Így jelezz az evőeszközökkel!

Ha evőeszközzel étkezünk, az evést követően - jó esetben - keresztben a tányérba helyezzük őket, és mint aki jól végezte dolgát, továbbállunk.

Na de mi van, ha nem ettük meg az egész kaját, és később még folytatnánk a lakmározást, vagy ha nem ízlik, és nem akarunk többet enni belőle, vagy csak egy picit pihennünk kell? Azt jól tudjuk, hogy ha befejeztük az étkezést, a tányérunkon szépen párhuzamosan egymás mellé helyezzük az eszközöket - ekkor a pincér már el is viheti a tányérunkat.

Az is köztudott, hogy ha csak pihennénk egy keveset evés közben, majd egy rövid idő elteltével folytatnánk, akkor a kést a jobb oldalra, a villát pedig a baloldalra kell helyeznünk a tányéron úgy, hogy közben az eszközök fejei összeérjenek.

De ezeken kívül még számtalan módon jelezhetjük, hogy hogyan készülünk folytatni az étkezést, sőt, azt is, hogy ízlett-e, vagy éppen pont hogy nem szerettük.

Ha szeretnénk, hogy megkapjuk a második fogást, akkor pedig tegyük a tányér közepére a villánkat, a kést pedig fektessük rá úgy, hogy egy pluszjelet kapjunk.

Ha felhívnánk a pincérek vagy a házigazdák figyelmét arra, hogy az étel kiváló volt, akkor fektessük evőeszközeinket párhuzamosan a tányérunkra úgy, hogy a kés illetve a villa szárai balra mutassanak.

Ha nem ízlett az étel, azt is bárki tudtára adhatjuk: a kést és a villát hasonló módon helyezzük el a tányéron, ahogyan a pihenéshez tennénk le, itt azonban fontos, hogy a késnek bele kell kapaszkodnia a villa ágaiba.

Ha a jövőben betartjuk ezeket a tanácsokat az éttermi étkezéseknél, biztosan nem lehet félreértés, és nem foghatják ránk, hogy nem vagyunk illem-, illetve tisztelettudóak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha egyedi ízű, krémesen sós mártogatósra vágysz, ne keress tovább...

Kevés olyan sokoldalú sós mártogatós létezik a világon, mint az extrán krémes állagú, tökéletesen fűszerezett hummusz. A ropogós sárgarépától kezdve a puha pitatöredéken át egészen a szaftos grillkolbászig mindenféle földi jóval kombinálhatod a Fanan hummuszt, aminek most mind a 6-féle ízváltozatát leteszteltük!

Címlapról ajánljuk

További cikkek