelentett a helyszínbérlés.

„Az Ételműhelynek alapvetően három funkciót szánunk: workshophelyszín, lakásétterem és fotóstúdió. Ideális ételfotózáshoz is, ráadásul ehhez minden kelléket biztosítunk: edényeket, kerámia tányérokat, anyagokat, sőt még microzöldeket is, amiket bárki használhat, aki kibérli a helyszínt. Hosszútávon elképzelhetőnek tartjuk, hogy átalakítsuk a helyet és étterem legyen belőle, de ez tényleg csak egy jövőbeli elképzelés.”

Ízlésük a tányéron is megmutatkozik

Dóriék ismerik az induló bloggerek problémáit, tudják, hogy ők szerényebb anyagi lehetőségekkel vágnak bele az alkotómunkába, ezért úgy döntöttek, hogy nekik és a kisebb cégeknek piaci ár alatt is kiadják a helyet.

„Olyan közösségi helyet szeretnénk csinálni az Ételműhelyből, ahol sok program van, pörögnek az események, és elérhető: akár egy évben többször is eljönnek majd az emberek, hogy újat tanuljanak, és kicsit kikapcsolódjanak.”

Csodás kompozíció

Az Ételműhely gasztrostúdió sokak számára meglepő módon nem Budapest belvárosában, hanem Újpesten van.

„Itt élünk, szeretjük a kerület kisvárosi hangulatát, ami ennek ellenére mégis könnyen megközelíthető a belvárosból is. Amikor helyszínt kerestünk az Ételműhelynek, az is fontos szempont volt, hogy közel legyen hozzánk. Szép a környezet, jó a tömegközlekedés, könnyű a parkolás – számunkra ezek mind olyan előnyök voltak, amik miatt megéri eltávolodni a szűken vett belvárostól, és 20 percet kocsikázni” – mondta Dóri, amikor a helyválasztás okairól kérdeztem.

A sok izgalmas szakmai kihívás mellett a páros élete hamarosan újabb fordulatot vesz, hiszen novemberben megszületik kislányuk, Olívia. És hogy mi fog változni? Minden és semmi.

„A mi életünkben nincs hétköznap és hétvége. Számunkra ez egy életmód, amiben Olívia a prioritás, de a gyerek szerintem akkor boldog, ha a szülei is azok. Próbálunk egyensúlyt teremteni az életünkben. A gyerekvállalás kihívás, de úgy érzem, hogy Barnival együtt mindenre képesek vagyunk. Nagyon nyugodt ember, egy igazi szikla, lehet rá számítani mindenben, így nem érhet baj” – mesélt a jövőbeli tervekről a kismama.

Dóri kékben

Ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

5 megosztó étel, amit vagy imádunk, vagy elviselni sem bírunk

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?