A nokedli, ami nem az

A salzburgi nokedli valójában nem is nokedli, hanem szuflé a javából. Légies desszert a sütőben, laktató étel az asztalon.

A legenda szerint a salzburgi érsek-herceg Wolf Dietrich Raitenau ágyasa, Salome Alt találta fel a receptet a 17. század elején, és az érsek ezért bolondult érte annyira. Bárhogy is volt, ezek az óriásra nőtt nokedlik Salzburg barokk légkörét adják vissza az aranyló dombokkal, melyek egyébként a Festungsberg, Möchinsberg és Kapuzinerberg dombokat szimbolizálják, a porcukor pedig a hó leképezése. Az viszont nem derül ki, hogy a málnából vagy egyéb bogyós gyümölcsből készült lekvár, amivel gyakran tálalják arrafelé, mit is akar jelenteni, de végül is olyat is el lehet képzelni, hogy csak az íze miatt tették a tányérra...

A "nokedlik" egyébként nem állhatnának távolabb az általunk– és egyébként az osztrákok által is – megszokott nokedlitől. Szó sincs tömör, főzött tésztagalacsinokról, ellenkezőleg, elegáns, habos, könnyed és légies, ahogy egy szufléhoz illik. Mert valójában ezek a tényleg dombra hajazó habgombócok szuflétésztából készülnek, a szó legklasszikusabb értelmében. Lehet nevetni, az én dombjaim a lenti receptben a formázáskor még dombok voltak, a galériában megtekinthető a bizonyíték. A sütésnél viszont ennél sokkal óvatosabban kellett volna bánnom a légkeveréssel, úgyhogy javaslom az alsó-felső sütési módot helyette az első 5-8 percben, utána már válthatunk a légkeverésre. De a lényeg az, hogy mivel ez valóban szuflé, frissen kell készíteni és tálalni, ráadásul langyosan a legjobb.

Pont ezért is, mert szuflé, jól jön egy kis gyakorlat az elkészítéséhez. Itt elsősorban arra gondolok, hogy az ember hogyan forgatja össze a felvert tojáshabot a többi alapanyaggal úgy, hogy egy tésztát kapjon, amiben nincsenek lisztes csomók, de mégsem teljesen homogén, és közben még a habot sem törte össze. Ehhez ki kell tanulni, mennyit bír a tojáshab, mennyire merészen lehet forgatni, keverni. Ezért mondják azt az okosok, hogy úgy is próbálkozhatunk, hogy a tojáshab egy részét, mondjuk a harmadát adjuk először a többi hozzávalóhoz, ezt bátran keverhetjük, nem baj, ha összetörik. A maradékot pedig a már eldolgozott krémhez forgatjuk, és itt már tényleg csak óvatos forgatásról van szó. Ha ezt az akadályt megugrottuk, már csak a formázással kell egy kicsit vesződni. Viszont innentől kevesebb mint negyed óra, és élvezhető a csodás desszert, ami viszont eléggé laktató, úgyhogy egy tartalmasabb leves vagy előétel után akár főételnek is elmegy.

Guten appetit!

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek