Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Budapestre jön a Bocuse d'Or!

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia tavaly pályázta meg a világ legismertebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjének 2016. évi rendezési jogát. Meg is nyerték!

Két jó hír is jutott mára: az egyik, hogy Molnár Gábor a kilencedik hellyel magabiztosan kvalifikálta magát a 2015 januárjában megrendezendő Bocuse d'Or lyoni döntőjébe. A másik pedig, hogy valamiben tényleg mi voltunk a legjobbak, és az utolsó hajrában még Bécset is lenyomtuk! Az unalomig ismételt gasztroforradalom kifejezés végre értelmet nyert, mert mi más lenne forradalmibb annál, hogy a világ legragosabb szakácsversenyének döntőjét mi, magyarok rendezhetjük?

Ahogy Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke fogalmazott, ez sportnyelvre lefordítva annyit jelent, mintha nálunk rendeznék a labdarúgó EB-t. De nem pottyant csak úgy az ölünkbe, igen kemény és tudatos munka áll mögötte, hogy néhány év alatt ilyen elismeréshez jutott a magyar gasztronómia és annak szereplői. A szakma mellett a kormányzat és számos nagy cég közös összefogásának és kiállásának köszönhető ez a siker.

Az idei európai versenyen taroltak a skandinávok: az első helyet Svédország, az ezüstérmet Dánia, míg a dobogó legalsó fokát Norvégia szerezte meg.

De olvassátok el Hamvas Zoltán megható írását, amelyet a hír kapcsán a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Facebook oldalán közölt:

"Néhány perce jelentették be, de még mindig alig hiszem el: Magyarország rendezheti a 2016-os Bocuse d'Or európai döntőjét! Aki tudja mit jelent ez, az valószínűleg velem együtt már el is indult pezsgőt bontani, aki nem, annak megpróbálom elmagyarázni: az, hogy mi rendezhetjük a világ legismertebb szakácsversenyét, a gasztronómiában olyan, mintha a fociban mi kapnánk az EB rendezési jogát. Sikert jelent, nemzetközi figyelmet, szakmai elismerést, turisták ezreit, és mindenekelőtt lehetőséget a további fejlődésre.

Az elmúlt két évtized rettenetesen kemény munkával telt, ennek elismerése a mai stockholmi döntés. Az egykor nagynevű, de a szocializmus évtizedeiben lezüllesztett magyar gasztronómia alapjait újra le kellett rakni. Feltártuk és megújítottuk azokat a magyar gasztronómiai hagyományokat, amelyeket néhány falusi házban vagy polgárcsaládok elsárgult receptkönyveiben őriztek. S bármilyen furcsa: át kellett hangolni a magyar közönség ízlését is, visszavezetni a feledésbe merült tradícióhoz.
Felnőtt egy szakács-generáció, az én nemzedékem, akik külföldre mentek gyakorlatra, hogy újra elsajátítsuk, amit megpróbáltak velünk elfeledtetni. Én magam 22 évesen francia, német konyhákon tanultam meg, hogy egy jó alapanyagért akár száz kilométert is meg kell tenni minden nap, és abban a húsban, zöldségben, olajban évtizedek munkáját kell tisztelni. Hat-hét éve jutottunk el odáig, hogy mindazok, akik ismerték a világ legjobb konyháit, elkezdtek „magyar gasztro-forradalomról” beszélni. Először a patinás kávéházak nyitottak újra, később a borospincéink hoztak el díjakat a legnagyobb nemzetközi versenyekről, végül megjelentek az első Michelin-csillagos éttermek is. Legnagyobb örömömre a gasztro-forradalom nem állt meg a fine dining szintjén. Izgalmas, innovatív bisztrók nyílnak a város számos pontján, sőt, az utóbbi években a kézműves street food egyre komolyabb konkurenciát jelent az ipari tömegtermelőknek.

Ehhez a változáshoz óriási szervező munka és borzasztóan sok szakmai vita is kellett. Soha annyi érzelemmel nem vitatkoztunk a magyar konyha ügyéről, mint Kulináris Charta 2007-es megjelenését követő években. Néha talán túl türelmetlenek is voltunk egymással, de ma már ezen is túl vagyunk. Ha nincs mögöttük közös akarat, tavaly nem sikerült volna először bejutnunk a Bocuse d'Or lyoni döntőjébe, ahol egy magyar szakács, az általam is felkészített Széll Tamás rögtön a tizedik helyet szerezte meg a versenyen, s olyan gasztronómiai nagyhatalmak képviselőit utasította maga mögé, mint Spanyolország, Olaszország, Svájc vagy Németország. Közös munkával készítettük el a 2016-os Bocuse d'Or európai döntő rendezési jogára kiírt pályázatot is. Már önmagában azt győzelemként éltem meg, hogy mögénk állt a kormány, Budapest vezetése és a korábban egymással vitában álló gasztronómiai szakmai szervezetek mindegyike éppúgy, mint a nagy multinacionális vállalatok. Azóta, amióta néhány hónapja már csak Bécs és Budapest számított esélyesnek a versenyben, minden nap arra gondoltam, mindent megtettünk-e, elég lesz-e ennyi. Ma kiderült: a győzelemhez elég volt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a magyar gasztronómia történetében mérföldkő a mai döntés. De a megrendezéshez ismét teljes szakmai összefogásra és rettentően sok munkára lesz szükség. És megbízhatóan jó minőségű alapanyagokra, hiszen az európai versenyen külön előírás, hogy az egyik alapanyagnak magyarnak kell lennie. Mondanom sem kell, hogy mekkora reklámot jelent majd a magyar gasztronómiának és mezőgazdaságnak, ha a világ legjobb szakácsainak 2016-ban, mondjuk magyar mangalicát, vadat, vagy esetleg libamájat kell készíteniük a versenyen.

Végezetül egy személyes dolog. Nekem magyar szakácsként három álmom volt: Michelin csillag Magyarországon, magyar cheffel, Magyarországnak egyszer eljutni a lyoni Bocuse d'Or döntőjébe, illetve, hogy egyszer hazánk rendezhesse a Bocuse d’Or Európai döntőjét. Az első kettőt már megkaptuk a sorstól. Most megéltem, hogy a harmadikat az egész ország kapja. Gyerünk akkor azzal a pezsgővel! Egészségetekre!"

(Címlapkép: Bocuse d'Or - © Photos Le Fotographe)

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!