Kiderült, miből kell főzniük a Bocuse d'Or torinói döntőjén a magyaroknak!

2018 júniusában a gasztrovilág eseményei iránt érdeklődők jobban teszik, ha figyelnek az olaszországi Torino városára: itt rendezik meg a Bocuse d'Or döntőjét.    

Norvégia, Svájc, Belgium, Svédország és Magyarország után most Észak-Olaszországban, Torinóban rendezik meg aBocuse d'Or európai döntőjét. Itt fog kiderülni, hogy a versenyben lévő 20 ország közül melyik 10 lesz az, amelyek 2019-ben, Lyonban, a világversenyen is összemérhetik majd erejüket.

Mivel Torino Olaszország Piemont nevű régiójában található, a verseny szervezői az itteni alapanyagok közül válogattak. Egyelőre a hústál kötelező alapanyagait adták meg:

1. Marha filé a piemonti Fassone fajtából

2. Baraggia Biellese és Vercellese rizs, Sant'Andrea fajta

3. Borjúmirigy

És ne feledjétek, hogy van kinek szurkolnunk! A magyar válogató nyertese Pohner Ádám,a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese lett. Commis-jával,Csillag Richarddal ott leszenk Torinóban, csakúgy, mint Széll Tamás, aki a zsűri elnökeként fogja hazánkat képviselni.

A magyar csapat az első versenynapon, június 11-én fog negyedikként színre lépni - olvasható a Bocuse d'Or honlapján.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Szerelmi vallomás a "banyatankomhoz" - Igen, jól olvastátok

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?