Datolya

A datolya (Phoenix dactylifera) az egyik legősibb gyümölcsünk, már az időszámításunk előtti Mezopotámiából is maradtak fenn róla írásos emlékek. A Bibliában is fellelhető a gyümölcs. Észak-Afrikában, Spanyolországban, a Közel-Keleten, Ausztráliában és Kaliforniában termesztik jellemzően. A datolya 4-5 cm hosszú, színe frissen lehet zöld, sárgabarna vagy mély barna, puhasága és az íze nagyon különböző. Mindegyik fajta más-más időben érik. Fényes héja alatt édes gyümölcshús van, középen pedig kemény, hosszúkás mag található. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. A datolya nagymennyiségű ásványtartalmának köszönhetően vértisztító hatású, de egyes vizsgálatok szerint jótékony hatása van a légzőszervekre is. Növényi hormontartalmának köszönhetően a változókor idején segíthet a hormonháztartás egyensúlyának megtartásában. Magas cukortartalma miatt túlzott fogyasztása cukorbetegnek nem javasolt. A datolyából mézszerű nedv - datolyaméz - sajtolható, melyet az arabok kenyérre kenve fogyasztanak. Jól illik szárnyasok, halak mellé, illetve töltelékükbe, de készíthetünk belőle gyümölcssalátát és tortát is. Ha vendégeket várunk és sajttálat készítünk, nyugodtan helyezzünk a tálra néhány szem datolyát is. A csonthéjas termések közül a dióval és mogyoróval ízletes, frissen vagy aszalt formában juthatunk hozzá. Nagyon jó lekvár alapanyag. Forrás: Házipatika
Bármikor.
Hűtőszekrényben tartva több hónapig eláll.
fehérjetartalom
2.45 g
zsírtartalom
0.087 g
szénhidráttartalom
75.03 g
víztartalom
20.53 g
Foszfor
62 mg
Magnézium
43 mg
Kalcium
39 mg
Nátrium
2 mg
B6 vitamin
0.165 g
Kolin
6.3 mg
Niacin - B3 vitamin
1.274 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.589 mg
fehérje
2.45 g
Zsír
telített zsírsav
0.032 g
egyszeresen telített zsírsav
0.036 g
többszörösen telített zsírsav
0.019 g
ásványi anyagok
Kalcium
39 mg
Vas
1.02 mg
Magnézium
43 mg
Foszfor
62 mg
Nátrium
2 mg
Cink
0.29 mg
Réz
0.206 mg
Mangán
0.262 mg
Szelén
3 µg
szénhidrát
rost
8 g
cukor
63.35 g
víz
20.53 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.052 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.066 mg
Niacin - B3 vitamin
1.274 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.589 mg
Folát
19 µg
Kolin
6.3 mg
Béta-karotin
6 µg
Lutein+zeaxantin
75 µg
E vitamin
0.05 mg
K vitamin
2.7 µg
C vitamin
0.4 mg
B6 vitamin
0.165 g
Bár a százszorszép látványa igen kellemes, ennek ellenére nem biztos, hogy jó jel, ha tucatjával jelenik meg a kertben.
NosaltyMa krémlevessel kedveskedünk, hátha maradt még sárgarépa, amit nem rágott el a nyuszi húsvétkor, és egy könnyed citrusos tésztasalátát kínálunk főételnek, garnélával. A desszertnek is hagyjunk időt és helyet, mert narancsos palacsintára szavaztunk.
NosaltyHatalmas érvágás ennek az országnak, hiszen évente több millió tonna rizs fogy náluk.
NosaltyAz életkor csak egy szám. Ha a következő dolgokat meg tudod tenni, akkor pedig egészen biztos, hogy még hosszú élet vár rád – legalábbis a szakértők kutatási eredményei alapján!
Mai Napi Tippünk elárulja, mi az, amit szinte mind elrontunk, amikor brokkolival sütünk-főzünk.
Április 21-én, húsvéthétfőn hunyt el a katolikus egyház 266. pápája, Jorge Mario Bergoglio. Rá emlékezve összegyűjtöttük kedvenc ételeit, melyek között argentin és olasz fogások kaptak helyet. Mi így emlékezünk rá.
A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Egyszerűen elkészíthető, és mindemellett nagyszerű étel, nem fogyókúrás, de ez kell a magyar gyomornak, isteni volt, érdemes kipróbálnotok...