Cseresznye

A cseresznye a csonthéjasok családjába tartozó közkedvelt gyümölcs(fa). Őshonos a Kárpát-medencében, a több száz, illetve több ezer éves adatok alapján pedig Nyugat-Ázsiában, Szibériában és Kínában is régóta szeretik, ismerik.
A cseresznye elterjesztésében a madarak és a légionáriusok is részt vettek. Latin nevét, a Prunus avium-ot, ami „madárcseresznyét” jelent, onnan kapta, hogy a madarak kedvelt csemegéje volt, és mai napig az. Őseink a cseresznyét elsősorban szőlőföldekre telepítették, de a XVI. századra már exportálták is.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A cseresznye nem kevés A- és C-vitamint, valamint vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot és kalciumot, ezen kívül sok-sok értékes növényi rostot is tartalmazó, csonthéjas nyári gyümölcs.
A cseresznye fogyasztása vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt előnyös. Magas rosttartalma elősegíti az emésztést. Piros héja és húsa antociánban gazdag, amely egy kiváló antioxidáns. Anyagcserét serkentő hatása miatt a cseresznye segíti az ízületekben esetlegesen lerakódott húgykősav eltávolítását, és tisztítja a bőrt.
Nyár elején szezonális, június táján. A megvásárolt gyümölcsök legyenek épek, folt- és repedésmentesek, kemények, sötét pirosak, fényes héjúak. A puha, tompa fényű cseresznyék gyakran kukacosak. A szárral együtt kínált cseresznyén tudjuk csak ellenőrizni az áru frissességét: szára legyen kemény, levele buja, élénk zöld. Ajánlatos csak közvetlenül fogyasztás előtt leszedni a szárakról. A cseresznyét mindig mossuk meg, mert általában permetezett!
Jól bírja a mélyhűtést, így vitaminjai megmaradnak, de befőzéssel is tartósítható. Mindkettő előtt érdemes kimagozni, főleg, hogy magja enyhén mérgező lehet.
Jó tanács: nagy mennyiségű cseresznye elfogyasztása után közvetlenul ne igyunk vizet, mert a gyümölcshéjon található élesztőgombákat csak a tömény gyomorsav tudja hatékonyan elpusztítani. Ha ezt vízzel felhígítjuk, az élesztőgombák erjedése miatt puffadás, gyomorfájás jelentkezhet!
Készítsünk a cseresznyéből süteményeket, tortákat, pitéket, rakjuk pohárkrémbe, desszertbe, fagyiba, de gyümölcsleveseket, salátákat, sőt, még húsételeket is feldobhatunk vele! A kandírozott cseresznye édességek vagy koktélok díszítésére is alkalmas. A friss cseresznyéből bort vagy pálinkát is lehet készíteni.
Próbáld ki az earl grey-es cseresznyekrémlevest vagy a marhahátszínt fűszeres cseresznyemártással, de a tárkonyos sült cseresznye sem utolsó nassnolnivaló! Teheted chilis-csokis cseresznyepitébe, feketeerdő-brownie-ba, túrós morzsasütibe, gluténmentes cseresznyés pitébe, de persze cseresznyebefőttbe, sajttortába, kevert sütibe, tejpitébe és levendulás cseresznyedzsembe is!
Még több cseresznyés receptért görgess lejjebb!
Sokszor már májusban megjelenik a piacokon, zöldségeseknél, nagyobb boltokban, de az igazi idénye június.
Igyekezzünk érett és egészséges gyümölcsöt vásárolni. Ügyeljünk arra, hogy a szárával együtt szedett legyen, mert így tovább eltartható frissen. A hűtőszekrényben pár napig tároljuk, de alkalmas befőzésre, illetve fagyasztásra is.
fehérjetartalom
1.06 g
zsírtartalom
0.137 g
szénhidráttartalom
16.01 g
víztartalom
82.25 g
Foszfor
21 mg
Kalcium
13 mg
Magnézium
11 mg
Vas
0.36 mg
B6 vitamin
0.049 g
C vitamin
7 mg
Kolin
6.1 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.199 mg
fehérje
1.06 g
Zsír
telített zsírsav
0.038 g
egyszeresen telített zsírsav
0.047 g
többszörösen telített zsírsav
0.052 g
ásványi anyagok
Kalcium
13 mg
Vas
0.36 mg
Magnézium
11 mg
Foszfor
21 mg
Cink
0.07 mg
Réz
0.06 mg
Mangán
0.07 mg
szénhidrát
rost
2.1 g
cukor
12.82 g
víz
82.25 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.027 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.033 mg
Niacin - B3 vitamin
0.154 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.199 mg
Folát
4 µg
Kolin
6.1 mg
Béta-karotin
38 µg
Lutein+zeaxantin
85 µg
E vitamin
0.07 mg
K vitamin
2.1 µg
A vitamin
3 µg
C vitamin
7 mg
B6 vitamin
0.049 g
Őrület színek, nosztalgikus hangulat, vadiúj, pisztáciás ízvilág, jegeskávé-élmény, trendi és limitált kiadású kiegészítők. Megérkezett a Nespresso új, színes nyári kollekciója!
NosaltyKülönleges, színes, ízes fogásokat prezentálunk mára, tartsatok velünk!
NosaltyA retró ital, melyet egy egész generáció imádott, most soha nem látott ízben tér vissza.
NosaltyA fogyással kapcsolatban sokaknak elsőre megerőltető edzések, koplalás vagy éppen csodabogyók kétes hatása jut eszébe. Most egy táplálkozási szakértő osztja meg, neki hogyan sikerült 4 hónap alatt 25 kilónak búcsút intenie.
Az egykor ígéretes magyar gyümölcs sorsa mára az egyik legkérdésesebb.
Ki ne örülne neki, ha kedvenc növénye hosszasan boldogítaná színes és illatos virágaival, szépséges látványával? Lássuk, a tölcsérjázmin milyen gondozást igényel, ha szinte megállás nélküli virágzásra szeretnénk bírni!
Imádom a bodzát, ezért minden tavasszal alig várom, hogy elkezdődjön a szezonja! Gyerekkorunkban a tesómmal is mindig szedtünk, és míg akkor anyukámnak kellett megcsinálni, addig ma már ...
Pár éve akartam először bodzaszörpöt készíteni (hígíthatósat, tartósat), de a neten a receptek tömkelegéből valahogy nem találtam rá az igazira. Végül több receptet átböngészve ...
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.