Elmentünk fesztiválozni, hogy kiderítsük, mit eszik az, akinek nincsen pénze

Bevettünk egy vérbeli fesztiválkempinget, és feltérképeztük, kinek milyen kaját rejt a sátra. Azt is kiszámoltuk, mennyi pénzből lehet kijönni egy nap, ha evésről van szó.

Emlékszem azokra az időkre, mikor 16 éves csitriként az összes zsebpénzemet arra kuporgattam össze, hogy különböző fesztiválokon ugrálhassak a kedvenc bandáim számaira. A pénz persze nemcsak a jegyre kellett, hanem leginkább piára, meg kajára. Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni azt illetően, hogy potom 10 év alatt mennyi pénzt vertem el fesztiválokon ennivalóra. Bár tapasztalt bulizónak tartom magam, de sosem töltöttem egy fesztivált sem májkrémen és száraz zsömlén tengődve.

Kíváncsi voltam, hogy milyen kajákkal fegyverzi fel magát egy vérbeli fesztiválozó. Azt is kiderítettem, hogy mennyiből lehet egy napot fullosan végigenni egy nagyobb fesztiválon, ha kevés zsozsó van csak a zsebünkben.

A kísérlet helyszíne a debreceni Campus Fesztivál volt, ahol a tavaly 108 ezren tomboltak. Idén 19 programhelyszínnel, 30 attrakciós ponttal készültek a szervezők. Olyan előadók számaira pattogtam négy napig, mint Akon, Pixa, a Scooter, vagy a Debrecenben kihagyhatatlan Tankcsapda. Természetesen számos kajálási lehetőség közül lehetett választani. Képviseltette magát a Zing burger, a debreceni Keszegsütő, de a klasszikus pizza-lángos-gyros triumvirátus is több ponton csábította az éhes bulizókat.

Fesztiválportyám lényege az volt, hogy kiderítsem, miket esznek a fiatalok a kempingben. Kérdéseimre adott válaszaikból azt kell leszűrnöm, hogy a lelkiismeretes anyukák minden züllött fiatalnak csomagoltak otthoni elemózsiát! Az már más kérdés, hogy mindenki mindent felfalt az első napon.

Penészes zsemléken, megbuggyant májkrémeken, otthonról hozott rántottcukkini-maradékokon és az adománykifliken kívül semmilyen ehető dolgot nem találtam a sátrak környékén.

A másik fontos kérdés egy többnapos fesztiválon, hogy mennyiért milyen kaját lehet venni. El kell fogadnunk a tényt, hogy lassan minden nagyobb fesztiválon irreális árakkal találkozunk. A fesztiválozók körülbelül 1000 forintban határozták meg azt az összeget, amit egy nap minimum elköltenek ennivalóra, és akkor a piákról még nem is beszéltünk. Tavaly bele is tört az bicskánk egy5000 forintos challange-be a Sziget Fesztiválon.

A bulizók szerencséjére most már a nagyobb fesztiválokon van valamilyen élelmiszerbolt is. A kis kitelepülések kitűnően ellátják a feladatukat, hiszen azonos vagy szinte azonos áron árusítanak, mint a bulizónán kívül. Választékuk ugyan korlátozott, de hol máshol találhatna egy fesztiválozó 15 forintért zsemlét, vagy 649 forintért készételt? Bár szinte semmilyen folyadékot nem árulnak, de ezt elnézzük nekik, hiszen senki nem venne vizet a 400 forintért, ha 80-ért megkapja a boltban. A biznisz az biznisz!

A másnapos kempingezős fiatalokkal nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy bár piszok drága minden fesztivál, de egy évben egyszer mindenki hajlandó pár napig több ezer forintot elverni kajára. Aki meg nem akar annyit költeni, az vagy vásároljon a benti boltban, vagy egész egyszerűen egyen a fesztiválon kívül.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Csak a szádban olvad, nem a kezedben - Ez a jégrém nem fog a ruhádra csorogni!

Címlapról ajánljuk

További cikkek