Kicsi emberek nagy étvággyal - Christopher Boffoli világa a haspókok mennyországa

Christopher Boffoli Big Appeties (Nagy étvágyak) című sorozatában apró emberek próbálnak boldogulni ehető világukban. 

A seattle-i Christopher Boffoli képzőművészként diplomázott, de manapság inkább fotózik. Az ételek és a rajtuk csüngő, közöttük sétáló figurák fotózása régóta kedves elfoglaltság Boffoli számára. 2002 körül kezdett el kísérletezni a szokatlan arányokkal, alapvetően saját és unokahúgai szórakoztatására - olvasható az SBS interjújába.

Boffoli elmondása szerint a filmek komponálásakor is gyakran találkozunk nagy aránykülönbségekkel, és a múzeumok is tele vannak híres épületek makettjeivel, így ez a jelenség otthonosan vonzó számunkra. A művészt már kisgyerekként is magával ragadták a játékautók, játékbabák, modellvasutak. Boffolit a fentieken kívül Walter Martin és PalomaMuñoz apró figurákat szerepeltetőhógömbjeiinspirálták.

Az ételek mint színes és képlékeny hátterek jól alapanyagnak tűntek az arányokkal való kísérletezéshez. Boffolitól amúgy sem idegen ez a világ. Dolgozott gasztroújságíróként, és ételfotózással is foglalkozik. Egy James Beard-díjas séfről szóló dokumentumfilm producereként is kipróbálta magát, nem mellesleg pedig maga is szenvedélyes szakács.

Boffoli elárulta, a legnehezebb folyadékokkal dolgozni, viszont minden szilárd étel jó alapanyag. Ezek közül is a cupcake-ek a kedvencei. A fotókon ezek a fogások mind nagyon érdekes, ritkán látható nagyításban jelennek meg.

Nem vagyunk hozzászokva, hogy jó alaposan megfigyeljük az ételek szerkezetét, felületét. Boffoli képeinek segítségével ezt is megtehetjük.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Hambi reggelire, ebédre, vacsira - jöhet desszertnek is?

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?