Nyári babfőzelék kovászos uborkával

Vészesen közeleg a nyár vége, de mielőtt ideérne, még gyorsan megírtam ezt a receptet, hogy megfőzzétek, mert kár lenne kihagynotok!

Nyári babfőzelék kovászos uborkával recept - Kattints!

A babfőzelékkel is az a bajon, mint mondjuk amit a lencsével újévkor rendszeresen eljátszom: vagy elfelejtem előző nap beáztatni, és akkor mégsem az lesz, vagy beáztattam, de nem úgy jön ki másnap a lépés, és nincs időm megfőzni. Ez utóbbi során már sikerült odáig jutnom, hogy a lencse ki is csírázott a tálban. Hiába, a rákészülős főzés nem az erősségem. Na de nyáron ugye ilyen gondom a friss fejtett babbal nincsen, így semmi sem állhat a friss babfőzelék útjába. Ezt a receptet néhány hete főztem, úgy érzésből, és ilyenkor ha nem írom le azonnal, mindig hosszan kell tűnődnöm, hogy is készült pontosan. Mit kaptam ki a fűszeres szekrényből, mennyi ideig főztem, hány decit adtam hozzá és egyebek. De talán nem is a pontos arányok számítanak most, hanem az az egy plusz hozzávaló, ami miatt van értelme egy újabb babfőzeléket feltölteni az internet bugyraiba: ez a kovászos uborka. A levétől savanykás és még ízesebb lesz, a finomra vágott uborkától pedig kap egy plusz roppanós textúrát a főzelék. Nekem nagyon bejött, és ettől lett aztán tényleg 100%-ig nyári ez a főzelék, úgyhogy gyorsan főzzétek meg ti is, mert nem sok maradt hátra a hűvösebb napokig.

RECEPT

Nyári babfőzelék kovászos uborkával - KATTINTS!

Címlapról ajánljuk

Sajttól roskadó húsvéti sós sütik

Megadjuk a módját a húsvéti vendégvárásnak: sajtos sós sütiket sütünk, de nem sima pogácsát vagy sajtos rudat: stanglit dupla sajttal, csigát fokhagymásan-sajtosan, mini kiflit libazsírosan, krumplisan, és persze sajtosan.

Nosalty

További cikkek