A konfitálás reneszánsza

Ismerősen cseng, mégsem ugrik be, mi fán terem a konfitálás? Pedig lefogadjuk, kevesen vannak, kiknek nagyanyái, anyái ne készítettek volna saját zsírjában sütött és eltett húst. Na ugye! Konfitálásra fel!

A hazánkban sem ismeretlen, de Dél-Franciaország specialitásaként számon tartott konfitálás tulajdonképpen nem más, mint az egyik legősibb hústartósítási eljárás: alacsony hőfokon, saját zsírjában kisütött és tárolt hús, amely hűtés nélkül is eláll, akár hosszú hónapokon át. A confit szó eredete már önmagában is kellő magyarázattal szolgál a dolog mibenlétére: a francia confire szó annyit tesz, tartósítani.

Ma, a hűtőszekrények világában, nyilvánvalóan nem a tartósítás indokával éledt újra ez a technika, sokkal inkább az egyszerűségével és az ily módon készített ételek sokféle felhasználhatóságával magyarázható, hogy divatba jött.

A kacsáknak és libáknak köszönhetjük ezt a kulináris gyönyörűséget is: hagyományosan ugyanis a kacsa-és libacombot készítették eképp. (Ez utóbbi esetében a hús keménysége jócskán alátámasztja a konfitálás szükségességét, mert a sütéshez a libahús túl rágós.) És miért éppen a comb? Úgy tartják, hogy ez a szárnyasok legzamatosabb konfit része, szárnyuk pedig a legpuhább, legzsengébb.

A konfit népszerűsége a hosszú eltarthatóságán és ízletességén kívül abban rejlik, hogy hidegen és melegen egyaránt fogyasztható, önmagában, önálló húsfogásként, de megjelenhet komplett ételek részeként is: gyakran gazdagítanak vele ragukat, becsináltakat. Melegen tálalva jól illik hozzá a vargányagomba, a sült burgonya (a hagyományos pommes sarladaises, kacsazsírban, fokhagymával együtt sütött krumpli ), a zsenge zöldborsó és Bayonne sonka, a fehérbab vagy éppen a lencse. Amennyiben a zsírt lekaparva róla, hidegen kívánjuk a konfitot elfogyasztani, úgy cikóriát vagy fehérkáposzta salátát tegyünk mellé.

További konfitált hús receptek >>

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek