Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Napközis tepertőkrém, mazsolás túrókrém és vajas kenyér almával - Nosztalgikus ízek a rendszerváltás előttről

Emlékszel, ahogy a tepertőkrém ropogott a fogad alatt, mint a homok? Vagy a mazsolás túrókrémre, amit egyszerűen a kenyérre kentünk? Furcsa, mégis finom étkek gyerekkorunkból.

Tény, a szocialista gasztronómia külön fejezetet érdemel, és bár visszatekintve igen megosztó, a legtöbben mégis nosztalgiával gondolunk vissza a napközis ételekre.

Vajas kenyér almával vagy mézzel

Vajas kenyér nélkül nem létezett napközi, ráadásul a konyhás nénik remekül variálhatták, szinte bármivel. Almával, mézzel, néha turistaszalámival került elénk, de magában is képes volt a mennybe repíteni minket. A leggyakrabban almával kaptuk, és tény, nemigen volt olyan gyerek, akinek ne csillant volna fel a szeme, ha ez a duó érkezett uzsonnára.

Nagyon jól csúszott a kettő együtt, és sokan még ma is ebben a párosításban esszük az almát délutáni nass gyanánt (vagy sós paradicsommal). De sokszor volt porondon vajas-mézes kenyér is, mint délutáni éhségcsillapító. Akárhogy is tálalták, a kenyérszeletek emberes vastagságúak voltak, és a vajat sem sajnálták.

Tepertőkrém

tepertőkrém megosztó részét képezi a gyerekkori emlékeinknek: vagy imádod vagy utálod. Sokan tartozunk az előbbi táborba, annak ellenére, hogy hagyott némi kívánnivalót maga után. Az íze soha nem okozott csalódást, azonban nem egyszer úgy ropogott a fogunk alatt egy-egy falat, mintha homok is került volna a krémbe. 

Amire az uzsonnára került a sor, a krém – amit biztos, hogy nem délután kentek meg a konyhás nénik – már rászáradt a kenyérre, de tény, ezzel nem sokan törődtünk. A vajnak akkora kultusza volt akkoriban, hogy egyes iskolákban még a tepertőkrémes kenyérről sem maradhatott le!

Ha nosztalgiáznál, készítsd el ezt a feturbózott változatot:

Mazsolás túrókrémes kenyér

A másik nagy kulináris élvezet a napköziben a mazsolás, túrókrémes kenyér volt. Akármennyire is furcsa párosítás, a végeredményt imádtuk. Tény, akkoriban sok furcsaságot ettünk, a tejportól kezdve a sűrített tejen át a Limóig – így a túrókrémes kenyeret még csak nem is nevezhetjük a legelképesztőbb ételnek.

És, ha már túrókrém, a bolti változatot se feledjük! A vaníliás krémtúrók seperc alatt elfogytak a polcokról, utána pedig sokáig várhattunk a következő szállítmányra. 

Zsíros kenyér lilahagymával

A vajas kenyérhez hasonlóan a zsíros kenyér az egyik legnagyobb gasztronómiai túlélő. A puritánságában rejlett az ereje – meg persze, az ízletes zsírban, és a friss, puha kenyérben. A lilahagyma viszont megosztotta a diákokat: amíg egyesek nagy élvezettel tolták befelé a hagymát, addig mások leszedegették a kenyérről. 

Az biztos, hogy ha megéhezünk, még most, 25-30-40 évvel később, felnőttként is képes mosolyt csalni az arcunkra a lilahagymás zsíros kenyér. Egy pillanat alatt visszarepít az időben, és valami olyan nyugalommal tölt el, amit csak az ért meg, aki gyerekkorában is majszolt ilyet. De a kulináris élvezetre vágyó külföldek is felfedezték már maguknak a zsíros kenyérben rejlő élvezetet – amiben persze nincs semmi meglepő.

Májkrémes kenyér almával

Ezt a kombinációt nem feltétlen ismerhette meg minden iskolás, de ahol volt, ott a mai napig emlékeznek rá. Persze, senki nem mondta, hogy együtt együk, de ha már megkaptuk, csak kipróbáltuk, hogyan csúszik a májkrémes kenyér mellé az alma. Nem nagyon.

Ellenben otthon, kirándulásra paprikával, paradicsommal mennyei volt a sertésmájkrém. Sőt, igazából nass gyanánt is ettük, csak úgy, magában – kiskanállal, vagy az ujjunkkal, mindenfajta felhajtás nélkül. Erről sokan még a mai napig sem szoktunk le.

Napközis ivólé

A körtés vagy barackos napközis ivólé a menzán is kincsnek számított, de néha délután is jutott az asztalokra. Ha egyszer megízlelted, kétségbeesetten kerested, kutattad, hol lehetne ilyet venni, de nagy bánatunkra az ízét egyszerűen nem lehetett reprodukálni: a bolti gyümölcslevek nem hasonlítottak erre a nedűre.

A sűrűje mindig leülepedett a fertőtlenítőtől illatozó műanyagkancsó aljára, amit a villa vagy a kés nyelével mindig felkevertük, utána meg rátapadt a torkunkra a rost. Mivel kifejezetten finom volt, és ritkán jutottunk hozzá, nagy élvezettel kortyoltuk, lassan, ráérősen – kivéve, ha nem bírtuk ki, és a vágytól szomjazva ledöntöttük egyszerre.

Ezeket olvastad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!