Ennyi idő kellett az alábbi 3 ötlet megvalósításához. Lehetséges? Nekünk sikerült!
Persze ne valami óriási eget rengető díszítőelemre gondoljunk. Elég, ha csak egy-két jelzésértékű húsvéti díszt teszünk az ünnepi asztalra, hiszen a csodás kötözött sonka és a hímes tojások úgyis megadják majd az ünnepi hangulatot a terített asztalnak!
Húsvéti dekoráció
Az alábbi ötletek olyan egyszerűen kivitelezhetőek, sőt, roppant költséghatékonyak is, hogy érdemes megvalósítani őket. Mutatjuk!
Dekoratív tojástartó
Erre a dobozra mindössze 350 Forintot költöttünk. Hobbiboltból beszereztünk mintás A/4-es papírt (260 Ft, és ennek csak a felére volt szükség), amit aztán a doboz tetejére vágtunk, ragasztottunk, átkötöttük selyemszalaggal (1m/70 Ft), és végül díszítettük egy csomagolódísszel (50 Ft).
Dekoratív tojástartó
Ez a doboz jól mutat a terített asztalon - beletehetjük a főtt tojásokat, de akár egy-két nagyobb méretű csokitojást is a gyerekeknek vagy akár a locsolóknak.
Ültetőkártya
Ehhez a scrapbook-papírból maradt hulladékot használtuk fel: először is félbehajtottunk egy sima papírfecnit, amire rárajzoltunk egy pillangót. A sablont kinyitottuk, körbevágtuk, majd a mintás papíron körberajzoltuk, és ezt is kivágtuk.
Ültetőkártya
A különböző mintájú papírok jelezhetik, kinek hol a helye, ha pedig nagyobb méretű sablonokat vágunk, akár a vendégek nevét is ráírhatjuk. Már csak a villára kell tűzni, és kész is a kártya.
Színes ágacska
Ez a dísz tényleg fillérekbe kerül, és ha ügyesek vagyunk, nagyon dekoratív lehet egy vázába téve. Az ágakat – köszönhetően a szeles időnek – a közeli parkból szereztük. Sajnos a képen talán kevésbé látszik jól, mint életben, de a végüket több színű körömlakkal befestettük. Minél harsányabb a lakk színe, annál jobb.
Színes ágacska
Nálam csak egy-két pasztellszín hevert a fiók mélyén, emiatt pedig nem akartam vásárolni újabb lakkokat, szóval tökéletesen megtették ezek is. De persze nem csak körömlakkot lehet használni! Ha van otthon zománc- vagy bármilyen, lakásban használatos festék, spray vagy akár tempera, használjuk bátran azokat!
Ha valakinek ez nem lenne elég, ragaszthat színes cukorkákat vagy gyöngyöket is az ágak végeire, és persze húsvéti kiegészítőket is fellógathatunk rájuk.
Ti milyen dekorációval készültök az ünnepi asztalra?
Virsliből oly' sok minden készülhet, a hot dogtól kezdve, a levesen át egészen a hidegtálakig rengeteg finomságot alkothatunk belőle. Most ez utóbbbi kategória élvezi a rivaldafényt, ugyanis virslisalátákat készítünk!
Egy modern háztartásban manapság már nemcsak kenyeret és zsemlét találhatunk, hanem tortillát és pitát is. Ezek a sokszínűen bevethető lepénykenyerek ugyan a legtöbb boltban, késztermékként is beszerezhetőek, azonban egy sor ok áll házi begyúrásuk mellett. Lássuk, mik ezek!
Páratlanul pazar menüsor laska vagy másoknak lebbencslevessel indítva. Jöhet utána a ropogós fasírtos burgonyafőzelék, mi ennek alapját adjuk, és egy krémes vaníliás palacsinta!
Komoly sztrájkhatáridő közeledik, ugyanis a keleti és az Öböl-menti kikötőkben dolgozó munkások ma 12:01 órai határidőt jelöltek meg. A sztrájk 3 nagyon népszerű termék szállítását akadályozhatja. A hazai boltokban is egekben lesz az ára.
Néha a legegyszerűbb receptek jelentik a legnagyobb kihívást – lehet, hogy sokan így vannak például a piskótával is. Hiszen kényes a tojás, a massza pedig a legkisebb elrontott érintésre is összeeshet. Kivéve, ha van egy tökéletes receptünk.
Megdöbbentő, de elérkezett az október, és vele együtt a jellegzetesen szezonális, gyönyörű őszi színekben pompázó zöldségek és gyümölcsök: sütőtök, batáta, avagy édesburgonya, káposzta, cékla, gomba, szilva, körte, (birs)alma vár rátok, mi pedig a leggyönyörűbb receptekkel csábítunk titeket főzésre és sütésre ebben a hónapban is!