Így készülünk Halloweenre!

Magyarországon is egyre többen készülnek Halloweenra, de igazi kultusza az angolszász országokban van. Bemutatjuk, hogyan várják a kicsit mindent túllihegő Amerikában!

Ilyen egy halloween fa, telis tele furcsaságokkal

Tavaly is az Egyesült Államokban ért a halloween, akkor nem tulajdonítottan neki különösen nagy jelentőséget, ami leginkább lesokkolt, az inkább az volt, hogy október 31-ig San Franciso összes boltjának összes kirakata tele volt pókokkal, tökfejekkel és csontvázakkal, feketében és narancssárgában pompáztak az éttermek és közösségi helyszínek, november 1-jén reggelre, mint valami varázsütésre tele lett minden mikulással és fenyőfával. Ja, kérem, nem szabad hagyni, hogy a vásárló megfeledkezzen arról, hogy költenie kell! Na, de nem is ez most a lényeg, még csak október van, és idén arra is volt időm, hogy megnézzem, hogyan alakul az ünnep - egészen szeptember vége óta!

Mit is ünneplünk Halloweenkor? >>

Először is, miért a nagy felhajtás? Tulajdonképpen nem is amerikai, hanem alapvetően ír ünnepről van szó - Mari nagyi egy korábbi cikkében említette, hogy a legenda szerint egy ír fiatalember éveken át kijátszotta az ördögöt, majd halála után arra lett kárhoztatva, hogy izzó parázzsal kóboroljon az idők végezetéig. Ennek a szimbóluma az angolszász országokban ilyenkor hagyományosnak számító töklámpás. Az Egyesült Államokba alapvetően az ír bevándorlók hozták a szokást, de később keveredett a mexikói bevándorlók november elején esedékes halotti ünnepével, ami koránt sem olyan komor, mint a nálunk megszokott halottak napja. Mexikóban ilyenkor több napos ünnepet rendeznek, rengeteg étellel, itallal, amellyel többek között a hazalátogató halottakat kívánják megvendégelni.

Halloween, a tökünnep >>

Nem tudok rájönni mi, de valami hiányzik még a kertből

A két szokás keveredéseként itt, az Egyesült Államokban a halloween egy vidám eseménynek számít, ami inkább hasonlít egy pogány ünnephez, mint a komor, keresztény halottak napja. A házakat, kerteket és üzleteket már szeptember közepén elkezdik díszíteni, különböző ijesztő dekorációkkal, a házilag eszkábált papírszellemtől elkezdve, a valóban élethű műdenevérig. Egyes, tehetősebbek által lakott kerületben igazi szellemjárta vidéken érezhetjük magunkat - a helyiek ugyanis képesek egész vagyont költeni arra, hogy sötétedés egy igazi Tim Burton filmben érezzük magunkat.

Bűbájjal a csokikért

Tévhit, hogy alapvetően a gyerekek ünnepe - ez csak a nagy ipari fellendülés óta van így, hiszen tudjuk jó, hogy ami gyerekeknek szól, az sokkal jobban eladható. Az ő részük ilyenkor csak annyi, hogy jelmezbe öltözve, szülők vagy idősebb testvérek kíséretében házról házra járnak egy kis kosárral, vagy dobozkával, és édességet gyűjtenek. Eredetileg a hazajáró szellemeket szimbolizálták, akiket illik megvendégelni, különben a háziaknak kellemetlen meglepetésben lehet része - innen a trick or treat, vagyis "kedvességet, vagy kellemetlen meglepetést" ultimátum, amivel az ajtónyitót fogadják.

Az amerikai főzős oldalak halloween előtt tele vannak erre az alkalomra fejlesztett sütikkel - általában valamilyen muffin vagy cupcake ijesztőre dekorálva, esetleg olvasztott mályvacukor szellemet formázva - de hiába kutakodtam, a legtöbb recept fent van a Nosaltyn, úgyhogy aki valami nagyon ötletes sütivel akar előrukkolni, keressen egy egyszerű, tutibiztos muffin vagy kekszreceptet, és legyen nagyon kreatív! Egyelőre még nem kell arra számítanunk, hogy rémisztőre maszkírozott gyerekek kopogtatnak az ajtónkon csokit követelve, de ha pár év múlva ez is bekövetkezik, akkor valami házi készítésű bonbont ajánlanék - bár itt az ipari csokival lehet leginkább levenni a lábukról a gyerkőcöket.

Édességek minden mennyiségben

Ami a felnőtteket illeti - itt ez nagyon is az ő ünnepük. Az éves beöltözős bulik, ami nálunk farsangra esik, Amerikában ilyenkor van - és a törióráról tudjuk, hogy mindenkinek ki kell engednie a gőzt, és magából kivetkőzve, másnak beöltözve tombolni a középkor óta mindenhol menő. Így itt a felnőttek is beöltöznek, elmennek bulizni akasztott nagymamának öltözve, és mivel az ő ízlésük esetenként kifinomultabb, mint e csemetéiké - na meg a nagy csokigyárak nem őket célozzák meg elsősorban - ők a csokinál és cukorkánál kicsit többre is vágynak.

És az elengedhetetlen töklámpások

Az első számú alapanyag ilyenkor mi más lenne, mint a nagyon is szezonális, ráadásul az ünnepet is jelképező sütőtök. A nálunk leginkább jellemző kanadai sütőtök és sütőtök mellett itt még vagy hat másik fajta tök kapható, amelyet a helyiek előszeretettel fogyasztanak. A krémleves és a pite alap, de főznek belőle tésztaszószt, ragut, curryt, felhasználják salátába, meleg előételekbe, és még vagy ezer-féle módon. A sok mindenből, amit az elmúlt hónapban kóstoltam, a kedvencemet el is készítettem, szerettetel ajánlom mindenkinek, akár ünnepli a halloweent, akár nem, mert finom, egészséges, és nagyon szezonális! Ha pedig kedvet kaptunk az "ördögűzéshez", nosza elő a kreatív énünkkel, és lepjük meg ismerőseinket valami rémisztő finomsággal!

Halloween recepteket itt találsz >>>

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?