4 munkanapos hét? Nem álom: a Michelin-csillagos séf éttermében minden héten 3 napig pihenhetnek a dolgozók

Egy skót étterem tulajdonosa jó eséllyel pályázhatna az álomfőnök címre: éttermében bevezeti a 4 munkanapos hetet anélkül, hogy csökkentené az alkalmazottak fizetését.

Amiről a legtöbb munkahely egyelőre még csak elméletben beszél, azt egy skót séf meg is teszi, és novembertől bevezeti a 4 napos munkahetet a work-life balansz érdekében.

Megvalósuló álom

Az edinburgh-i 21212 étterem társtulajdonosa nemcsak beszél a munka-magánélet egyensúlyáról. Úgy véli, hogy az alkalmazottak munkaidejének csökkentése kiegyensúlyozottá teszi a kollégáit és fokozza a kreativitásukat, ezért novembertől kollégáinak csak 4 napot kell dolgozniuk egy héten.

Paul Kitching, a 3 Royal Terrace hotel étterem séfje őszintén hisz abban, hogy a 4 munkanapos hét növeli a csapat energiáit és motivációt jelent arra, hogy jobb ételeket készíthessenek, mint valaha.

A 21212 étterem 2009-ben nyílt, és 2010-ben már Michelin-csillagot kapott, amit azóta sem veszített el. Kitching novembertől tervezi bevezetni a 3 pihenőnapos hetet, így az étterem minden héten szerdától szombatig nyitja meg a kapuit.

Valóban működik?

Mivel Kitching tisztában van azzal, hogy a konyhaművészet nemcsak állandó fizikai megterhelést jelent, hanem a kreatív energiák mozgósítását is igényli, ezért igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy csapatában megőrizze a munka iránti szenvedélyt. A séf szerint az innovációk folyamatos figyelemmel kíséréséhez, és az ételek újragondolásához nélkülözhetetlen az energikus csapat.

"Hiszünk abban, hogy a munkanapok csökkentésével a kreativitás növekszik, és képesek leszünk a menünket és az ételeket egy másik szintre emelni."

De nem a skót 21212 az első, ahol a 4 munkanapos hétben gondolkoznak. Egy új-zélandi étterem már tesztelte a 3 pihenőnapos hetet, ami osztatlan sikert aratott a munkavállalók körében, így a tulajdonosok 1 munkanap mínusszal áldoznak a work-life balansz oltárán. Andrew Barnes, az étterem ügyvezetője így nyilatkozott:

"Azt tapasztaltuk, hogy a 4 munkanapos hét növeli a kollégák elégedettségét, elkötelezettségét, valamint az együttműködés szándékát is.

{SZAVAZAS}

Forrás:www.independent.co.uk

Ez is érdekelhet az ízHUSZÁR Magazinon

A világ legdrágább ételei, amik többe kerülnek, mint a havi fizetésed

Címlapról ajánljuk

További cikkek