Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Rólam

dacotaEgy tyúkot-malacot tartó vidéki egyik nagyi, egy Olaszországból '86-ban mascarponét csempésző fővárosi másik nagyi, egy született konyhatündér anyuka, és egy exmatróz, mindenre kíváncsi apuka felelősek a konyhai szocializációmért.  Nem tudnám pontosan megmondani, mióta főzök. Első s.k. fogásom vagy rántotta volt, vagy tejbegríz, nagymamám vidéki házának tornácos nyári konyhájában, de ezt még nem nevezném főzésnek. Az egyetem elején viszonylagos rendszerességgel ismétlődő sült krumpli- spagetti - gyros konyhában történő előállítását ma már nem neveznem főzésnek - viszont azt leszögezhetem, hogy már néprajz szakos koromban is a táplálkozástudomány érdekelt a leginkább. Az utolsó, Németországban töltött egyetemi évem főzőpartijai húsz különböző nemzetiséggel, konyhával, szokással, hagyománnyal még mindig inkább csak próbálkozásnak minősíthetőek, de valahol itt kezdődött a szerelem a gasztronómia iránt. Életemben először távol otthonról megtanultam megbecsülni a magyar konyha hagyományait,  és megtanultam tisztelni, szeretni, és elfogadni a más nemzetek konyhai hagyományait. Mindegy, hogy a föld túloldalán vagyok, vagy csak Pozsonyig megyek, a helyi konyha, piac, tradíció az első, aminek utánanézek, mert hiszem, hogy akárcsak egy emberről, egy kultúráról is sokat elárul, hogy hogyan viszonyul a konyhához és az étkezéshez. Mindenre kíváncsi vagyok, ami étel, és nem hiszem, hogy van olyan fogás vagy alapanyag, amit ne kóstolnék meg. A főzés számomra - pedig minden nap művelem - nem teher, hanem a mindennapjaimban jelen lévő kreatív kiteljesedés és alkotóöröm. Ha egy nap úgy érzem, teher lesz, abbahagyom. Megígérem!