Törökországi gasztrokalandok

A török konyha remekeit a világon bárhol megkóstolhatjuk a kebapéttermekben. A hamisítatlan fogásokért azonban érdemes Isztambulon túlra utazni – legalább képzeletben!

Muszlim országról lévén szó, a disznóhús fogyasztása eleve kizárt, a könnyebb elkészíthetőség, és a jól átsült húsok érdekében általában apró darabokra vágva felszolgált húsféléket kapunk. Kimondottan erős fűszerezés jellemző a török konyhára, ami a fertőzések elkerülésére szolgált egykoron, most pedig az ételek legfontosabb ízjegyeit adja.Köretnek salátát vagy sült padlizsánt használnak, esetleg a hosszú szemű rizst.

A dönerkebap – ezt az étet jó ismeri minden magyar. A döner szó jelentése: forog. A nyárson forgó, majd onnan levágott sült hús alapanyagát tekintve készülhet csirkéből, bárányból vagy marhából.

A sis gyakorlatilag a mi saslikunkhoz hasonló étel, csirkedarabok nyárson kisütve. Salátával tálalt, a vendéglátónak nagyon költséghatékony fogás.

Dürüm a gyros megfelelője. Egy laposra nyújtott – néha fűszeres – tésztába tekerik az apróra vágott vöröshagymát, paradicsomot és a kebapsütőről levágott húst.

A csorba szó szerint levest jelent. Általában zöldség- vagy lencseleves, de készülhet halpép belekeverésével vagy paradicsompépből. Az ayran-joghurtot étkezések előtt vagy mellé fogyasztják a tudatosan táplálkozó törökök. Enyhíti a túl fűszeres életek hatását, és a rakiból is jobban lehet tölteni, ha előtte egy kis ayrannal van kibélelve a gyomrunk.

A köfte a legkevésbé bizalomgerjesztő az összes közül, darált húsból készült golyókat jelent nagyjából kisütve, nagyon fűszeresen. Az iskender pedig hatalmas adag kebap padlizsánágyon, paradicsomszósszal és ayrannal nyakon öntve. Állítólag Nagy Sándor kedvence volt, innen származik a neve is, ideális menü világhódításhoz.

Jellemző ital a cay, a török tea, ami méregerős esszencia forró vízzel felöntve, vagy almagranulátumból készült elmacay. Egy pohárka meleg teát iszogatva merengeni a kappadókiai táj szépsége felett: felejthetetlen.

A másik népi kedvenc, a török kávé, melyet csak óvatosan hörpöljünk! Félmagasságtól ugyanis kávézaccot találunk a csészében, ami elsőre meglepő lehet a tapasztalatlanoknak. Ha az első sokkon túl vagyunk, a maradékból jósolhatunk is.

Rakit, a tömény és ánizsos szeszes italt, vízzel felhígítva isszák a helyiek. Egy dupla adag után simán bevállalunk egy szájsebészeti kezelést érzéstelenítés nélkül, úgy lezsibbadunk tőle.

Édességek közül említést érdemel a baklava, ami a fogorvosok kedvence, hiszen bőven ellátja őket munkával, mézes, diós tésztafinomság. Akkor a legjobb, ha a tálból már fél méterre kiemelve is folytonosság látható a ragadós kezünkben lévő darab és a többi között. A dióval, mogyoróval ízesített, különböző színű és állagú törökmézek közül is kedvünkre válogathatunk az isztambuli Nagy Bazárban, csak győzze a gyomrunk a tömény édességet.

A másik híres, édes étek a halva, nagyon tömény finomság, darált szezámmagból és mézből – sápadt színe a pamukkalei medencék színére emlékeztet. Említést érdemel még a sült rizspuding, a sütlac is.

Egyszóval, ha Törökországban járunk, mindenképp maradandó kulináris élményekben lesz részünk, amit a legjobb török éttermekben újra átélhetünk itthon is! Serefe! Azaz egészségünkre!

Ismerkedj meg az Utazom.commal! >>

Még több török remekért kattints ide! >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

A mi Rögös túrónknak tényleg nincsen párja?

Ha röviden kellene válaszolni, a következőt mondanánk: bátran állíthatjuk, hogy valóban egyedülálló élelmiszer. Miért jelenthetjük ki ezt ennyire magabiztosan? Milyen érvekkel támasztható alá a Rögös túró egyedisége? Következzen egy gyors gasztronómiai kalandozás páratlan tejtermékünk világában!

Címlapról ajánljuk

Így festett egy szüret régen – Képeken a munka és...

Manapság már viszonylag ritka, hogy egy családi/baráti társaság, esetleg egy egész falu felhágjon a szőlőhegyre őszidő derekán, hogy az ott roskadozó fürtöket puttonyba szedje, azokból bort készítsen és az egész folyamatot lakomával, játékokkal és általános mulatsággal kísérje. A szüret nem is olyan rég szerves részét képezte az ősznek, a hozzá fűződő szokások pedig sokat mesélhetnek egy olyan korról és világról, amit (nagyrészt) már magunk mögött hagytunk.

Lakos Benedek

További cikkek