Kiderült, ennyit keresnek a Daubner cukrászda dolgozói

Az egyik leghíresebb magyar cukrászda évek óta milliárdos forgalmat csinál, bevételének ötöde színtiszta profit. A kérdés: Megbecsülik vajon a dolgozókat? 

A jelenleg Óbudán működő Daubner cukrászda több, mint száz éves múltra tekint vissza, a Napi.hu tavalyi körképe szerint pedig azon kevés helyek közé tartozik, ahol éves szinten milliárdos forgalmat tudnak lebonyolítani az üzemeltetők.

A vendéglátóhely inkább azon cukrászdák közé sorolható, ahol a vendégek javarészt elvitelre kérik a gondosan elkészített süteményeket, aprósüteményeket és tortákat. Bár a Daubner éves nettó forgalma a tavalyi évben csökkent az azt megelőzőkhöz (2018-ban 1.7 milliárd, 2017-ben 1.85 milliárd), a nyereség mégis nőtt, a múlt évben az adózott eredmény megközelítette a 400 millió forint, ez éves szinten 4,2 százalékos többletnek felel meg.

A cukrászdák közül a Daubner adja a legjobb fizetést beosztottjainak. Tavaly 71 ember dolgozott a cégnél, a cégadatok szerint pedig a tavalyi bruttó átlagfizetés meghaladta a 360 ezer forintot, amely több, mint 40 ezer forinttal meghaladja az azt megelőző év havi bruttó fizetségét.

A Daubner tehát kevesebb bevétellel is nagyobb nyereséget produkált, ráadásul dolgozóinak is több pénzt tudott adni munkájukért cserébe.

Ez is érdekelhet:

Ezeket olvastad már?

via Napi.hu

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?