Három éve a japán gasztronómia bűvöletében

Harmadik születésnapját ünnepelte a keleti gyökereken nyugvó, ugyanakkor fúziós ételcsodákat kínáló Nobu Budapest étterem.

Harmadik születésnapját ünnepelte Budapest egyik legjobb japán étterme, a Nobu. Az étterembirodalom története persze sokkal hosszabb időre nyúlik vissza: Nobuyuki Matsuhisa igen korán kezdte a szakmát, a japán hagyományokhoz híven végig kellett járnia a ranglétrát ahhoz, hogy húsz éves korára sushiszakács lehessen. A mosogatással és kisegítő feladatokkal tarkított út során nem csupán a hagyományos japán kulináriával, hanem az európai konyhákkal is megismerkedett. A francia „nouvelle cuisine” mellett a Peruban eltöltött évek is hozzájárultak ahhoz, hogy a világ egyik legjobb japán alapokon nyugvó, ugyanakkor mégis fúziós konyháját alakítsa ki.

Első éttermét 1987-ben Beverly Hillsben nyitotta meg, amely a hollywoodi világsztárok körében hamar hatalmas népszerűségre tett szert. A celebek mellett a szakma is elismerte, a New York Times például beválasztotta a világ tíz legjobb étterme közé. Később Robert De Niro unszolására nyílt meg második étterme New Yorkban. Ezután nem volt megállás: szerte a világban jelentek meg az új Nobu éttermek, mára 27 vendéglátó egységet foglal magába a hálózat. London, Moszkva és Milánó mellett harmadik éve a budapesti ínyencek is betekintést nyerhetnek a mester művészetébe. Az Erzsébet téren álló Kempinski Hotel aljában megbújó keleti mennyországot Schreiner Gábor főszakács viszi, aki a fúziós konyha hagyományaihoz híven igyekszik helyet szorítani a japán ízvilágban olyan hungarikumoknak is mint a mangalica, a hazai friss pisztráng, vagy éppenséggel a szintén hazai gazdaságokból származó libamáj.

A kóstoló menü és az al a carte fogások mellett ebédidőben egy jóval kedvezőbb áru Bento Boksz ajánlattal is várnak bennünket. Az akár üzleti ebédnek is tökéletesen megfelelő öt fogásos ételsort egy rekeszekre osztott dobozban tálalják elénk. Hétvégenként a gyerekeknek is kedveskednek, a közeljövőben például Halloween partit rendeznek majd a legkisebbeknek.

Az ünnepi vacsorán az elmúlt évek kedvenceiből összeállított menüt kóstolhattuk meg, a kiváló hangulatról pedig Váczi Eszter gondoskodott.

Gasztronómiával való kapcsolatomban kulcsfontosságú szerepet játszik a Nobu. Annak idején itt volt az első olyan kulináris élményem, amire azóta is tisztán emlékszem. Egy kellemes pácolású, ugyanakkor nyers halat kóstoltam. Annyira tökéletes ízeket éreztem a számban, hogy utána még hónapokig felcsengett ez a mesterien megkomponált harmónia. A születésnapi vacsorán sem kellett csalódnunk, hiszen tényleg a legkiválóbb fogásokat válogatták nekünk össze, amelyben a már említett magyar alapanyagok is helyet kaptak.

{ GALÉRIA = title:Meglepet%C3%A9s%20sz%C3%BClet%C3%A9snapi%20men%C3%BC%20a%20Nobuban, 8,2,3,4,5,7,6 }

Az étteremről még több információt itt találsz!

NOBU tengeren innen és túl

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod

Címlapról ajánljuk

További cikkek