Mutatjuk, miket lesz menő enni 2022-ben

Itt új év, és vele jönnek a nagy elhatározások, fogadkozások, tervek a jövőre nézve. Mára már az is általánossá vált, hogy a szakértők az év elején igyekeznek megjósolni, előrevetíteni, milyen ételek, alapanyagok lesznek népszerűek majd az elkövetkező időszakban. Mutatjuk, 2022-ben mi lesz a menő.

A Food and Wine szaklap szerint 2022 fontos étkezési trendjeit még mindig befolyásolják majd a világjárvány által okozott változások: máshogy vásárolunk és választunk 2020 óta, és ez idén sem lesz másképp. Nézzük, milyen ételek lesznek a menők 2022-ben.

Krumplitej

A növényi tejek piaca tovább terjeszkedik 2022-ben, és egy elsőre egészen furcsának tűnő megoldással bővülhet a kínálat. Ez nem más, mint a főtt burgonyából és annak főzővízéből készülő növényi ital, amelyet svéd kutatók fejlesztettek ki. Az Európa számos pontján és Kínában már kapható innivaló emulzióvá turmixolt burgonyából és repceolajból készül, és sokkal fenntarthatóbb, mint a magokból és diófélékből készülő alternatív készítmények.

Farmról az asztalra

Ahogy a vásárlók egyre egészségtudatosabbak, úgy lett szintén fontos szempont az is sokak számára, hogy a megvásárolt ételeik milyen forrásból származnak. Sokan keresik a kisebb, alternatív gazdaságokban megtermelt, kisvállalkozásoktól, helyi termelőktől származó ételeket, alapanyagokat. Ez a folyamat 2022-ben is nagyon meghatározó lesz, egyre menőbb lesz vagy mindent helyi termelőktől beszerezni, vagy keresni olyan szolgáltatásokat, amelyek a termelőt és a fogyasztót kötik közvetlenül össze.

Majdnem vegán

Ahogy sokan ha nem is válnak teljesen antialkoholistává, igyekeznek csökkenteni az elfogyasztott alkoholt, mások a hús és állati eredetű élelmiszerek mennyiségét csökkentik az életükben.

2022-ben meghatározó irányzat lesz a nem teljesen vegán, de az állati élelmiszereket erősen visszafogó, azokat csak igazán jó minőségben és alkalomszerűen fogyasztó, általában vega vagy épp vegán napokat is tartó flexitáriánus életmód.

Számos kutatás bizonyítja, hogy a húsfogyasztás csökkentése és a rostban + vitaminban gazdag, sok zöldséget fogyasztó diéták követése nemcsak az egészségnek, hanem a bolygónak is segít.

Hibiszkusz

Minden évben van egy-egy olyan növény, amit felkap a világ: mindenki emlékszik az acai-bogyóra, a quinoára, a matchára vagy épp a gyömbérre – idén a hibiszkusz lesz 2022 levendulája. Már nemcsak teában fogyasztjuk majd, hanem limonádéban, ízesített vizekben, gyümölcsös krémekben és mindenféle édességben feltűnhet majd, hiszen finom, egészséges, és magas a C-vitamin-tartalma.

Hibiszkusz

Napraforgómag

Ahogy a hibiszkusz, úgy a napraforgómag is nagyon menő lesz idén, úgyhogy nem becsméreljük többé, hogy egyszerű szotyiként gondolunk rá, mert sokkal komolyabb alapanyag ő, mint eddig hittük. A napraforgómag Amerikában például óriási népszerűségre tett szert az iskolai étkeztetésben, köszönhetően annak, hogy nem allergizál, ellentétben a diófélékkel, amelyekre rengeteg gyerek érzékeny, olcsó és nagyon sokrétűen felhasználható. Krémek, paszták is készülhetnek belőle, és a csúcsgasztronómia is szívesen foglalkozik vele. Sütemények, kekszek, fagylaltok készíthetők vele és belőle, a vegán konyha egyik fontos alapélelmiszere, sőt sok alternatív sajtkészítmény alapja is.

Jó és hasznos baktériumok mindenbe

Azt már tudjuk, hogy a hasznos bélbaktériumok és probiotikumok mennyire fontosak az egészségünk szempontjából, számos gyógyszertári készítmény is elérhető a piacon, amelyekkel ezek mennyiségét tudjuk fokozni a szervezetünkben. De a természetes erjesztéssel, azaz fermentálással előállított jófajta baktériumok tejtemékek és savanyúságok fogyasztásával is bejuttathatók, sőt 2022-ben a fermentált italkészítmények is egyre népszerűbbek lesznek.

Ezek olyan kellemes, frissítő innivalók, amelyek egyszerre üdítők és bírnak szinte gyógyhatással, így lassacskán a szénsavas üdítő elnevezés is új tartalommal bír – egészségtelenből kifejezetten egészséges dolog lesz.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több januári téma itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?