Kezdjük azzal, hogy soha életemben nem voltam sörös, még a legdurvább fesztiválok alatt is maximum csak valami lányoknak való lélötty ízesített változata, vagy a pár éve berobbant műciderek csúsztak le. Mióta legálisan vehetek alkoholt - meg már előtte is - mindig boros voltam. Beletellett pár évbe, míg a koncertek előtti bemelegítések rettenetes édes vörös borainak világából eljutottam oda, hogy ki tudok választani egy jó bort, de ebben nyilván benne van apám keze, aki a nevelést már a gimi alatt megkezdte: "Édes lányom, inkább adok még egy kis pénzt, csak könyörgöm, rossz borral ne mérgezd magad!"
Amennyire emlékszem, csak kétszer volt olyan életemben, hogy két pohár sörnél többet megittam egy nap - egyszer Csehországban, egyszer meg Belgiumban. Később jutott eszembe, hogy lehet, az a baj, hogy eddig csak kommersz sörökhöz volt szerencsém. Ez a gondolat tovább érlelődött egy-egy kézműves sörfesztivál alatt, bár rajongó továbbra sem lettem.
Aztán egy fedél alá kerültem egy inkább sörössel, mint borossal, aki először csak mesélt nekem a maláta és komló egyensúlyáról, majd példákkal alá is támasztotta, sőt, egy szép nap a szentélyemnek számító konyhát is sörfőzdévé alakította – így aztán kénytelen voltam valamilyen módon viszonyulni a témához, főleg miután kaptam egy sörös szakácskönyvet is. Tanulmányozni kezdtem hát a témát, és minél jobban utánaolvastam, annál jobban megtetszett a dolog - az „árpaszörp” pedig megszűnt sárga, habos, kesernyés italnak tűnni a szememben, sokkal inkább vált olyan tudománnyá, amelynek elsajátításával az ételek ízvilágát tudom megváltoztatni, és fűszerek erejét vagyok képes tompítani vagy kiemelni. Messze nem vagyok sörszakértő, de gondoltam, az eddigi tanulságokat azért megosztom veletek.
Több sörfajta létezik szerte a világon, a régebbi típusok az úgynevezett felső erjesztésű sörök. Ezek leginkább az angol és angolszász sörök, az úgynevezett ale-ek. Van világos, közép és sötét fajtája, de a búzasör is ebbe a kategóriába tartozik, bár ez utóbbit nem nevezzük ale-nek. Ennek a típusnak viszonylag rövid az eltarthatósága, a nálunk sokkal ismertebb lager sörökhöz képest mindenképp. A világos típusban több a komló, ízre is kesernyésebb, és ahogy sötétül a színe, úgy válik benne a maláta mind markánsabbá. Ezeknek a söröknek a legsötétebb, legerőteljesebb ízű képviselői az úgynevezett porter és stout sörök, mint például a Guinness. A búzasör kevesebb komlót tartalmaz, és értelemszerűen búzával főzik – íze kevésbé kesernyés, mint a nálunk leginkább jellemző söröké – , banános mellékízével pedig nem véletlenül vált a komló kesernyésségét nehezen toleráló sörözők kedvencévé.
A másik nagy család a lager, olyan tagokkal, mint a pilseni vagy a bock. Ezt a fajtát csak a XIX. században kezdték gyártani, más néven alsó erjesztésű sörnek is hívják. Hűvösebb levegőre van szüksége, és tovább tart az erjesztése. Nálunk is népszerű, különösen mert a csehektől ered az egyik oszlopos tagja, a pilseni. Bár alapvetően ebben a sörben is a komló dominál, íze lágyabb, mint az ale söröké. A bock színe sötétebb, íze markánsabb, több malátát tartalmaz.
Ennél rövidebben nem tudom bemutatni őket, de szerintem már így is látszik, mennyire különbözőek, és akkor még nem is vettük a mellékízeket, ami a citrusostól a karamellig terjedhet. Így, akárcsak a borral való főzésnél, a sörös recepteknél is nagyon sokat számít, milyen palack után nyúlunk. Nem mondom, hogy a kisközértben kapható sörökkel nem lehet főzni, de annyi jó kézműves termék kapható mindenhol, hogy érdemes valami kevésbé megszokottal kísérletezni. A legegyszerűbb alapszabály a választáshoz, hogy sötét ételhez sötét sör, világoshoz pedig világos passzol. A nehezebb alapanyagok, a vörös hús, nagyvad, szilva, szalonna kezeléséhez válasszunk sötét ale-t vagy stout-ot, míg egy citrusos, könnyű ételhez, például halhoz mehet a pilseni vagy bármelyik másik világosabb sör.
Az ajándékba kapott könyvből már hoztam nektek pár receptet, ezzel a mostanival inkább azt szeretném bemutatni, hogy egy egyszerű, fél óra alatt elkészíthető csirkecomb rizskörettel is különleges és zamatos lesz, ha jól választott sörben készül. Bár a csirkecomb fehér hús, az aszalt szilva és az olajbogyó karakteres kísérők, így bátran használhatunk sötétebb sört, amennyiben inkább a maláta dominál benne. A már készülő hús aromájától felbátorodva aztán a köret alá is került egy kis sör – mivel citromosan készül, egy könnyű pilseni típusra cseréltem a víz felét. A végeredmény annyira jó lett, hogy kénytelen voltam hangosan is elismerni: a sör nagyon jó dolog.
