Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Így készítsd fel ovis gyerekedet LELKILEG az iskolára

Az iskolatáska, a füzetek és a tanszerek mellett szülőként arra is gondot kell fordítanod, hogy a gyereked miként illeszkedhet be a legkönnyebben az új közegbe. Így segítsd!

Szülőként rengeteg mindenre kell figyelned, főleg, ha most megy a gyereked óvodából iskolába. Ezekre ügyelj, hogy könnyebbé tedd a fiad, lányod beilleszkedését – és a saját életedet.

Oszlasd el a félelmeit!

Gondolj bele, a legtöbben még felnőtt korunkban is félünk, kétkedve fogadjuk az új helyzeteket, és sokakat még a hideg is kirázza a változás szótól. A gyerekeknél sincs ez másként: életük egyik legnagyobb változása előtt állnak, milliónyi kétellyel, kérdéssel magukban. Ha nem tudnak semmit arról, hogy mi vár rájuk, bizonytalanok lesznek, és szinte garantált, hogy nem szívesen mennek majd iskolába.

Éppen ezért beszélj a gyerekednek a suliról, arról, hogy miért lesz jó neki, mesélj a tantárgyakról, a tanítókról, a saját élményeidről, és sétáljatok el az iskolához is az egyik nap. Mindezek mellett a szabályokat és a feladatokat is mondd el, mesélj a napirendjéről, de semmiképp se érezze fenyegetésnek. Fontos, hogy ne szépítsd a helyzetet, vagyis az előnyök mellett a hátrányokról is beszélhetsz, vagyis leginkább arról, hogy nem lesz annyi ideje játszani, és a délutáni alvás is megszűnik, de nyugtasd meg, hogy helyette új és érdekes dolgokat tanul majd, valamint új barátokat szerezhet.

Segítsd átállni a szervezetét!

Fontos, hogy segíts kialakítani a gyerekednek a hétköznapi rutint, ezzel együtt az új életritmusát. Az ébredés, a délutáni tanulás, a táskába történő bepakolás, a fürdés, és a lefekvés időpontját minden nap ugyanakkorra időzítsd. Eleinte biztos, hogy többet kell figyelned rá, de ha következetes maradsz – ami tudjuk, sokszor csak elméletben megy könnyen -, akkor mindkettőtöknek könnyebb lesz az élete hosszú távon. Biztosítsd számára, hogy a játékra is legyen ideje, és lehetőség szerint minden nap menjetek ki a szabad levegőre.


Emellett fordíts gondot az étkezésére is: a főétkezései mellett a tízóraija is tartalmazzon rostot, zöldséget, gyümölcsöt, valamint fehérjét, és a cukros üdítők helyett vizet, gyümölcsteát, frissen facsart, préselt gyümölcsleveket adj neki. Tudjuk, a gyerekek rendszerint a cukros ételeket, italokat szeretik a legjobban, de – ha eddig nem tetted – fokozatosan megismertetheted vele a natúr magvakat, és készíts olyan süteményeket, turmix italokat, amikbe nyírfacukrot, eritritet vagy steviát teszel.

Ne felejtsd el megdicsérni!

Talán nem újdonság, hogy egy kiegyensúlyozott gyerek könnyebben illeszkedik be az iskolába, és magabiztosabb, bátrabb az új közegben. Sokak számára a nyugodt családi háttér és a harmonikus gyerekkor sajnos ismeretlen fogalom, de már azzal is sokat tehetsz, ha nem támasztasz túl nagy elvárásokat a gyerekeddel szemben, és nem nyomd agyon a saját követelményrendszereddel. 

Helyette segítsd a fejlődését, adj neki kisebb feladatokat, mint amilyen a növények locsolása vagy az asztal letörlése, ugyanis ezek a házimunkák fejlesztik a megfigyelő- valamint az emlékezőképességét is. Ha elvégezte a feladatait, ne vedd természetesnek, pláne ne viselkedj úgy vele, mintha a világ legegyértelműbb dolga lenne, hogy például rendet tesz, inkább jutalmazd, dicsérd, így azon kívül, hogy cserébe egy csillogó szempárt kapsz, motiválod és segíted is képességei fejlődését.

Ezeket olvastad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!