Harminc évben egyszer van ilyen: végre mi is kávé nagyhatalomnak érezhettük magunkat

Nálunk rendezték meg a World of Coffee-kiállítást, ami hatalmas szó a kávés szakmában - mégis talán kevesen tudtak róla. Pedig ahogy mondják: „ilyen 30 évben van egyszer”. 

Hatalmas érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit Európa legnagyobb kávés rendezvénye, a World of Coffee, amelynek idén a budapesti Hungexpo adott otthont. Június 13-15. között a világ 100 országából érkeztek résztvevők, a program-kínálatban versenyek, inspiráló szimpóziumok, szemináriumok, oktatóműhelyek és természetesen kapcsolatépítési lehetőségek. Brazíliától Indiáig, Etiópia, valamint az észak-európai régiót képviselő kávés megszállottak töltötték meg a teret, nem hiányzott az olasz vonal sem, és persze a magyar kávésok is megfelelő mértékben képviselték magukat.

A Hungexpora kijutás mindig kalandos műfaj, én például ki tudja miért úgy döntöttem, hogy majd shuttle-busszal megyek, a Puskás Ferenc Stadionnál azonban elbizonytalanodva kerestem a további kapcsolódási pontot, pedig meglepetésemre találtam egy World of Coffee táblával álldogáló hostesst, amit egyébként nem akármilyen gesztusként értékeltem, de sajnos ő sem tudott célba juttatni igazán, ami persze nem őt minősíti.Végül telefonos segítséggel megtaláltam a nagy fehér buszt, onnan pedig már egymásnak adtak a rendezvényre dedikált, feltűnően jó fej és kedves hostessek, magamban azért megállapítottam, hogy hirdetőtáblák mindenkinek praktikusabb megoldás lett volna, azoknak például nem kell árnyékba húzódniuk, ha már elvették a szendvicsemberek munkáját.

A regisztrációhoz érve óriáskáosz fogad, nagy szerencsém, hogy előre megfontolt szándékkal újságíróként jövök, mert különben én is a kissé feszült, szupermenő szettekben álldogáló kávé üzletemberekből álló sorban értetlenkedhetnék mi folyik itt, senki nem tud semmit még a Press sincs kiírva rendesen. Mindenesetre én élelmesen megtalálom, senki nincs előttem, szóval nincs ki előtt bemenni a forgóajtón, szabad pályán húzok is befelé. A kihelyezett öt darab food truckban éppen csak pakolnak ki álmos fejjel az eladók, reméljük senki nem lesz nagyon éhes rövid időn belül, mert akkor felfalják cuki francia bódéstul az á Table új truck vonulatát.

Belépek a csarnokba és hát máris érzem, hogy világszínvonalú eseményen vagyok, még ha a közönség háromnegyede (szerintem több órán át) még kint aszalódik az amúgy nem igazán jól légkondicionált regisztrációs pavilonban, szóval itt bent már nagyon jó.

A brazil (Brazilian Speciality Coffee) cupping szentélyhez még nem merek lépni, ahhoz még nem ittam elég kávét, de máris szembetalálom magam a Madal Café csapat pörkölő üzemének standjával.

A Beyond Withinfantasztikus berendezésekkel érkezett, többek között a Goosebump márka Puqpress elnevezésű precíziós tömörítő eszközt mutatják be, ugyanis tessék figyelni: a szilárd és konzisztens tömörítés hozza ki a legjobb ízt a kávéból, és mivel rossz tömörítés esetén könnyedén átfolyik a kávén anélkül, hogy az aromákat kimosná belőle, ez itt egy megoldás a tökéletesre. (A „forradalmian új” kifejezést e cikkben igyekszem nem túl sűrűn használni, bár majdnem mindig az jut eszembe.) Standjukon megtalálható továbbá a Modbar kávécsapoló moduláris eszköz, amely a pult aljába szerelt hardware-t is jelenti, ahol minden fontos paramétert előre betáplálhatsz. Kérdésemre válaszolva megnyugtatnak mindenkit,

nem, ez nem veszi el a baristák munkáját, az ő jelenlétük továbbra is legalább 70% fontosságú a kávékészítés során.

Megyek körülnézni, fotós jelmezbe öltözve figyelem egyelőre biztonságos távolból a standokat. Az India stand elegáns és visszafogott, nem is nagyon merek okvetlenkedni náluk.

Megiszom az első kávémat, haladok tovább a csillogó-villogó vadiúj kávégépek sűrűjében, fémek, karok, réz, metál, rock’n roll,

valami futószalagról közben küldik a megfelelő számú tetovált, vászontáskás, szép frizurás elegáns hipszter srácokat-lányokat is,

ők nélkülözhetetlen kellékei a bulinak, a kávéfőzés nem más, mint önkifejezés, a tökéletesség művészete, ők pedig az életérzés hírvivői. Az a szép benne, hogy nemcsak kiválóan kell értened az alapanyagokhoz és az eszközökhöz, de a minőség a pontosság iránti alázatból és a művészi kreativitásból tevődik össze valójában ez a szakma.

Nézzük a többieket: Elektra gépek sorban és változatos megjelenésben, teljes egészében az igényekre szabható pörkölőgépek, air cleaner: ez gondolom levegő tisztító, bármit is jelentsen, de biztos, hogy nagy szükség van rá a kávéfőzés világában. Victoria Arduino csodálatos kávéfőző gépei, Goppion Café olasz pörkölőüzem szuper letisztult ECM Espresso gép forgalmazók, a szlovén Edal Coffee, Probat budapesti kihelyezett standja, a holland Giesen Coffee Roaster a letisztult, de mégis erőt sugárzó minimalizmus és még sokan mások.

Jön-megy körülöttem a sisakos indonéz küldöttség, az etióp standon pedig népviseletben a föld közelében üldögélő nő pörköli egy serpenyőben a kávét, ki is önti, meg is kóstolhatod, én természetesen bevállalom.

Mivel inkább a látványra és az elsődleges benyomásokra megyek, nem akarok nagyon untatni senkit a további részletekkel, a lényeg, hogy elraktározom a megfelelő matricákat és kitűzőket, a showműsort is biztosító standokon kicsit több időt töltve.

A Songwa Farm Project titokzatos, elkülönített részen zajlik, bele se merek gondolni kik vannak ott és mi történik, de biztos vagyok benne, hogy valami nagyon értékes dolog. Annyit kell róluk tudni, hogy a La Marzocco, a Mahlkönig és a Probat speciality coffee piacán vezető márkák összefogásából született a kezdeményezés, céljuk, hogy oktassák a kávékészítés mesterségét, segítsék a farmok fenntarthatóságát és az ott dolgozók életét.

Az F pavilonba tévedek, ahol éppen a Latte Art világbajnokság első fordulója zajlik és nem hiszem el, pont a kulcspillanatban érek oda, valaki oda is súgja nekem, hogy a világbajnok az, aki épp önt. Fotós sereg veszi körül, beállok én is a bolyba, tényleg álmodni sem lehetne szebbet, hogy ilyen világeseményen potyautaskodhatok komoly fotósnak tettetve magam, érzem, hogy most már tényleg bele kéne vágnom egy tetoválás projektbe, nem is értem, hogy engedhettek be engem anélkül.

Itt már óriási hangzavar és élet, kávéscsésze kiegészítők, porcelán egységgel rendelkező kávéfőző, ilyen-olyan plusz élményeket kínáló, forradalmi megoldások, hangos beszélgetések, versenyhangulat van. Jóval melegebb is van, mint a külső standokon, kicsit összetömörültek itt a világ népei különböző kávégépek mögé zárva.

Az idei kiemelt vendég: Mexikó volt, a világ egyik legnagyobb kávégyártója, az országban közel félmillió kistermelőnek és családjának a kávé jelenti az egyetlen megélhetési lehetőséget. A rangos rendezvény főtámogatója – immár harmadik alkalommal - a BWT water+more, Európa vezető víztechnológiai vállalkozása, a magyarországi vízkezelés meghatározó szereplője.

Június 13-án este átadták a „Best New Product” elnevezésű díjakat is, az SCA így ismeri el azokat a fejlesztéseket, új termékeket, amelyek a specialty kávé és tea ipar számára minőséget, hozzáadott értéket képviselnek.

2017-es évi helyezések kategóriánként:

COFFEE ACCESSORIES - Espazzola, PROTONEA Senger

CONSUMER EQUIPMENT (NON-ELECTRICAL) - Cafflano Kompresso, Beanscopr Co, Ltd.

OPEN CLASS - Flor de Café, Flor de Cafe

OPEN CLASS, SPECIAL MENTION - Tonino, Marko Luther & Paul Holleis GbR

PACKAGING - Upcycled Denim Bag, Coffee Bird limited

SPECIALTY BEVERAGE FLAVOR ADDITIVE - Garden Mint Lemonade, DaVinci Gourmet

SPECIALTY BEVERAGE STAND ALONE - Chalo Chai, Chalo

TECHNOLOGY - RØST Sample Roaster, RØST COFFEE AS

COMMERCIAL EQUIPMENT - Marco Mix, Marco Beverage Systems

COMMERCIAL EQUIPMENT, Special Mention - Conserv 75E, Pentair

COMMERCIAL EQUIPMENT (NON-ELECTRICAL) - Foam Locus, Nuova Ricambi

A nyolcadik kávé után érzem, büszke vagyok továbbra is, hogy részese lehettem az eseményeknek, de lassan távozom, a shuttle-busz és rajta Sam bácsi már vár, ezúttal egyedül utazom a Puskás Stadionig, mint egy király, ahol pedig magabiztosan vonulok le a metróba, mert megtehetem ennyi kávéval a fejemben és a szívemben.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Rapid étteremkalauz elveszett, de bátor utazóknak

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?