A budaiak egyik kedvenc helye pénzt gyűjt, hogy túléljen

Újabb vendéglátóipari egység került veszélybe a kilátástalan gazdasági helyzet miatt – ezúttal a Kosztolányi Dezső téren található, 18 éves Tranzit kávézó működése vált kérdésessé. A vezetőség a közösségi médián kért segítséget.

Úgy tűnik, sajnos senkit sem kímél a nehéz gazdasági helyzet és a rezsiemelkedés. Most a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren található kávézó, a Tranzit működése került veszélybe, a vezetőség pedig rendhagyó módon a Facebook-on kér segítséget. A posztból kiderül, hogy a jelenlegi körülmények között szeptember végéig tudnak kitartani, emiatt pedig pénzadományokat várnak a megadott számlaszámra, máskülönben be kell zárniuk.

A mindenkit sújtó gazdasági válság és a megnövekedett rezsiköltségek ránk is hatással voltak. A jelenlegi állás szerint szeptember 30-ig tudjuk nyitva tartani a kávézót...A jelenlegi állás szerint szeptember 30-ig tudjuk nyitva tartani a kávézót, de bízunk benne, hogy a segítségetekkel átvészelhetjük ezt a nehéz időszakot

– írják szívhez szóló posztjukban.

A kommentelők együttéreznek és támogatóak, reméljük, sikerül az akció!

Forrásunk volt.

Címlapfotó.


További sajnálatos hírek:

Címlapról ajánljuk

További cikkek